üzemanyagár;

2018-11-26 18:40:49

Évtizedes gázolajárcsökkentési rekord

Szerdától 8 forinttal csökken a benzin- és tízzel a gázolajtarifa. Ennek megfelelően számításunk szerint előbbiért 357, utóbbiért 406 forintot kérhetnek a kutaknál átlagosan. Ezzel a hazai benzinár nyolc-,

a gázolaj pedig kéthavi mélypontra kerül.

Kutatásaink szerint a benzinár utoljára két és negyed, a gázolajé pedig – a tavaly áprilisi adóemelést nem számítva - pont tíz éve, 2008 december elején csökkent a mostaninál nagyobb mértékben. De ugyanekkorával se csökkentettek egy, illetve hat és fél éve. Az ok a nemzetközi árak nagy mértékű esése: az Európában irányadó, Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára az október közepi 87 dolláros csúcsról múlt hét péntekre 58 dollár alá esett. Vagyis a nafta két hónap alatt értéke harmadát elvesztette. Igaz, a kurzus tegnapra 60 dollár fölé nőtt. A szakértők emögött nemzetközi hatásokat, a kereslet ingadozását, a tartalékok emelkedését és a kínálatbőséget említik.