nekrológ;Bernardo Bertolucci;

2018-11-26 16:31:40

Bernardo Bertolucci halálára

Újabb nagy veszteség érte a filmtörténetet: hetvenhét éves korában, hosszú betegeskedés után elhunyt Bernardo Bertolucci.

Az itáliai születésű nagymester egyszerre volt intim szerzői alkotó az olasz új-hullám egyik megalapítójaként és hollywoodi mogul, aki betörte az álomgyári rendszert is, ha arról volt szó: bármikor forgatott az Egyesült Államokban, mindig egyéni maradt. Sokan a kínai kormány támogatásával készült, Az utolsó császár Oscar-díjas rendezőjeként emlékeznek rá, mások a tabudöngető Az utolsó tangó Párizsban című műve miatt tartják filmtörténeti jelentőségűnek, esetleg a nem kis politikai háttérrel készült A megalkuvó okán. Pályafutása során volt ő markáns innovátor, majd idősebb korára egyre konzervatívabb mesélő: az Álmodozók című filmje számos pontján már önkritikus alkotás volt.

Karrierje igen korán kezdődött: huszonkét éves volt, amikor bemutatta A kaszás című művét, de az első gigantikus dobása a Sergio Leone rendezte Volt egyszer egy vadnyugat, amelyet barátjával, Dario Argentóval vetettek papírra még 1966-ban. Ki nem állhatta az akkori olasz komédiákat és a forgatókönyvet kifejezetten e stílus bomlasztásának céljával írták. Bertolucci amúgy rajongott Leonéért, mert szerinte senki más nem merte megmutatni egy westernben a lovak fenekét. 

Rendezőként számos műve szexuális töltetű és imádott fiatalokkal forgatni. „A csodaszerűség minden filmemben benne van (...) Ezért is törekedtem mindig arra, hogy fiatalokat filmezzek. Lenyűgöző varázslat az is, amikor látom, hogyan nőnek fel a kamera előtt. Azokat a pillanatokat keresem, amikor a gyerek felnőtté válik” - nyilatkozta még e sorok írójának a Népszabadság hasábjain 2013-ban. Öntörvényű alkotóként csak az eredmény érdekelte, ebből a keményfejűségből fakad karrierje legnagyobb botránya is egyben: idős korában elismerte, a filmtörténet talán legismertebb, szexuális erőszakot ábrázoló jelenetét a női főszereplő, az akkor csupán tizenkilenc éves Maria Schneider beleegyezése nélkül vették fel. Bertolucci szavai szerint ezt csakis azért tette, hogy kihozza belőle a színészt.