Negyven napig unalmas robbantani - exkluzív interjú a Mars-széria vezető operatőrével

Publikálás dátuma
2018.11.30. 11:15

Csaknem teljes egészében Magyarországon forgott le a National Geographic csatorna eddig legnagyobb volumenű produkciója, a Mars című széria második évada. A magyar származású kanadai Szalay Attila volt az összes epizód vezető operatőre, akit telefonon értünk utol.
Mikor forgatott először Magyarországon? 1992-ben, mint kameraman egy amerikai tévéfilmmel, de 2009-ben például hat hónapig forgattam a Katedrális című sorozatot, már operatőrként, Budapesten. Aztán ott volt még Tyrant – A vér kötelez... Kvázi, a Mars második évada már az ötödik „otthoni” munkám volt. Érdekes volt megélni, hogy mennyit fejlődött a filmipar és az infrastruktúra. Még a kilencvenes években újdonság volt egy külföldi stáb jelenléte, teljesen új eszközöket kellett beszerezni, de igazából még jó stúdiók sem voltak. De 2009-hez képes is óriási a fejlődés, ma Budapest már világszinten fontos stúdióvárosnak számít. Meglepődnek, amikor kiderül, hogy remekül beszél magyarul? A legtöbb esetben, igen. Sem a Tyrant, sem a Mars producerei nem tudták, hogy beszélek magyarul, amikor leszerződtettek. Sosem a nyelvtudásom miatt kerestek meg, hanem a rendezők kértek engem. Aztán, amikor kiderül, persze a producerek mindig örülnek, mert például nem kell külön stábot meg tolmácsot fizetni nekem. A Mars első évada mennyire befolyásolta, mint vezető operatőrt a folytatásban? Ilyenkor igazodni kell az előzmény atmoszférájához? Jó kérdés: nem volt megkötés, mert a National Geographic szerette volna, ha a második évad képileg kicsit más, mint az első. Mivel már nyolc évvel a Mars-kolónia megszületése után zajlik a cselekmény, a város sokkal nagyobb, már megjelent egy bányász magáncég is a bolygón, így minden szempontból grandiózusabb vizuális megjelenítést vártak. Ezért vették fel Dee Johnson író-producert, aki korábban a Vészhelyzet című szérián dolgozott, hogy emeljék a feszültséget és a drámaiságot. A sorozat tudományos alapú, de mégiscsak, nagyrészt fikció. Mennyire tudott fantáziálni a képi világ megalkotásakor? A NatGeo nagyon szigorú ebből a szempontból, én a Marsot tudományos műnek titulálnám és nem tudományos-fantasztikusnak. Nem sci-fi. A forgatáson végig jelen voltak tudósok és nem tréfáltak. A Korda stúdióban létrehoztunk két focipálya nagyságával megegyező marsi felszínt. Legalább nyolc-tízféle homokot és köveket kellett bemutatnunk, mire hitelesnek minősítették. De például a kolóniákon belül a világításba is beleszóltak: mivel a lakórészek a felszín alatt vannak, a különböző napszakokat másféle fényekkel jelezték és ezeket be kellett építeni a díszletbe. Dee Johnsonnal és a díszlettervezővel közösen hárman alkottuk meg a sorozat vizuális arculatát. Hol volt a rendező? Több rendező volt, de ők csak később érkeztek. Nézze: egy mozifilmnél a rendező nagy úr. Egy tévésorozat esetében nem. Itt a producer a főnök. És mit gondol arról, hogy manapság a tévésorozatok jobbak, mint a mozifilmek? Egyetértek, a streaming szolgáltatók megváltoztatták a piacot, olyan produkciókat készítenek, melyeket moziban már nem mernek. Ezt a váltást onnan is látom, hogy hosszú éveken keresztül lenézték a mozis operatőrök azokat a kollégáikat, akik tévéztek. Most meg minden nap felhív valaki, hogy megkérdezze: hogyan tudna bekerülni egy sorozatba? Megértem. A nagyköltségvetésű produkciók ma már inkább a CGI, mintsem operatőri munka. Ha „filmezni” akarsz, akkor a függetlenekkel kell dolgoznod, abból meg, ugye, nem lehet megélni. Operatőrként sokat dolgozott a kultikus X-akták sorozaton. Mesélne erről egy rajongónak? Hogyne. Én huszonöt évig Kanadában éltem az X-aktákat pedig hosszú ideig Vancouverben forgatták. A harmadik évadban hívtak be helyettesíteni és annyira tetszett a munkám, hogy ott tartottak. Chris Carter-nek elképesztő ötletei voltak, nekünk meg ezt kellett megvalósítani. Akkoriban ez a sorozat olyan sok pénzt hozott a Fox csatornának, hogy effektíve végtelen volt a költségvetése. Nem az volt a baj, hogy nem volt rá pénz, hanem fizikálisan képtelenség volt annyi részt gyártani, amit szerettek volna, méghozzá azzal a kívánsággal, hogy nézzek ki olyan jól, mint egy mozis produkció. Két száz fős stáb volt, heti öt munkanapon tizennégy órákat dolgoztunk kilenc hónapig a negyedik és az ötödik évadon. Irtó mérges volt rám a másik operatőr, mert én voltam felelős egy-egy rész bevezetőjéért. Tehát ha lezuhant egy UFO vagy eltűnt egy repülőgép, akkor azt én vettem fel. Sajnos a hatodik évadban már nem dolgoztam, mert David Duchovny nem akart többé utazni és emiatt a show Los Angelesbe költözött, nekem meg akkor még nem volt zöld kártyám. De idővel lett, mert az X-akták miatt hirtelen mindenki velem akart dolgozni, beindult a karrierem. Ekkor jött a Smallville. Igen, az első évadon dolgoztam. A producerek sötét, drámai sorozatot akartak, az írók pedig napfényes sztorit. Mindenki tőlem várta a megoldást. Megoldottam, de nem maradtam több évadra, mert a kihívás után már unalmas lett volna. Szokott sorozatokat nézni? Vagy elég leforgatni? A Mars esetében mi kilenc napot dolgozunk egy órányi adáson, egy nap körülbelül hat-hét hasznos percet hozunk létre. Persze, ez nem az, amit a tévében látunk, mert az utómunka során sok minden változik. Szóval, igen, kíváncsi vagyok a végeredményre. Pláne, ha embert érdekli, amit forgat.  Tévés operatőrként hogyan került be a Feláldozhatók 2. stábjába? A rendező ismert, ő hívott, hogy second unit operatőrként „oldjam meg” az akciójeleneteket: hat hétig dolgoztam rajta Szófiában. Őrület volt, minden nagy akciót nyolc kamerával kellett rögzíteni. Néha dirigálhattam a Stallonét és a Schwarzeneggert is, de elsősorban a robbantásokat kellett filmeznem. Egyszer-kétszer robbantani nem rossz, de negyven napon keresztül már egy kicsit unalmas. Mozifilmek esetében mindig efféle feladatra hívnak, de én sokkal inkább szeretek mesélni, ezért is maradok a sorozatoknál. Halkan vallom be: nagy kedvencem a Kutyák és macskák. Ott mi dolga volt? Ez a film rekorder: száztizenkettő napig forgattam, mint second unit operatőr. Sokkal többet, mint a vezető operatőr, mert a mi rendezőnk, Charlie Gibson, aki korábban a Babe-en dolgozott sokkal jobb anyagot adott le, mint a fő rendező. A stúdió végül úgy döntött, hogy a színészekkel is forgassunk mi újra a legtöbb jelenetet.

Mars 2.: érdemes folytatás

Bekeményítettek a Mars alkotói. Az első évadtól eltérően most már nem csak a fele a fikció a játékidőnek, hanem a háromnegyede. A dokumentumfilmes elemek csökkenése is már drasztikus lépés volt, de a beszélő fejek helyett ezekben is majdnem játékfilmes a narratíva és az alkotók igen kemény hangot ütnek meg a természetvédelem érdekében, és mi tagadás, nem lehet azt kifogásolni, hogy Donald Trump egy arrogáns idiótaként jön le a képernyőről. Ami a sorozat mese részét illeti, ugyanaz történik, mint a Földön, csak kicsiben: a tudósok és felfedezők mellett megjelenik a bányászati privát tőke. Persze, mi emberek továbbra is kiszolgáltatottak vagyunk, bármelyik oldalon is állunk.  

Témák
film operatőr
Frissítve: 2018.11.30. 16:32

Bevásárlószatyorral loptak ki egy 50 milliós festményt a bécsi aukciósházból

Publikálás dátuma
2018.11.29. 14:20

Fotó: BRITTA PEDERSEN / AFP
A riasztó működött, a rendőrség gyors volt, de nem eléggé: három ismeretlen sikerrel lopott el egy Renoir-tájképet a bécsi Dorotheum aukciós házból.
Szerda este 160 ezer euróért árverezték volna el Pierre August Renoir egy kései tájképét a bécsi belvárosban található Dorotheumban. A biztonsági kamerák felvétele szerint hétfőn kora este három, sportos kinézetű ismeretlen két nagy bevásárlószatyorral felsétált az aukciós ház második emeletére, a képet kiemelték a keretéből, majd különböző kijáratokon távoztak. A riasztó néma üzemmódban jelzett, ám mire a rendőrség a helyszínre ért, a tetteseknek nyoma veszett – jelentette az APA. Az osztrák hírügynökségnek a Dorotheum részéről szűkszavúan nyilatkoztak: állították, minden szükséges biztonsági intézkedést megtettek, az elmúlt évtizedekben ezért nem történt lopás az aukciós házban. A festményt egy svájci magántulajdonos bocsátotta volna árverésre. A képről Peter H. Feist német művészettörténész A harmónia álma című, magyarul is megjelent könyvében így ír:„Renoir késői festményének szépsége a színek mámorából fakad: a laza ecsetkezelés, a nyitott, kacskaringós kompozíció úgy tölti be a vásznat, mint egy pillangó illatos hímpora. Provence világos fénye járja át Renoir táját, ahol fantasztikus bőségben virágoznak a színek.”

Tavaly Ausztriában 172 esetben loptak műtárgyat, mintegy 770 ezer euró értékben – írta az osztrák napilap, a Die Presse. A bűncselekményeket jellemzően Bécsben és Alsó-Ausztriában követték el, főként magánházakba törtek be, templomokat fosztogattak. A bűnözők egy része értékes hangszerekre specializálódott. 2014-ben egy bécsi villából összesen 72 festményt raboltak el, amelyből tavaly 67 megkerült. A 2,5 millió euró értékű gyűjteményben Carl Moll, Koloman Moser és Oskar Kokoschka képei is megtalálhatók.

A leghíresebb ausztriai műkincslopás a firenzei ötvösmester, Benvenuto Cellini leghíresebb alkotásához, a Salierához kapcsolódik, amelyet akkor 50 millió euró értékűre becsültek. Az I. Ferenc francia királynak készített sótartót 2003. május 11-én lopták el őrzési helyéről, a bécsi Kunsthistorisches Museumból. Bár 987 nappal később épségben előkerült az alsó-ausztriai Zwettl erdős területéről, a Kunstkammerben csak 2013 márciusában állították ki újra.

Nincs tanulság - vagy talán mégis

Publikálás dátuma
2018.11.29. 12:30

Fotó: Vajda József / Népszava
Farkasházy Tivadar megirigyelte azokat az újságírókat - Kepes Andrást, vagy Frei Tamást -, akik a közelmúltban irodalmi műveket alkottak. Új könyvét azzal mutatta be, hogy most ő is előállított egyet. Ha végigolvassuk a kötetet, olyan érzésünk támadhat, hogy a szerző az utóbbi mintegy hetven évben mindenütt ott volt, mindenkit ismer és mindenről van legalább egy története. A Pacsirta a Dunán - avagy 400 ezer orosz óra - című (és alcímű) kötet lényegében szabálytalan önéletrajz. Amúgy "farkasházysan" megírva, ahogy már megszokhattuk a Hócipő című kéthetilap "Nem értem" című rovatában. A Rádiókabaré egykori szerkesztője, az RTL Klub Heti hetesének alapembere most azt találta ki, hogy különféle tárgyakról ír. Olyanokról, amelyek életünkben elkísérnek bennünket. 
A címlap képén tehát látható az egykor híres Pacsirta rádió, alatta a Duna névre hallgató tévékészülék, mellettük a szerző, kezében egy mégis kisebb tévével. Az boldogult ifjúkorában még Kádár Jánosé volt, egy árverésen szerezte meg Farkasházy, ám egy színházi előadáson leverték, ezért elromlott, húsz év után tette működőképessé egy szerelő, hogy a könyv bemutatóján Orbán Viktort nézhessék rajta a megjelentek. A 400 ezer orosz óra meg a testvéri barátságra (értsd: megszállás) utal. A szerzőhöz méltó poénok. Ám a kötet legigazabb mondatai a 233. oldalon találhatók. Miután elmondott egy újabb sztorit, az írónak őszinteségi rohama támad, imigyen: "Mi ebből a tanulság? Az égvilágon semmi, ez csupán egy történet". Mint a többi eseté, számolatlanul előadva több mint háromszáz oldalon. És mégis, az egészből összeáll nem is egy, hanem mindjárt két kerek egész. Az egyik a szerző élete, kétségei és megoldásai a jelenlegihez viszonyítva már nem is annyira "átkos", de mindenképpen különleges idők viharaiban. Emellett pedig pontos leírást kaphatunk arról az országról, amelyben ugyan nem könnyű élni, de amit kalandvágyó emberek semmi pénzért el nem hagynának. Farkasházy igyekezett néhány központi témára - és tárgyra - felfűzni történeteit, de közben nem tudja megállni, hogy el ne kalandozzon. Így fordulhat elő, hogy néhány dolog ismétlődik a különböző fejezetekben, kedvenc és állandó fejtegetései vissza-vissza térnek. Ez ugyan egy gondos szerkesztőért kiált, mégsem zavaró. Tekintsük úgy, hogy ismétlés a tudás anyja. Márpedig szerzőnk tudása irigylésre méltó. A korszak, amelynek jellegzetességeiről ír, már nem annyira, de az mindenképpen javára szól, hogy jó és rossz oldalait is képes bemutatni. Távolságot tartva, de szeretettel.

Info

Farkasházy Tivadar: Pacsirta a Dunán, avagy 400 ezer orosz óra Kiadja a Hócipő Kft.