Ádám Ottó személyisége tele volt titokkal. Kolozsváron született később túl élte a deportálást, és több egyetemen is megfordult, de végül a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett az ötvenes évek elején rendező szakon. Rendezett, később tanított és teátrumot vezetett, a hetvenes-nyolcvanas években a Madách Színházat igazgatta. Mint az a rá emlékező beszélgetésen elhangzott, több mai színi direktor az ő köpönyegéből bújt ki. Bevallottan vagy ösztönösen az ő eszmeisége szerint irányítja a színházát. A Madách jelentős korszaka, sok korszakos színésszel és előadással kötődik a nevéhez.
Mégis nagyon korán 1989-ben, épp a rendszerváltás idején ötven kilencévesen kiszállt, lemondott a direktori posztról. Többen felidézték ezt az időszakot, azt az ominózus három napot, mert hogy ennyi gondolkodási időt adott magának a döntésre. A történések háttere, hogy abban az időben több kritika érte a színházat, a színészeket a sajtó részéről és máshonnan is. Ezt nehezen viselte. Szirtes Tamás, a Madách Színház jelenlegi igazgatója, aki már akkor is a körúti teátrumhoz kötődött azt mondta, az igazgatói szerep egy kicsit Isten szerep is. És Ádám Ottó oda is adta mindenkinek azt a figyelmet és bizalmat, amit ebben a szerepben oda kell adni. De amikor, azt érezte, hogy már nem hisznek benne feltétlenül, akkor kivonult. Ő egy mímelt világban jelentett valami igazit. De amikor ezt már nem lehetett képviselni, akkor nem vállalta tovább.
Haumann Péter igazian idézte őt: „Amikor egyszer arról kérdeztem az Ottót, hogy miért szállt ki ebből, azt mondta, minek basszon az ember, ha már nem szerelmes.” Ádám Ottó valószínű nagyon a lelke mélyéből fogalmazott, hiszen nem volt rá jellemző a profán gondolkodás. Minden emlékező a humanizmusát, az emberségét emelte ki. A rendezői módszere is sajátos volt. Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója Ádám Ottó volt tanítványa mesélte, hogy az egyik órán Ádám Ottó úgy kezdte a mondatot, hogy a jó rendező… A jelenlévők azt hitték, hogy most majd megtudják a nagy titkot, hogy milyen is a jó rendező. Mire Ádám Ottó úgy fejezte be, a jó rendező, soha nem mond semmit. És állítólag tényleg nem instruálta túl a színészeit, partnernek és nem végrehajtónak tekintette őket. Egyszer, amikor valaki megkérdezte őt, miért nem ad valami útmutatást, annyit válaszolt csupán: én vagyok az instrukció.
Müller Péter arról beszélt, hogy a szeretet összetartja a világot, annak a hiánya viszont megöli. Ezt érezte meg Ádám Ottó. Szirtes Tamás pedig a beszélgetés végén annyit tett hozzá, hogy neki van egy saját bejáratú játéka, amikor olvas egy cikket, vagy felvetődik egy probléma azt kérdezi magától, vajon mit szólna ehhez Ádám Ottó. És az esetek többségében ez a játék sok mindenen átsegíti. És ezért másoknak is ajánlja. Azt nem tudom, hogy Ádám Ottó mit szólna ehhez a beszámolóhoz, de az biztos, hogy a szellemisége, a nézőpontja, még ha vannak is követői, nagyon hiányzik a hazai színházi életből.
