egészségügy;Emmi;kórházi adósság;

2018-11-23 06:59:06

Százmilliárdos lyukat tapasztana a kormány 37 milliárddal - és még kiadást is csökkentene

A kormány 37 milliárd forinttal megemeli az Egészségügyi Alap kasszáját – jelentette be Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az Állami Számvevőszék „Fókuszban az egészségügyi szakrendelők” című jó gyakorlatok konferenciáján. Az EMMI államtitkára szerint nem megengedhető, hogy egészségügyi intézmények vezetői ne tartsák be a gazdálkodásukra vonatkozó törvényi előírásokat.

A bejelentett összeg és az E-Alap idei hiánya között azonban még elég nagy a távolság. Úgy tudjuk: az egészségbiztosító költségvetésében körülbelül 100 milliárd forinttal van kevesebb, mint amennyi a rendszer működtetéséhez év végéig még szükség volna. Az összegből csak az ellátórendszer zökkenőmentes működtetésének biztosításához 60-70 milliárd forintra lenne szükség. Csak októberben több mint öt milliárddal nőtt az kórházak tartozása, a napi.hu minapi információi szerint ezzel az utolsó hónappal mintegy 51 milliárdra duzzadt az intézmények adóssága, további 25-30 milliárdos kiegészítésre pedig a gyógyszerkassza szorul.

A kórházi beszállítók helyzetéről itt olvashat.  Hogy a kormány által most juttatott összeget mire szánják arról később az EMMI közleményt is kiadott. Eszerint a pluszforrásokból 6,5 milliárd forinttal emelik az összevont szakellátásra, több mint 23,5 milliárd forinttal a gyógyszer-támogatásra, csaknem 6 milliárd forinttal egyéb gyógyászati segédeszköz jogcímre és mintegy 900 millió forinttal a kötszer támogatásra fordítható keretet. Az emeléssel párhuzamosan olyan intézkedésekre (?) is sor kerül, amelyek éves szinten mintegy 5 milliárd forinttal csökkenhetik az Egészségbiztosítási Alap kiadásait.

Az, hogy ez az utóbbi mondat pontosan mit takar, arról semmit sem tudni. Mint ahogyan arról sem, hogy mire jutottak, sikerült-e javítaniuk a kórházak gazdálkodásán a költségvetési felügyelőknek.

Korábban írtunk arról, hogy: az intézmények negyven százalékánál már szeptember óta ott vannak a Pénzügyminisztériumból delegált költségvetési felügyelők. További 12 intézményt pedig maga az államtitkárság szakemberei vettek górcső alá, hogy hiteles adatokat gyűjtsenek az eladósodás okairól.