Vlagyimir Putyin;Buenos Aires;Donald Trump;

2018-11-29 14:41:43

A Kreml szerint mégis találkozik Trump és Putyin Argentínában

Dmitrij Peszkov ismertette a napirendet, de kiemelte: az időkeretek „meglehetősen kemények” lesznek. Trump később Twitteren jelentette be, hogy lemondja a találkozót.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön Moszkvában újságíróknak azt mondta, a stratégiai stabilitásról, a kétoldalú kapcsolatokról és a regionális konfliktusokról kíván tárgyalni amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal Vlagyimir Putyin orosz elnök kettejük szombaton tartandó Buenos Aires-i találkozóján.

Az MTI összefoglalója szerint Peszkov azt is közölte, hogy Putyin elsősorban a kétoldalú viszonyról szeretne eszmecserét folytatni Trumppal. Úgy vélekedett, hogy a feleknek nem minden kérdésben kell megegyezni, de kommunikálni kötelező egymással, ami az egész világ érdekében áll.

Peszkov kiemelte, hogy Putyin és Trump a G20-csoport argentínai csúcstalálkozójának alkalmából ül le külön tárgyalni, szombaton helyi idő szerint dél körül, a harmadik munkatanácskozás előtt, ezért az időkeretek „meglehetősen kemények” lesznek. A szóvivő elmondta, hogy orosz elképzelés szerint indításként a két elnök négyszemközti megbeszélést tart majd, azután pedig a delegációk tagjainak bevonásával megkezdődnek a kétoldalú hivatalos tárgyalások, amelyek mintegy egyórásak lesznek.

Trump: Nem szeretem ezt az agressziót

A találkozó megtartásával kapcsolatban korábban kételyek merültek fel, mert Trump a Kercsi-szorosban történt vasárnapi orosz–ukrán tengeri incidens nyomán kijelentette: még nem döntötte el, hogy találkozzon-e Putyinnal Buenos Airesben. Az amerikai elnök úgy fogalmazott:

Trump a Washington Postnak adott interjújában közölte, hogy megvárja a nemzetbiztonsági tanács „teljes jelentését” a történtekről, és majd csak azután hoz döntést arról, találkozik-e az argentínai csúcsértekezleten Putyinnal.

Ezt követően Peszkov elmondta: Moszkva felfigyelt arra, hogy Trump az „agresszió” kifejezést használta, de a megfogalmazásában nem volt egyértelmű. Peszkov szerint ha az amerikai vezető az ukrán hajók fellépésére gondolt, „az egy dolog, lehet vitatkozni arról, hogy ez agresszió volt-e vagy nem”.

Jurij Usakov, az orosz elnök külügyi tanácsadója szerda este már arról beszélt, hogy a találkozót alaposan előkészítették, és hogy a megbeszélendő témák köre teljes egészében a két vezető döntésétől függ.