Negyven napig unalmas robbantani - exkluzív interjú a Mars-széria vezető operatőrével

Publikálás dátuma
2018.11.30 11:15

Fotó: /
Csaknem teljes egészében Magyarországon forgott le a National Geographic csatorna eddig legnagyobb volumenű produkciója, a Mars című széria második évada. A magyar származású kanadai Szalay Attila volt az összes epizód vezető operatőre, akit telefonon értünk utol.
Mikor forgatott először Magyarországon? 1992-ben, mint kameraman egy amerikai tévéfilmmel, de 2009-ben például hat hónapig forgattam a Katedrális című sorozatot, már operatőrként, Budapesten. Aztán ott volt még Tyrant – A vér kötelez... Kvázi, a Mars második évada már az ötödik „otthoni” munkám volt. Érdekes volt megélni, hogy mennyit fejlődött a filmipar és az infrastruktúra. Még a kilencvenes években újdonság volt egy külföldi stáb jelenléte, teljesen új eszközöket kellett beszerezni, de igazából még jó stúdiók sem voltak. De 2009-hez képes is óriási a fejlődés, ma Budapest már világszinten fontos stúdióvárosnak számít. Meglepődnek, amikor kiderül, hogy remekül beszél magyarul? A legtöbb esetben, igen. Sem a Tyrant, sem a Mars producerei nem tudták, hogy beszélek magyarul, amikor leszerződtettek. Sosem a nyelvtudásom miatt kerestek meg, hanem a rendezők kértek engem. Aztán, amikor kiderül, persze a producerek mindig örülnek, mert például nem kell külön stábot meg tolmácsot fizetni nekem. A Mars első évada mennyire befolyásolta, mint vezető operatőrt a folytatásban? Ilyenkor igazodni kell az előzmény atmoszférájához? Jó kérdés: nem volt megkötés, mert a National Geographic szerette volna, ha a második évad képileg kicsit más, mint az első. Mivel már nyolc évvel a Mars-kolónia megszületése után zajlik a cselekmény, a város sokkal nagyobb, már megjelent egy bányász magáncég is a bolygón, így minden szempontból grandiózusabb vizuális megjelenítést vártak. Ezért vették fel Dee Johnson író-producert, aki korábban a Vészhelyzet című szérián dolgozott, hogy emeljék a feszültséget és a drámaiságot. A sorozat tudományos alapú, de mégiscsak, nagyrészt fikció. Mennyire tudott fantáziálni a képi világ megalkotásakor? A NatGeo nagyon szigorú ebből a szempontból, én a Marsot tudományos műnek titulálnám és nem tudományos-fantasztikusnak. Nem sci-fi. A forgatáson végig jelen voltak tudósok és nem tréfáltak. A Korda stúdióban létrehoztunk két focipálya nagyságával megegyező marsi felszínt. Legalább nyolc-tízféle homokot és köveket kellett bemutatnunk, mire hitelesnek minősítették. De például a kolóniákon belül a világításba is beleszóltak: mivel a lakórészek a felszín alatt vannak, a különböző napszakokat másféle fényekkel jelezték és ezeket be kellett építeni a díszletbe. Dee Johnsonnal és a díszlettervezővel közösen hárman alkottuk meg a sorozat vizuális arculatát. Hol volt a rendező? Több rendező volt, de ők csak később érkeztek. Nézze: egy mozifilmnél a rendező nagy úr. Egy tévésorozat esetében nem. Itt a producer a főnök. És mit gondol arról, hogy manapság a tévésorozatok jobbak, mint a mozifilmek? Egyetértek, a streaming szolgáltatók megváltoztatták a piacot, olyan produkciókat készítenek, melyeket moziban már nem mernek. Ezt a váltást onnan is látom, hogy hosszú éveken keresztül lenézték a mozis operatőrök azokat a kollégáikat, akik tévéztek. Most meg minden nap felhív valaki, hogy megkérdezze: hogyan tudna bekerülni egy sorozatba? Megértem. A nagyköltségvetésű produkciók ma már inkább a CGI, mintsem operatőri munka. Ha „filmezni” akarsz, akkor a függetlenekkel kell dolgoznod, abból meg, ugye, nem lehet megélni. Operatőrként sokat dolgozott a kultikus X-akták sorozaton. Mesélne erről egy rajongónak? Hogyne. Én huszonöt évig Kanadában éltem az X-aktákat pedig hosszú ideig Vancouverben forgatták. A harmadik évadban hívtak be helyettesíteni és annyira tetszett a munkám, hogy ott tartottak. Chris Carter-nek elképesztő ötletei voltak, nekünk meg ezt kellett megvalósítani. Akkoriban ez a sorozat olyan sok pénzt hozott a Fox csatornának, hogy effektíve végtelen volt a költségvetése. Nem az volt a baj, hogy nem volt rá pénz, hanem fizikálisan képtelenség volt annyi részt gyártani, amit szerettek volna, méghozzá azzal a kívánsággal, hogy nézzek ki olyan jól, mint egy mozis produkció. Két száz fős stáb volt, heti öt munkanapon tizennégy órákat dolgoztunk kilenc hónapig a negyedik és az ötödik évadon. Irtó mérges volt rám a másik operatőr, mert én voltam felelős egy-egy rész bevezetőjéért. Tehát ha lezuhant egy UFO vagy eltűnt egy repülőgép, akkor azt én vettem fel. Sajnos a hatodik évadban már nem dolgoztam, mert David Duchovny nem akart többé utazni és emiatt a show Los Angelesbe költözött, nekem meg akkor még nem volt zöld kártyám. De idővel lett, mert az X-akták miatt hirtelen mindenki velem akart dolgozni, beindult a karrierem. Ekkor jött a Smallville. Igen, az első évadon dolgoztam. A producerek sötét, drámai sorozatot akartak, az írók pedig napfényes sztorit. Mindenki tőlem várta a megoldást. Megoldottam, de nem maradtam több évadra, mert a kihívás után már unalmas lett volna. Szokott sorozatokat nézni? Vagy elég leforgatni? A Mars esetében mi kilenc napot dolgozunk egy órányi adáson, egy nap körülbelül hat-hét hasznos percet hozunk létre. Persze, ez nem az, amit a tévében látunk, mert az utómunka során sok minden változik. Szóval, igen, kíváncsi vagyok a végeredményre. Pláne, ha embert érdekli, amit forgat.  Tévés operatőrként hogyan került be a Feláldozhatók 2. stábjába? A rendező ismert, ő hívott, hogy second unit operatőrként „oldjam meg” az akciójeleneteket: hat hétig dolgoztam rajta Szófiában. Őrület volt, minden nagy akciót nyolc kamerával kellett rögzíteni. Néha dirigálhattam a Stallonét és a Schwarzeneggert is, de elsősorban a robbantásokat kellett filmeznem. Egyszer-kétszer robbantani nem rossz, de negyven napon keresztül már egy kicsit unalmas. Mozifilmek esetében mindig efféle feladatra hívnak, de én sokkal inkább szeretek mesélni, ezért is maradok a sorozatoknál. Halkan vallom be: nagy kedvencem a Kutyák és macskák. Ott mi dolga volt? Ez a film rekorder: száztizenkettő napig forgattam, mint second unit operatőr. Sokkal többet, mint a vezető operatőr, mert a mi rendezőnk, Charlie Gibson, aki korábban a Babe-en dolgozott sokkal jobb anyagot adott le, mint a fő rendező. A stúdió végül úgy döntött, hogy a színészekkel is forgassunk mi újra a legtöbb jelenetet.

Mars 2.: érdemes folytatás

Bekeményítettek a Mars alkotói. Az első évadtól eltérően most már nem csak a fele a fikció a játékidőnek, hanem a háromnegyede. A dokumentumfilmes elemek csökkenése is már drasztikus lépés volt, de a beszélő fejek helyett ezekben is majdnem játékfilmes a narratíva és az alkotók igen kemény hangot ütnek meg a természetvédelem érdekében, és mi tagadás, nem lehet azt kifogásolni, hogy Donald Trump egy arrogáns idiótaként jön le a képernyőről. Ami a sorozat mese részét illeti, ugyanaz történik, mint a Földön, csak kicsiben: a tudósok és felfedezők mellett megjelenik a bányászati privát tőke. Persze, mi emberek továbbra is kiszolgáltatottak vagyunk, bármelyik oldalon is állunk.  

2018.11.30 11:15
Frissítve: 2018.11.30 16:32

A Dal: Mennyi hat meg négy?

Publikálás dátuma
2019.01.20 18:40

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Az egykori X-Faktor győztes Oláh Gergő, valamint Szekér Gergő jutott túl elsőként A Dal első válogatóján. Születik még sok dal, kérdés, lesz-e elég értelmes mondat hozzájuk.
Környezetvédelem, árvaság, gyász, és természetesen szerelem – a Dal 2019 című műsor első, szombat esti válogatóján e változatos témákat énekelték meg. Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai indulóját és az ország idei legjobb dalát felkutató műsorból a korábbról már ismerős Oláh Gergő (Hozzád bújnék) és a vajdasági Szekér Gergő (Madár, repülj!) Antal Timi és férje, Demkó Gergő duója (Kedves világ!) a Nomad rockzenekar (A remény hídjai) és az alternatív Konyha zenekar (Százszor visszajátszott) jutott tovább a zsűri szavazatai alapján tíz versenyzőből, a közönségnek köszönhetően vigaszágon pedig a rapénekes, Deniz és csapata került be a következő műsorba.
 
Az első élőadás valóban csak fellibbentette az említett témákat, majd gondosan el is hessegette, és sokkal inkább más irányba terelte a szót. A zsűritagok − Both Miklós, Mező Misi, Nagy Feró és Vincze Lilla − eleinte a zeneiségre és a szöveges elemekre is kitértek korrekt értékelőikben, különösen előbbi kettő. Később azonban hangsúlyosabbá vált, részben a műsorvezetésnek köszönhetően, a fellépők életkora, a korábbi pályája vagy párkapcsolati állapota. Holott saját szerzemények, és költészetből született dalok is felhangzottak (ez utóbbi például Pátkay Rozina Frida című száma, amely Bán Zsófia versének megzenésítése), az értékes tartalom kiemelése a műsor végéhez közeledve egyre inkább háttérben maradt. Lett helyette iskolás matekóra: „Ma már hat produkciót meghallgattunk, ami azt jelenti, hogy még négy van hátra.”
 
Kétségtelen, hogy az Eurovíziós Dalfesztivált az elmúlt években nem a szívhez szóló balladák, és a zenei magasságok, sokkal inkább a show és a látvány nyerte meg. (Ritka kivétel volt a dalfesztivál 2017-es győztese, a portugál Salvador Sobral dala, amiről az itthoni kritikák erősen megoszlottak: nálunk sokan nem voltak annyira vevők a portugál fado és dzsessz ötvözéséből született, furcsa hangulatú sanzonra. ) Mégis, volt abban valami fájó, hogy a közszolgálatinak mondott Duna Televízióban könnyed mosolyok és frázisokat puffogtató mondatok kíséretében söpörték le az asztalról a fontos üzeneteket.
És az is meglehetősen ironikus, amikor Deniz, Budapestről szóló, egyébként fülbemászó számát követően azt mondja: ha a nézők úgy gondolják, hogy szükség van arra a fajta mondanivalóra, hogy szeressük Magyarországot és legyünk arra büszkék, hogy ide születtünk és itt élhetünk, akkor küldjenek egy SMS-t. Képzeljük el, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon Tel-Avivban felcsendülne ez a dal: hány ezer kivándorolt magyar ülne döbbenten, fájó lélekkel a televízió előtt, és hallgatná visszafojtott lélegzettel a rapdal sorait: „Legyek bárhol, bármilyen messze, mindig hazahúz a szívem Budapestre.”
Ahogy a műsorvezető, Freddie könnyed mosollyal megjegyezte Oláh Gergő árva gyerekekről szóló dalát követően: „szembesültünk a szomorú valóssággal”, épp olyan fanyar ez a mondat is.

Infó

A Dal
Duna Televízió, január 19.

2019.01.20 18:40

Az Esterházy-kincsek két pernek is a főszereplői

Publikálás dátuma
2019.01.20 14:48
A vezekényi tál
Fotó: /
Elperelhetik a magyar államtól az Esterházy-kincseket − írta az Index a Der Kurier értesülése alapján. Az osztrák napilap szerint 260 műtárgy tulajdonjogáért folyik a per, 100 millió euró értékben, és már február 22-én döntés születhet a „fővárosi bíróságon.” Az Esterházy Magánalapítvány lapunkhoz eljuttatott közleményében állítja, nem szándéka Ausztriába vinni a kincseket. „A magánalapítvány még 2013-ban kezdeményezte, hogy a Tanácsköztársaság által elhurcolt és a kommunista diktatúra idején jogtalanul elvett Fraknói-kincs tulajdonjoga körüli kérdések kerüljenek tisztázásra. Ugyanakkor továbbra is a magyar kulturális örökség elidegeníthetetlen részeként kezeli a kivételes értékű gyűjteményt és tartja magát azon vállalásához, a számára kedvező bírósági ítélet után is Magyarországon tartja a kincseket. A magánalapítvány véleménye, a kincsek ne a kevésbé látogatott Fertődön, hanem egy budapesti közgyűjtemény keretein belül kerüljenek bemutatásra” – írták többek között. A közleményből nem derül ki: valójában két per folyik az Esterházy-kincsekért. 2013 novemberében született kormányrendelet arról, hogy ha a magyar állam nem tudja bebizonyítani, egy műtárgy jogosan került a tulajdonába, azt adja vissza – a magánalapítvány még abban az évben benyújtotta restitúciós igényét. Az igényt elutasították, emiatt a közigazgatási bíróságon pereskedik. Egy korábbi miniszterelnöki javaslat nyomán az Iparművészeti Múzeumban őrzött Esterházy-kincsek mintegy hetven darabját 2016-ban szállították a fertődi Esterházy-kastélyba. A magánalapítvány ekkor újabb polgári pert indított a magyar állam, az Iparművészeti és az Eszterháza Központ ellen. Úgy tudjuk, a Fővárosi Törvényszék előtt azt kívánja bizonyítani: a kincsek az ausztriai Fraknó várának tartozékai. Az eddig ismert adatok szerint már a monarchia felbomlásakor, 1918 végén került Budapestre Közép-Európa legjelentősebb barokk főúri kincstára. Egyik híres műtárgya a vezekényi tál: a XVII. századi dísztál Budapest ostromakor a kincsek nagy részével együtt csaknem megsemmisült, Szvetnik Joachim Kossuth-díjas restaurátornak köszönhetően született újjá. A levéltári dokumentumok szerint Esterházy Pál a Fraknóban hagyott ezüstkincseket, illetve a magyar fővárosba hozott műtárgyakat mindig külön kezelte. A gyűjteményt a Tanácsköztársaság idején „köztulajdonba vették”, 1919 végén visszaadták a tulajdonosának. A herceg 1920-ban és 1923-ban is letéti szerződést kötött az Iparművészetivel, a kincseket mint hercegi hitbizományt államosították 1945 után. Az Index és a Der Kurier szerint Fertődön pincében, ládákban tárolják az Esterházy-kincseket. Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő múlt év októberében közzétett videóriportjában viszont azt mutatta be: Fertődön jó állapotban, jó körülmények között vannak a műtárgyak. Abban nem kívánt állást foglalni, Fertődön vagy a felújítás alatt álló Iparművészetiben volna-e a helyük.
2019.01.20 14:48
Frissítve: 2019.01.20 17:26