Hódmezővásárhely;szociális bérlakások;Márki-Zay Péter;

2018-11-28 09:35:37

Lakókkal együtt adták el a hódmezővásárhelyi szociális bérlakásokat

Volt, akit rászorulóként hitelfelvételbe hajszolt a döntés, hogy biztosan fedélt tudhasson feje fölött. Más otthonát eladta az önkormányzat, az új tulajdonos pedig másfélszeresére emelte a bérleti díjat. A károk csökkentésének feladata ismét csak Márki-Zay nyakába szakadt.

Hódmezővásárhelyen 2016-ban döntött úgy a közgyűlés, hogy meghirdeti eladásra az önkormányzati bérlakások jelentős részét - írja a hvg.hu. A portál úgy tudja, egyenesen Lázár János szorgalmazta az értékesítést, mely során

Ekkor először elkelt 100 lakás. Majd 2017 nyarán meghirdettek újabb 300 önkormányzati bérlakást, de úgy, hogy ha azokra nem pályáznak a lakóik, úgy az akkori fideszes önkormányzat a bérleményeket lakottan is eladja.

Az eredmény nem maradt el: a lakossági fórumokon azóta egyre többen kérnek segítséget. Sokan nem tudják törleszteni a hitelt, amit a Lázár-féle eladások miatt vettek fel, azért hogy ne rakhassák ki őket otthonaikból az új vevők. De azok se jártak jobban, akik nem vették meg lakásaikat. Mint ahogy Kiss Andrea, Hódmezővásárhely jelenlegi alpolgármestere mondta a legutóbbi közgyűlésen,

A fideszes képviselők kevesellték az eladásokból befolyó pénzt, erre reagált az alpolgármester úgy, hogy talán nem kellett volna belehajszolni az egyébként is nehéz helyzetben levő embereket a hitelfelvételbe. Márki-Zay Péter, miután februárban az időközi választáson polgármester lett, megpróbálta lassítani a bérlakások számának csökkentését, és újabb, szociális alapon kiadható lakásokat szerezni, egyelőre nem sok sikerrel. A lakások nagy része februárra elkelt. A rendelet általa kieszközölt változtatása mindenesetre már leszögezi: csak és kizárólag bérlő vásárolhatja meg a rászorulók számára fenntartott önkormányzati bérlakásokat.

A lakáseladásokkal egyébként a város víziközmű cégének devizakötvényeiért fizetendő milliárdokra próbálhatott pénzt szerezni a fideszes városvezetés. Ám az így nincstelenség határára került embereket is a városnak kell segítenie, Hódmezővásárhely szociális forrásaiból támogatja őket Márki-Zay.

Van egyébként bontásra ítélt panelházakban több tucat már üresen álló hódmezővásárhelyi lakás, amik kiadhatóak lennének szociális alapon - ám azok állami tulajdonban vannak. Márki-Zay polgármesterként pedig hiába kéri hónapok óta a Miniszterelnökséget, hogy legalább az épületek teljes kiürítéséig és bontásáig kezelhesse azokat az önkormányzat.