Tudomány;élelmiszer;akadémia;

2018-11-29 21:33:54

Éhezés, elhízás, pazarlás - élelmiszergondok megoldását keresik az akadémiák

A mezőgazdaság új alapokra helyezését, az élelmiszer-pazarlás csökkentését, az elhízás, az alultápláltság és az éhezés kezelését, valamint klímavédelmi intézkedések bevezetését sürgeti a globális élemiszerproblémák megoldására a világ tudományos akadémiáit képviselő szervezet, az InterAcademy Partnership (IAP) - írta az MTI az MTA tájékoztatása alapján.

A 130 ország tudományos akadémiájának közreműködésével elkészített IAP-jelentés megállapítja, hogy a globális mezőgazdaság és élelmiszeripar egyre kevésbé teljesíti az emberiség igényeit, és gyorsítja a klímaváltozást. Az InterAcademy Partnership jelentésének Európára vonatkozó része az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) gondozásában készült.

A kutatás és az innováció lehetőségei az élelmiszer- és táplálkozásbiztonság, valamint a mezőgazdaság területén című jelentés szerzői a mezőgazdaságot és az élelmiszer-biztonságot veszélyeztető tényezők között említik a szélsőséges időjárási események gyakoribbá válását és az emberi tevékenység miatt erősödő klímaváltozás más következményeit. A jelentés szerint az élelmiszer-biztonság napjainkban leginkább Afrika, Délkelet- és Nyugat-Ázsia háborús konfliktusok, illetve szárazság és áradások sújtotta vidékein romlik.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2018-as adatai szerint 2015-ben 777 millió volt a krónikusan alultáplált emberek száma, 2016-ban pedig már 815 millió. Az ENSZ több, a táplálkozással kapcsolatos célját nem sikerült teljesíteni. Emellett nagyon sokan szenvednek nyomelem- és vitaminhiányban - például a vashiányos vérszegénység 975 millió embert érint. Afrikában továbbra is a gyermekkori alultápláltság miatt alacsonyabb a várható élettartam. Ugyanakkor az utóbbi évtizedekben számos országban sikerült az éhezést visszaszorítani, tehát a kalóriabevitel már elegendőnek mondható. Egyre nő azonban a túlsúllyal, kövérséggel összefüggő megbetegedések száma, sőt jelenleg több ember túlsúlyos, mint ahány kórosan sovány. Nagyon sok gyermek táplálkozik kalóriadúsan, de nyomelemhiányosan. 

 A jelentés szerzői szerint a klímaváltozás negatív következményei veszélyeztetik az eddig elért sikereket. Például az amerikai mezőgazdasági minisztérium egy 2017-es elemzése szerint a klímaváltozás következményei semmissé teszik az Egyesült Államok mezőgazdaságában 1981 óta elért termelékenységnövekedést. A búza terméshozamát 40 százalékban már most az időjárás és az éghajlati anomáliák befolyásolják. Az emelkedő átlaghőmérsékletek rontják a hagyományos növényvédő eljárások hatékonyságát. Afrika számos vidékén 2100-ra ellehetetlenül több alapvető élelmiszernövény termelése, különösen a kukoricáé, a banáné és a zöldségeké.

Az egy-egy régióra vagy földrészre koncentráló vizsgálatok mellett olyan kutatások is folynak, amelyek a növekvő szén-dioxid-koncentráció és a táplálkozás közvetlen összefüggéseit vizsgálják. Itt a jelentés szerzői egy 2017-es tanulmányra hivatkoznak, amelyben a Harvard Egyetem közegészségüggyel foglalkozó kutatói közölték: a rizs, a búza, az árpa és a burgonya proteintartalma csökkent a magasabb szén-dioxid-koncentráció miatt. 

A megoldási javaslatok között említik a precíziós növénytermesztést és állattenyésztést, a növénynemesítési technológiák alkalmazását, az innovatív élelmiszereket, a tengeri és édesvízi halászat hatékonyságának növelését, az élelmiszer-pazarlás visszaszorítását, valamint a feldolgozóipar fejlesztését. A jelentés szerzői hangsúlyozzák: a fenntartható és egészséges élelmiszer-ellátás érdekében komplex személetmódra van szükség. A nagy adatbázisok kezelése és használata nemcsak a termelők, hanem az egyes szakpolitikák közegészségügyi hatásait felmérő szakemberek számára is elengedhetetlen.

Az IAP jelentése több ponton is kitér arra, hogy egyfelől a kutatóknak is segíteniük kell a különböző szakpolitikai, szabályozási változások megalapozását, például a kutatási eredmények elérhetővé tételével, új együttműködési módszerek kialakításával, a technológiai transzfer fejlesztésével. Másfelől a jelentés kimondja: a politikusoknak, döntéshozóknak támogatniuk kell a tudományos kutatásokat, a szabályozást minél inkább tudományos bizonyítékokra kell alapozni, elő kell segíteni a körkörös gazdaság és a biogazdaság terjedését, és erősíteni kell a nemzetközi kereskedelmi megállapodások élelmiszer-biztonságra vonatkozó előírásait.

Az IAP-dokumentum a Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium (BMBF) támogatásával hároméves kutatómunka nyomán készült. A jelentés összeállításában négy akadémiaközi munkacsoport vett részt: az Afrikai Tudományos Akadémiák Hálózata (Network of African Science Academies, NASAC), az Ázsiai Akadémiák és Tudományos Társaságok Szövetsége (Association of Academies and Societies of Sciences in Asia, AASSA), a Tudományos Akadémiák Amerika-közi Hálózata (Inter-American Network of Academies of Science, IANAS) és az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (European Academies' Science Advisory Council, EASAC).