női kézilabda Európa-bajnokság;magyar női kézilabda-válogatott;Planéta Szimonetta;

Indul a női kézi-Eb: a középdöntőbe jutás a cél

Csütörtöktől december 16-ig Franciaországban rendezik a női kézilabda Európa-bajnokságot, amelyre egy – kényszerűségből – jelentősen átalakuló nemzeti csapat utazik.

Három vereséggel, Klivinyi Kinga sérülése miatt pedig újabb érzékeny veszteséggel zárta a múlt heti, norvégiai felkészülési tornát, a Möbelringen Kupát Kim Rasmussen szövetségi kapitány csapata, amely sorrendben az Európa-bajnok Norvégiától (25-19), a világbajnok Franciaországtól (19-18), majd jelentősen felforgatott összeállításban pályára lépve Dániától (23-16) kapott ki. A korábbi kulcsemberek gyermekvállalási tervei, a lemondások valamint a sérülések miatt megtizedelt, az aktuális kontinenstornára – a nagy világversenyeket tekintve – hét újonccal készülő válogatott ennek ellenére sem gyászos hangulatban teljesítette a kiutazást megelőző utolsó előtti, szerda délelőtti sajtónyilvános edzését: a Népfürdő utcai sportcsarnokban megkérdezett játékosok mindegyike optimistán tekint a hollandok, a horvátok és a spanyolok elleni csoportmérkőzések elé. Magyarország szombaton kezdi meg szereplését a C jelű négyesben.

„A franciák számára már csütörtökön elkezdődik a torna, mi is nagyon várjuk, hogy pályára léphessünk. Hosszú már ez a felkészülési időszak – mondta a Népszavának a mezőnyjátékosok közül a maga 47 válogatottságával címeres mezben második legtöbbször pályára lépő Planéta Szimonetta. – Norvégiában meg tudtuk szorítani a jobb erőkből álló ellenfeleket is, ha mindenki játszik a dánok ellen, szerintem azt a mérkőzést megnyertük volna."

"Ha ugyanúgy küzdünk és betartjuk a taktikát, mint a Möbelringen Kupán, az Eb-csoportellenfeleinkkel szemben könnyebb dolgunk lehet. A hollandokról tudjuk, milyen játékosaik vannak támadásban, de védekezésben meggyengültek, Danick Snelder és Yvette Broch hiánya érzékeny veszteség számukra. A horvátok és a spanyolok lendületes, fiatal játékosokból álló együttesek, de ellenük küzdéssel és hajtással simán nyerhetünk.”

A 25. életévét az Európa-bajnokság idején, december 12-én betöltő Planéta a felkészülést szolgáló párharcok során nem csupán azzal tűnt ki a válogatottból, hogy a francia Chambray Touraine játékosaként ő a keret egyetlen légiósa. A korábban Győrben, Veszprémben és Németországban is kézilabdázó játékos a gárda egyik legjobbja volt, védekezésben és támadásban is remek teljesítményt nyújtott, a hétmétereseket pedig magabiztosan értékesítette. A kontinenstornán számára ismerős környezetben játszhat.

„Igyekszem átmenteni a formámat az Eb-re is, szeretném meghálálni a szakvezetés bizalmát. Örülök neki, hogy Franciaországban játszhatunk, bár kicsit fáj a szívem, az én városomtól nagyon messze leszünk, így a csapattársaim nem tudnak eljönni megnézni. Viszont megígérték, ha Párizsban játszunk, akkor oda mindenképpen elutaznak majd” – válaszolta lapunk kérdésre Planéta Szimonetta.

Nos, a francia fővárost egyelőre talán korai a magyar válogatottal kapcsolatban emlegetni, lévén, hogy mire Párizs is bekapcsolódik helyszínként, már csak a legjobb hat együttes lesz versenyben. A szereplését Montbéliard-ban megkezdő magyar válogatott célja csoportkör átvészelése, ugyanis amint arra a tréninget követő sajtótájékoztatón Pálinger Katalin, a hazai szövetség alelnöke is utalt, a csoportszakaszból a középdöntőbe jutó csapatok az első kalapba kerülnek az olimpiai kvalifikáció szempontjából is fontos 2019-es világbajnokság selejtezőjének sorsolása előtt.

Márpedig nem lehet elégszer hangsúlyozni: a női kézilabda-válogatott hosszú távú célja az, hogy 2020-ban visszatérjen az ötkarikás játékokra.

A magyar program2018. december 1., szombat Magyarország–Hollandia 15.00 2018. december 3., hétfő Horvátország–Magyarország 18.00 2018. december 5., szerda Magyarország–Spanyolország 21.00 A csoportok első három helyezettje továbbjut a középdöntőbe, amelynek mérkőzésnapjai a magyar érdekeltségű C/D ágon december 7., 9., 11. és 12. A nemzeti csapat valamennyi mérkőzését az M4 Sport közvetíti.