tüzelő;tüzelőtámogatás;

2018-11-24 07:30:00

Tovább késik a választási tüzelő

A Fidesz tavaszi "téli rezsicsökkentése" nyomán nagy eséllyel már csak jövőre érvényesíthető némi kedvezmény az akkor már jóval drágább tüzelőre.

Várhatóan a jövő év végéig juthatnak 12 ezer forint értékű tüzelőhöz a kormány júliusi határozata alapján jogosultságot szerző háztartások – közölte lapunk megkeresésére Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (Töosz) elnöke, Tab fideszes polgármestere. A KSH nyilvántartás alapján előzetesen becsült több mint 800 ezer háztartásnak meglepetésre csak körülbelül fele jelentkezett be támogatásra. Ennek folytán a becsült 10 milliárd helyett a program csak nagyjából ötmilliárd forint költségvetési pénzt igényel – tudtuk meg a szövetségi elnöktől. Mivel a határozat szerint a kormány a kiszállítás költségeit nem állja, az önkormányzatok a kereskedőknél beváltható bónt állítanak ki – tette hozzá. Bár szerinte ez nem szolgál visszaélések táptalajául, annak valószínűleg nem tudnak gátat vetni, hogy egyesek felvásárolják a jogosultsági papírokat - vélekedett.

Az egyéb energiafajtákhoz képest az Orbán-kabinet láthatólag nehezen birkózik meg a fideszes rezsiharcból amúgy is kihagyott szilárd tüzelőanyagok támogatásával.

Mint emlékezetes, a választások előtt először csak a gáz- és távhőszámlából vágtak 12-12 ezer forintot. Miután felhívtuk a figyelmet, hogy az Orbán-kormány így újfent figyelmen kívül hagyta azokat a családokat, amelyek – az amúgy is egyre dráguló – szilárd tüzelőanyaggal fűtenek (a háztartások mintegy negyedét), a választások előtt a gázrendszerrel el nem látott falvak háztartásai számára 12 ezer forintos készpénzes kifizetésről döntöttek. Miután közzétettük, hogy ez a gázzal vagy távhővel fűtőkön kívüli, jellemzően a szegényebbek közül kikerülő milliók mindössze 2-4 százalékát érinti, júliusban úgy határoztak, hogy előző döntésük kedvezményezettjein kívül mindenki kapjon ingyen „12 ezer forint értékű” tűzifát, szenet, palackos vagy tartályos pb-gázt, fűtőolajat, illetve pellet/brikettet. (Az árammal vagy megújuló energiával fűtők így ismét kimaradtak.) A kabinet az igények begyűjtését és a termékek beszerzését a helyhatóságokra bízta, a kiszállítás költségeit nem fedezve.

A Töosz augusztusban azt javasolta, hogy tüzelő helyett az áprilisi határozathoz hasonlóan a kedvezményezettek ismét készpénzt kaphassanak. Ám ezt az illetékes Belügyminisztérium (BM) elutasította. Schmidt Jenő ennek kapcsán már akkor jelezte lapunknak, hogy az önkormányzatoknak a szállításokra fordítható saját forrás híján a kereskedőnél beváltható bónt bocsátanak majd ki. Szavai szerint ezt a lehetőséget a BM nem vetette el. A szövetségi elnök szerint forint helyett az ország összes kereskedője elfogadja majd a helyhatóságok által kiállított papírokat. Bár a többség ezeket úgyis a környékbeli tüzépeken váltja majd be - véli. Az ugyanakkor máig kérdőjeles, miként értelmezendő a 12 ezer forintos kedvezmény például pb-töltet esetén, aminek az átlagára közel 5 ezer forint, a kedvezmény nem érvényesíthető több alkalommal, viszont a háztartásokban sincs mindenütt két-három üres tartalékpalack.

Bár Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára a már említetteken kívüli, szociális tüzelőtámogatásról szóló októberi sajtótájékoztatójuk után lapunknak azt valószínűsítette, hogy a júliusi határozat kedvezményezettei a hidegek beköszöntéig tüzelőhöz juthatnak, ennek az időjárás jelentős lehűlése ellenére mindmáig semmi jele. A BM lapunknak küldött utolsó üzenete szerint az összesített adatokat majd egy hónapja – október 31-ig – elküldték a kormány számára. Schmidt Jenő szerint az ügyben azóta nem tapasztalt előrehaladást.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke, Gödöllő polgármestere megerősítette: ők se kaptak még visszajelzést a BM-nek megküldött néhány száz igénylőjükről, illetve elkülönített forrás híján a szállítást ők is a lakosságra bízzák. Ez ugyanakkor szerinte nem okoz gondot, hisz a háztartások legtöbbje egy-egy alkalommal a kedvezmény többszörösét kitevő fát vásárol.

Lapunk érdeklődésére a BM-től ismét nem kaptunk választ.