Orbán Viktor;Botka László;alku; NER;

2018-11-22 07:55:41

Botka: megalkuszol, vagy jönnek a legaljasabb támadások

A NER-nek a fejem kell – ezzel magyarázta az ellene indított karaktergyilkossági kísérleteket Szeged polgármestere. Botka László így sem hódol be.

  „Néhány hónapja bejött hozzám egy fideszes képviselő azzal, hogy neki már most felfordul a gyomra, semmilyen módon nem tud azonosulni azzal, ami jön, és készüljek fel a legocsmányabb dolgokra.”

- mondta Botka László szegedi polgármester, az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje a HVG-nek adott nagyinterjúban. A belsős figyelmeztetés megbízhatóan jelezte előre a Botka elleni támadásokat, amik közül talán a legélesebb Lázár Jánosé volt: a volt kancelláriaminiszter szintén egy lapinterjúban beszélt arról, hogy a szocialista polgármester szerinte baloldali bűnözők kezére adta Szegedet.

Botka szerint az ellenzéki politikusok előtt két út áll a NER-ben: vagy „tudomásul veszik, hogy őfelsége jól fizetett ellenzékének vagy a rendszer alvállalkozójának lenni elfogadható”, vagy nem hódolnak be, „viszont akkor szembe kell nézni a legaljasabb támadásokkal”.

mondta a lapnak rezignáltan Botka László, aki mindennek ellenére sem adja fel, mert, mint hangsúlyozta, nem akarja gazemberek kezére adni a várost.

A lap felvetésére, hogy például behódolt-e Hiller István, akivel a 2016-os kongresszus előtt barátságos interjút készített a Magyar Idők, Botka azt válaszolta: „mindenki el tudja dönteni, hogy a rezsim hogyan tekint valakire, aki PR-riportokat kap a Magyar Időkben, és ki az, aki a címoldalon bűnözőként van feltüntetve”.

A MSZP egykori kormányfő-jelöltjének megvan a véleménye az ellenzéki pártokról is, szerinte azzal vesztették el választásokat, hogy nem akarták megérteni – nem lehet ugyanúgy politizálni, mint a korábbi négy évben, új tervek kellenek. Az ellenzék azonban továbbra is szembe ment a választói akarattal.