Kék-fehér fényt kap a Lánchíd

Publikálás dátuma
2018.11.29. 13:24
Illusztráció
Fotó: HAUSER Patrice / AFP
A skót nemzeti lobogó színeit megjelenítve kék-fehér díszkivilágítást kap pénteken és szombaton a Lánchíd, Skócia nemzeti ünnepének, Szent András napjának a tiszteletére - írta az MTI a Brit Nagykövetség közleménye alapján.
Az ünnepi fényfestés bekapcsolása alkalmából Iain Lindsay brit nagykövet skót nemzeti viseletben ünnepi köszöntőt mond a Lánchíd pesti hídfőjéhez közeli Eötvös téren péntek délután. A skót dudaszóval kísért rövid ünnepség minden érdekelődő számára nyitott.     
Az ünnepi fényfestés Duncan Graham, a Magyarországon élő skótokat tömörítő Szent András Egyesület (Saint Andrew's Association) és Iain Lindsay brit nagykövet kezdeményezésére a Fővárosi Önkormányzat hozzájárulásával, a Brit Nagykövetséggel együttműködésben valósul meg, és két napig, pénteken és szombaton délutántól éjfélig lesz látható. Azért ezen a helyszínen tartják a megemlékezést, mert a Lánchíd, majd később a budai Váralagút építési munkálatait Clark Ádám edinburghi születésű skót mérnök irányította, kollégája és névrokona, William Tierney Clark angol mérnök tervei alapján.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock

Andráskereszt

A skót zászlóban szereplő fehér andráskereszt, Skócia védőszentjének, a mártír Szent Andrásnak a keresztjét jelképezi. A skót andráskereszt és háttér az Egyesült Királyság zászlajának is a része. Mivel Szent András nemcsak a skótok védőszentje, máshol is látható andráskereszt, például az oroszok tengerészeti katonai lobogójában is hasonló a kereszt, de Tenerife és a kolumbiai Szent András szigetek zászlajában is ott az andráskereszt. /Forrás: Wikipédia/
Frissítve: 2018.11.29. 14:46

"Nem akarok következmények nélküli ember lenni" - Lemondott a zsidóveréssel dicsekvő Szávay

Publikálás dátuma
2018.11.29. 11:21

Fotó: Kovács Attila / MTI
Közszereplőként minden mondatának súlya van, ezért vállalja értük a felelősséget: azonnali hatállyal hagyja ott a Magyar Országgyűlés jegyzői, illetve a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségét.
Előbb azzal került a figyelem középpontjába Szávay István, hogy a Hír TV birtokába került hangfelvétel tanúsága szerint egy őt nácinak nevező zsidó nő megverésével büszkélkedett. Majd szerdán azzal, hogy elnézést kért durva, ízléstelen, és sértettsége miatt a valóságot eltúlzó hangneméért.
"Nem akarok következmények nélküli ember lenni. A Jobbik pedig nem lehet következmények nélküli párt"

- tette közzé csütörtökön közösségi oldalán Szávay, hozzátéve: a történtek miatt azonnali hatállyal lemond a Magyar Országgyűlés jegyzői, illetve a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. "Méltatlan és megalázó helyzetre méltatlan és megalázó viccelődéssel reagáltam" - fogalmaz, hangsúlyozva, hogy senkit nem ütött meg. De, mint írja, tisztában van vele, hogy közszereplőként minden mondatának súlya van, ezért vállalja a felelősséget.
A politikus továbbra is a Jobbik országgyűlési képviselője marad.
Szerző
Frissítve: 2018.11.29. 12:52

Thomas O. Melia: Ha eljön a számvetés ideje, Orbán is Gruevszki sorsára juthat

Publikálás dátuma
2018.11.29. 10:55
Thomas O. Melia, az Obama-kormány eurázsiai ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára
Fotó: Saul Loeb / AFP
Talán neki lesz egy szép dácsája Oroszországban, ahova elmenekülhet – mondta a magyar vezetőről Barack Obama korábbi helyettes államtitkára. Thomas O. Melia szerint az orbáni rendszer ma már Európa gaztevőjének tűnik a világ szemében.
Elérkeztünk egy pontra, amikor a magyar kormány Európa leginkább problematikus gaztevőjének szerepét vette fel – állítja Thomas O. Melia. Melia, mint a Transzatlanti Demokrácia Munkacsoport Irányító Bizottságának tagja gyakori látogató volt Magyarországon hosszú éveken át mint civil aktivista, és 2010 és 2015 között mint az Egyesült Államok helyettes államtitkára. A diplomata a 168 órának adott interjút, amiben Magyarország nemzetközi helyzetéről is beszélt.
 Szerinte a magyar állam a jelenlegi kormány irányítása alatt továbbra is úgy viselkedik, mint a leggyengébb láncszem a nyugati szövetségesi rendszerben. Kezdve a még mindig titkos paktummal, amelyet az Orbán-kormány a Roszatommal kötött, és amellyel megsértette az uniós közbeszerzési szabályokat, és Oroszország befolyását erősítette a Paksi Atomerőműben (és így az európai energiahálózatban) a nyugati alternatívák rovására.
„Magyarország folyamatosan akadályozza a NATO együttműködését Ukrajnával is. Szijjártó Péter a múlt héten Brüsszelben megismételte ezt a politikai blokkolást, majd ezen a héten Oroszország fokozta az Ukrajnával szembeni katonai agresszióját az Azovi-tengeren lévő Kercsi-szoros erőszakos katonai blokádjával” -mondta Melia. (Igaz, Szijjártó a nyilvános orosz agresszió után kénytelen volt Ukrajna mellé állni – a szerk.)
Az egykori helyettes államtitkár a magyar korrupciós helyzetre is kitért. Úgy gondolja, hogy az uniós forrásokkal való nagy visszaélések egyértelműen a miniszterelnök családját és belső körét gazdagítják – ám hiába nem foglalkoznak most ezzel a felülről kontrollált hatóságok, a visszaélések előbb vagy utóbb mindenképp napvilágra kerülnek. 
És az igazság végül mindig nyilvánosságra kerül. Orbán nem fog tudni megszökni az igazságszolgáltatás elől, még akkor sem, ha az őt érintő történelmi ítélet akkor fog megszületni, amikor már csak az unokái olvashatják el, miféle bűnöket követett el. Ha viszont előbb eljön a számvetés ideje, akkor abban reménykedhet, hogy lesz egy hely, amely menedéket biztosít számára.

„Lehet, hogy lesz egy szép kertes dácsája Oroszországban vagy Kazahsztánban, azokon a helyeken, amelyeket annyira csodál” - jegyezte meg Thomas O. Melia, hozzátéve, hogy Orbán üzletei partnereinek komolyan kell aggódniuk a jövőjükért Európában. A diplomata – mint a PEN íróklub washingtoni vezetője – a CEU ellehetetlenítésére tett kormányzati törekvéseket is nemzetközi botrányként értékeli, mint mondta, amerikai kollégái is aláírták az egyetem kiűzése ellen tiltakozó nyílt levelet.  A Meliával készített interjút teljes terjedelmében itt olvashatja el.
Szerző
Frissítve: 2018.11.29. 13:59