Opten;cég;Y-GEN;X-generáció;

2018-11-28 20:26:43

A cégvilágban is jön az Y-generáció

A hazai vállalkozások között is egyre előretör az 1980 és 1995 között született úgynevezett „Y”-generáció – közli a céginformációval foglalkozó Opten. Már több mint 170 ezer fiatal tulajdonos tartozik közéjük és szerepvállalásuk egyre erősödik.

Ők az elsők, akik már a most működő fogyasztói társadalomba születtek. Ennek megfelelően szemléletük nagyon eltér a korábban születettekétől.

A legtöbb tulajdonos még az 1960 és 1979 között született „X”-generáció tagjaiból kerül ki. Arányuk ugyanakkor már visszaszorulóban van. Ugyanez igaz az 1940-1959 között született „babyboom”-generációra is. Egyelőre még több a babyboomos, mint az Y-os, de a sorrend 2019 végére megváltozhat – prognosztizálja a céginformációs társaság.

Bár a vezetők között a fordulat akár már ez év végén bekövetkezhet, az X-esek egyelőre erősen kapaszkodnak vezetői székükbe: jelenleg e korosztály alkotja a vállalkozók és a munkavállalók derékhadát. Az X-generáció alkalmazkodott a modern technikai és társadalmi vívmányokhoz, többségük hozzáállásában kimagaslik a többiek közül – emeli ki Pertics Richárd céginformációs igazgató.

Szerinte nagy kérdés, hogy az Y-osok modern szemlélete miként hat gazdaságra, és az átmenet milyen feszültségekkel jár. A viszonylag fiatal hazai piacgazdaságban eddig még nem volt szükség cégek tömeges örökítésére, átadására, ennek nálunk nincs hagyománya – figyelmeztet az Opten szakértője.

Legkésőbb a nagyobb cégek körében várható a generációváltás. Ott még csak az elmúlt évek során adták át a stafétabotot az babyboomosok az X-eseknek. Itt a tapasztalat fontosabbnak tűnik a modern szemléletnél. E körben még a II. világháború előtt született „veteránok” is jelentős szerepet játszanak.

Bár egyelőre egy hajszállal még az újonnan alapított társaságokat is az X-korosztály uralja, itt már hamarosan várható a trónfosztás – jósolja a céginformációs társaság.