Másfél évtizede indult el, és 2004 februárjában torkollott az ún. zengői csatába az az eseményláncolat, amely egy lokális környezetvédelmi ügyből kinőve önmagán mesze túlmutató módon befolyásolta a magyar belpolitikát: kitermelt egy köztársasági elnököt (Sólyom László), egy új parlamenti pártot (LMP), és megágyazott annak az egyébként alaptalan érzületnek, hogy a Fideszt érdekli a környezetvédelem.
Az akkori legnagyobb ellenzéki párt természetesen mindent megtett eme vélelem megerősítése érdekében. „A Fidesz a Zengő csúcsára telepítendő radarállomással kapcsolatban aggodalmát fejezi ki a jóvátehetetlen természet - és tájrombolás miatt. A radarállomást más helyre kell telepíteni, mivel a jelenlegi tervek megvalósítása helyrehozhatatlan tájsebekhez vezetne. Minden törvényes eszközt felhasználunk, hogy a felesleges természetkárosítást megakadályozzuk” - írták közleményükben, és tényleg vállvetve küzdöttek a Zengőért a magyar zöldszféra színe-javával. Hogy mennyire őszintén, arról persze sokat elárul, hogy 2010 szeptemberében, alig pár hónappal a hatalomra kerülésük után a kormánypárt online házilapja már „Lokátort a Zengőre!” címmel közölt publicisztikát.
Ma pedig fogalmilag kizárt bármiféle kiállás a részükről egy természetvédelmi (nemzeti) kincs mellett, amit a leglátványosabban Csarna-völgy esete demonstrál. A börzsönyi szurdok – szemben a Zengővel – fokozottan védett nemzeti parki magterület, az ország utolsó, évtizedek óta érintetlen „őserdeje”. A völgyben kisvasutat akarnak építeni – talán azért, hogy a perpatvar elterelje a figyelmet a kihasználatlan felcsúti vicinálisról –, de az igazi tét a fakitermelés újraindítása (a keskeny nyomközű vasút, amíg volt, az 50-es években nem turistákat, hanem fát szállított). Hogy nemzeti érték forog kockán, az nem kérdéses, ezúttal mégsem áll csatasorba Ádertől Kövérig a teljes jobboldal, hogy megvédje. Azok az idők már elmúltak: ahhoz, hogy a természet ismét fontos legyen nekik, a Fidesznek megint meg kellene buknia.