plakát;Kovács Zoltán;

2018-11-28 16:34:02

„Ez ostobaság!” – Visszavág a kormány az orbánozós plakát miatt

Kovács Zoltán bemutatta az óriásplakátot, ami szavai szerint Brüsszelben is látható lesz.

Megfelelő választ adunk azokra a politikai támadásokra, amelyek Magyarországot érték – mondta Kovács Zoltán szerdán Budapesten. A kormányszóvivő a Miniszterelnökség előtt bemutatta azt a kisteherautót, amelyen egy óriásplakát szerepel azzal az angol felirattal, hogy

Kovács Zoltán azt mondta, ez a plakát a következő napokban Magyarországon, majd azt követően Brüsszelben is látható lesz.

Kovács közölte: az elmúlt hetekben látni lehetett, hogy „a bevándorláspárti liberális erők milyen támadást indítottak az ország ellen”, ennek az Európai Parlamentben, Verhofstadt megszólalásaiban, az ideküldött politikai üzenetben is megvolt a tanúbizonysága. Úgy vélte, nem hagyhatják szó nélkül ezeket a támadásokat, mivel ezeknek egyetlen célja van, „a liberálisok egyértelműen az európai bevándorlás pártján állnak, Európát bevándorlókontinenssé akarják tenni, Magyarországot pedig bevándorlóországgá”.

Kovács Zoltán szerint a magyar emberek az elmúlt három évben többször – nemzeti konzultációk, népszavazás és legutóbb a parlamenti választások során – is elmondták, hogy nem hagyják, hogy Magyarországból bevándorlóország legyen.

Az Európai Parlament liberális frakciója nemrég – mintegy válaszul a magyar kormány EU-ellenes kampányaira – készített mozgó plakátot, melyen az áll:

Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető rögtönzött sajtóértekezletet tartott november elején, a guruló molinó indulása előtt. Mint elmondta, az EU túl sokáig hallgatott, a liberális demokráciát folyamatosan támadó magyar kormányfőt, akit csak a saját és családja gazdagodása érdekel, meg kell állítani. A gépjárműre szerelt üzenet mindenkinek szól, magyaroknak és brüsszelieknek egyaránt, de elsősorban a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppártnak, amely mindeddig fedezte Orbán Viktort – fejtegette.