Negyven napig unalmas robbantani - exkluzív interjú a Mars-széria vezető operatőrével

Publikálás dátuma
2018.11.30 11:15

Csaknem teljes egészében Magyarországon forgott le a National Geographic csatorna eddig legnagyobb volumenű produkciója, a Mars című széria második évada. A magyar származású kanadai Szalay Attila volt az összes epizód vezető operatőre, akit telefonon értünk utol.
Mikor forgatott először Magyarországon? 1992-ben, mint kameraman egy amerikai tévéfilmmel, de 2009-ben például hat hónapig forgattam a Katedrális című sorozatot, már operatőrként, Budapesten. Aztán ott volt még Tyrant – A vér kötelez... Kvázi, a Mars második évada már az ötödik „otthoni” munkám volt. Érdekes volt megélni, hogy mennyit fejlődött a filmipar és az infrastruktúra. Még a kilencvenes években újdonság volt egy külföldi stáb jelenléte, teljesen új eszközöket kellett beszerezni, de igazából még jó stúdiók sem voltak. De 2009-hez képes is óriási a fejlődés, ma Budapest már világszinten fontos stúdióvárosnak számít. Meglepődnek, amikor kiderül, hogy remekül beszél magyarul? A legtöbb esetben, igen. Sem a Tyrant, sem a Mars producerei nem tudták, hogy beszélek magyarul, amikor leszerződtettek. Sosem a nyelvtudásom miatt kerestek meg, hanem a rendezők kértek engem. Aztán, amikor kiderül, persze a producerek mindig örülnek, mert például nem kell külön stábot meg tolmácsot fizetni nekem. A Mars első évada mennyire befolyásolta, mint vezető operatőrt a folytatásban? Ilyenkor igazodni kell az előzmény atmoszférájához? Jó kérdés: nem volt megkötés, mert a National Geographic szerette volna, ha a második évad képileg kicsit más, mint az első. Mivel már nyolc évvel a Mars-kolónia megszületése után zajlik a cselekmény, a város sokkal nagyobb, már megjelent egy bányász magáncég is a bolygón, így minden szempontból grandiózusabb vizuális megjelenítést vártak. Ezért vették fel Dee Johnson író-producert, aki korábban a Vészhelyzet című szérián dolgozott, hogy emeljék a feszültséget és a drámaiságot. A sorozat tudományos alapú, de mégiscsak, nagyrészt fikció. Mennyire tudott fantáziálni a képi világ megalkotásakor? A NatGeo nagyon szigorú ebből a szempontból, én a Marsot tudományos műnek titulálnám és nem tudományos-fantasztikusnak. Nem sci-fi. A forgatáson végig jelen voltak tudósok és nem tréfáltak. A Korda stúdióban létrehoztunk két focipálya nagyságával megegyező marsi felszínt. Legalább nyolc-tízféle homokot és köveket kellett bemutatnunk, mire hitelesnek minősítették. De például a kolóniákon belül a világításba is beleszóltak: mivel a lakórészek a felszín alatt vannak, a különböző napszakokat másféle fényekkel jelezték és ezeket be kellett építeni a díszletbe. Dee Johnsonnal és a díszlettervezővel közösen hárman alkottuk meg a sorozat vizuális arculatát. Hol volt a rendező? Több rendező volt, de ők csak később érkeztek. Nézze: egy mozifilmnél a rendező nagy úr. Egy tévésorozat esetében nem. Itt a producer a főnök. És mit gondol arról, hogy manapság a tévésorozatok jobbak, mint a mozifilmek? Egyetértek, a streaming szolgáltatók megváltoztatták a piacot, olyan produkciókat készítenek, melyeket moziban már nem mernek. Ezt a váltást onnan is látom, hogy hosszú éveken keresztül lenézték a mozis operatőrök azokat a kollégáikat, akik tévéztek. Most meg minden nap felhív valaki, hogy megkérdezze: hogyan tudna bekerülni egy sorozatba? Megértem. A nagyköltségvetésű produkciók ma már inkább a CGI, mintsem operatőri munka. Ha „filmezni” akarsz, akkor a függetlenekkel kell dolgoznod, abból meg, ugye, nem lehet megélni. Operatőrként sokat dolgozott a kultikus X-akták sorozaton. Mesélne erről egy rajongónak? Hogyne. Én huszonöt évig Kanadában éltem az X-aktákat pedig hosszú ideig Vancouverben forgatták. A harmadik évadban hívtak be helyettesíteni és annyira tetszett a munkám, hogy ott tartottak. Chris Carter-nek elképesztő ötletei voltak, nekünk meg ezt kellett megvalósítani. Akkoriban ez a sorozat olyan sok pénzt hozott a Fox csatornának, hogy effektíve végtelen volt a költségvetése. Nem az volt a baj, hogy nem volt rá pénz, hanem fizikálisan képtelenség volt annyi részt gyártani, amit szerettek volna, méghozzá azzal a kívánsággal, hogy nézzek ki olyan jól, mint egy mozis produkció. Két száz fős stáb volt, heti öt munkanapon tizennégy órákat dolgoztunk kilenc hónapig a negyedik és az ötödik évadon. Irtó mérges volt rám a másik operatőr, mert én voltam felelős egy-egy rész bevezetőjéért. Tehát ha lezuhant egy UFO vagy eltűnt egy repülőgép, akkor azt én vettem fel. Sajnos a hatodik évadban már nem dolgoztam, mert David Duchovny nem akart többé utazni és emiatt a show Los Angelesbe költözött, nekem meg akkor még nem volt zöld kártyám. De idővel lett, mert az X-akták miatt hirtelen mindenki velem akart dolgozni, beindult a karrierem. Ekkor jött a Smallville. Igen, az első évadon dolgoztam. A producerek sötét, drámai sorozatot akartak, az írók pedig napfényes sztorit. Mindenki tőlem várta a megoldást. Megoldottam, de nem maradtam több évadra, mert a kihívás után már unalmas lett volna. Szokott sorozatokat nézni? Vagy elég leforgatni? A Mars esetében mi kilenc napot dolgozunk egy órányi adáson, egy nap körülbelül hat-hét hasznos percet hozunk létre. Persze, ez nem az, amit a tévében látunk, mert az utómunka során sok minden változik. Szóval, igen, kíváncsi vagyok a végeredményre. Pláne, ha embert érdekli, amit forgat.  Tévés operatőrként hogyan került be a Feláldozhatók 2. stábjába? A rendező ismert, ő hívott, hogy second unit operatőrként „oldjam meg” az akciójeleneteket: hat hétig dolgoztam rajta Szófiában. Őrület volt, minden nagy akciót nyolc kamerával kellett rögzíteni. Néha dirigálhattam a Stallonét és a Schwarzeneggert is, de elsősorban a robbantásokat kellett filmeznem. Egyszer-kétszer robbantani nem rossz, de negyven napon keresztül már egy kicsit unalmas. Mozifilmek esetében mindig efféle feladatra hívnak, de én sokkal inkább szeretek mesélni, ezért is maradok a sorozatoknál. Halkan vallom be: nagy kedvencem a Kutyák és macskák. Ott mi dolga volt? Ez a film rekorder: száztizenkettő napig forgattam, mint second unit operatőr. Sokkal többet, mint a vezető operatőr, mert a mi rendezőnk, Charlie Gibson, aki korábban a Babe-en dolgozott sokkal jobb anyagot adott le, mint a fő rendező. A stúdió végül úgy döntött, hogy a színészekkel is forgassunk mi újra a legtöbb jelenetet.

Mars 2.: érdemes folytatás

Bekeményítettek a Mars alkotói. Az első évadtól eltérően most már nem csak a fele a fikció a játékidőnek, hanem a háromnegyede. A dokumentumfilmes elemek csökkenése is már drasztikus lépés volt, de a beszélő fejek helyett ezekben is majdnem játékfilmes a narratíva és az alkotók igen kemény hangot ütnek meg a természetvédelem érdekében, és mi tagadás, nem lehet azt kifogásolni, hogy Donald Trump egy arrogáns idiótaként jön le a képernyőről. Ami a sorozat mese részét illeti, ugyanaz történik, mint a Földön, csak kicsiben: a tudósok és felfedezők mellett megjelenik a bányászati privát tőke. Persze, mi emberek továbbra is kiszolgáltatottak vagyunk, bármelyik oldalon is állunk.  

Frissítve: 2018.11.30 16:32

Kukorelly Endre: a jelenlegi állami díjazás szembeköpi a művésztársadalmat

Publikálás dátuma
2019.03.18 11:39

Fotó: Népszava
Az író társadalmi összefogással állítaná vissza a Baumgarten-díjat, elfelejtve a méltánytalan, és cinizmusról, bosszúállásról tanúskodó állami elismeréseket.
(Régóta) ideje volna – közösségi finanszírozással – visszaállítani a Baumgarten-díjat, ezzel örökre elfelejtve az állami művészeti díjazást. Rég esedékes, ám itt az idő, ne ógjunk-mógjunk, hagyjuk a siránkozást, ne várjunk tovább” – írta Kukorelly Endre író Facebookon közzétett felhívásában, amelyben egyúttal egymillió forintot is felajánlott a díj újraalapítására. „Vissza kell társadalmasítani a művészeti díjazásokat, ez a módja annak, hogy az állam inkompetenciáját, a szélsőségesen pártpolitikai szempont okozta katasztrófát valamiképpen korrigálni lehessen. A Kádár rendszerben vagy a rendszerváltást követően is elképesztő igazságtalanságok és méltánytalanságok voltak, de ami most történt az hátborzongató. A szakmai minimumot sem tartalmazza, cinizmusról, bosszúállásról, kicsinyességről tanúskodik. És akkor még nem beszéltünk Takaró Mihály vagy Döbrentei Kornél szerepéről, pusztán szakmai szempontokról” – mondta lapunknak az író. Vasárnap este óta több százan reagáltak, sokan ajánlottak fel pénzt és segítséget a szervezésben. Az újraalapításhoz minimum egymilliárd, más vélekedések alapján tízmilliárd forintnyi tőkére lenne szükség. Kukorelly elmondta, már korábban is előállt az ötlettel, de többen lebeszélték róla. Úgy véli, itt az ideje a társadalmi összefogásnak, nincs értelme mérlegelni. Mikor három évvel ezelőtt szervezni kezdte a Nyugodt Szív a Lakhatásért alapítványt, sokan akkor sem bíztak a sikerben – azóta kisbefizetésekből több száz családon tudtak segíteni. „A kortárs magyar kultúráról van szó: a kultúra mindennek az alapja, ha nem gondozzuk, nem próbáljuk nyilvánvalóvá tenni, hogy nélkülözhetetlen, akkor nincs miről beszélni. Ez a díjazás szembeköpi a művésztársadalmat, a szemünkbe nevet” – hangsúlyozta. Más magándíjak kapcsán megjegyezte, bár nagyon jók, de a szűk szakmán kívül szinte senki nem tudja, kik kapják, ezért egy nagyon erős, az irodalom, a művészek presztízsét visszahozó díjat kell csinálni, amelyhez a Baumgarten-díj hagyománya a leginkább megfelelő.

A hagyományról

A díjat Baumgarten Ferenc Ferdinánd alapította 1923-ban készült végrendeletében, amely szerint vagyonát „oly komoly törekvésű, akár a szépirodalmat, akár a tudományt művelő magyar írók” részesüljenek évdíj, jutalom vagy segély formájában, akik „minden vallási, faji és társadalmi előítélettől mentesek és csakis eszményi célokat szolgálnak, és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén, anyagiakban szükséget szenvednek.” Az alapító 1927-es halálát követően a család megtámadta a végrendeletet, így azt először 1929-ben osztotta ki a Baumgarten Alapítvány, amelynek tagjai Basch Lóránt ügyvéd és Babits Mihály voltak. Az alapítványt 1950-ben szüntették meg, helyét a József Attila-díj vette át.

Frissítve: 2019.03.18 13:09

Átpolitizált állami kitüntetések, megnőtt presztízsű magándíjak

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15

Fotó: Népszava/ Vajda József
Átpolitizált állami kitüntetések, vitatott döntések és lemondó jelölők - a magándíjak jelentősége ezért is nő egyre inkább. Az irodalom területén nagy a hagyományuk.
Az odaítélés politikai befolyásoltságának kérdése egyre gyakoribbá vált az elmúlt években az állami díjaknál, ezért a magándíjak fontossága megnőtt. Az irodalmi életben újabb, sok esetben hiánypótló elismerések is megjelentek: néhány éve alapították többek közt a Margó-díjat vagy a Hazai Attila Irodalmi-díjat. - Óriási szerepük van a magándíjaknak az egész világon. Mindkét fél nyer általa: nagyon jó a művészeti teljesítményeknek a független értékítélet miatt (ahol vannak állami díjak, ott szeretnek rátelepedni a kultúrára), és az üzleti márkaépítésben is nagy szerepe van, mivel általában a díj arról a cégről van elnevezve, aki adja. Az Aegon Művészeti Díj kapcsán például nem csak az azzal járó hárommillió forint pénzösszeg kiemelkedő, hanem az is, hogy a cég ennek többszörösét fordítja promócióra – mondta lapunknak Török András művelődéstörténész, a Summa Artium, az Aegon-díj szakmai partnerének vezetője. Az állam jelentős kulturális szerepvállalása Magyarországon hagyomány, nálunk szerencsésebb országokban azonban a szerepvállalás megvan, a beleszólás kevésbé – hangsúlyozta Török András. - Az állami díjak enyhén szólva megcsontosodtak, és elég erős politikai hatás alatt állnak – fűzte hozzá. Úgy látja, a Kossuth-díj rendszerének tovább élése például azt is jól mutatja, hogy egy modern országban ilyen díjakat nem szoktak osztogatni. - Vannak olyan kormányok, ahol kevésbé szólnak ebbe bele, és van, ahol jobban – részletezte. Hozzátéve, arra is láthatunk példát, hogy egy autonóm döntéshozáshoz az állam is ad pénzt: a Füst Milán-díj szervezési és lebonyolítási költségeit a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fedezte. Hagyományosan a magyar közönség számára azt lenne szabad díjnak nevezni, ami pénzzel jár. Vannak ugyanakkor pénzösszeg nélküli (bár nem irodalom) elismerések is, amik nagy szereppel bírnak – vélekedik Török András. – Továbbá alapítottak egészen különleges magándíjakat is, mint például a Rácz Tanár Úr Díjat, amit Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényének kémiatanáráról nevezték el. A Balassi Bálint-emlékkard, vagy a Gábor Miklós-díj sem mindennapi, ez utóbbi az év legjobb Shakespeare alakításáért jár – emelte ki a művelődéstörténész. Hangsúlyozta azt is, régóta nagy álma a két világháború közti Baumgarten-díjat újra alapítani. Fenntartásához azonban körülbelül egymilliárd forintra lenne szükség, amit még nem sikerült megszerezni. Mindamellett a díjak orientáló hatása nem feltétlen Török András szerint: az elismerést gyakran idős emberek kapják, akár évtizedekkel később, mint hogy nagy teljesítményük bekövetkezett. - Tíz-tizenöt évvel ezelőtt ez másképp alakult, sokan szinte azonnal, egész fiatalon is megkapták az elismerést. A pártállam idején például Kocsis Zoltán vagy Ránki Dezső tizennyolc évesen kaptak díjat – emelte ki. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár által alapított, elsőkönyves szerzőknek járó Margó-díjat különösen jelentősnek tartja, mivel kezdő íróként nagyon nehéz betörni és nevet szerezni az irodalmi életben jelenlévő őrült versengés közepette. A művelődéstörténész szerint az életműdíjakkal szemben könnyebb megítélni egy-egy konkrét teljesítményt. - Az Aegon-díj és a Libri-díj is konkrét művekre vonatkozik, míg azonban utóbbinál többnyire ugyanolyan a zsűri összetétele, az Aegon-díjnál évente változik. Minél autonómabb és szakmaibb egy zsűri, annál nagyobb a díj értéke.

Még tizenegy irodalmi magándíj

Békés Pál-díj, Dunajcsik Mátyás Lehetőség, Horváth Péter irodalmi ösztöndíj, JAKkendő-díj, Merítés-díj, Psota Irén-díj, Petri György-díj, Szépíró-díj, Sziveri János-díj, Üveggolyó-díj, Városmajor 48 életműdíj. 

Nem kér a látszatból

Lemondott a Munkácsy Mihály-díj Bizottságban betöltött szerepéről Krajcsovics Éva festő, miután megtudta, hogy olyanok is díjat kaptak, akiket a jelölőbizottság nem terjesztett fel a díjra. A művész nyílt levelet írt Kásler Miklós EMMI-miniszternek: "Ez úton tájékoztatom, hogy nem kívánok tovább részt venni a Munkácsy –díj bizottság munkájában, mert számomra elfogadhatatlan, hogy aki minden szavazatot megkapott a bizottságunktól az kiesik, ugyanakkor, aki fel sincs terjesztve az megkapja a díjat, és még nem is említettem a szavazat nélküli díjazottakat. Ezek szerint a bizottság munkája puszta látszattevékenységgé vált, amihez a továbbiakban nem akarok hozzájárulni."

Fel nem terjesztett nyertesek

Nem is ajánlotta a kuratórium Földi-Kovács Andreát, a HírTV műsorvezetőjét és Farkas Emesét, az Echo TV programigazgatóját az idei Táncsics-díjra. A döntést Kásler Miklós miniszter feje fölött hozták, a két kitüntetettet vélhetően Orbán Viktor választhatta ki. 

Frissítve: 2019.03.17 16:22