Letartóztatták a nevelt fiait halálra késelő ózdi férfit

Publikálás dátuma
2018.11.29. 17:25
illusztráció
Fotó: Shutterstock
A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság csütörtökön azt a 31 éves ózdi férfit, aki a gyanú szerint megölte nevelt gyerekeit, az élettársát súlyosan megsebesítette, majd maga ellen fordult – közölte a Miskolci Törvényszék szóvivője az MTI-vel. A rendőrség korábban azt közölte, hogy hétfőn a férfi késsel megszúrta 18 és 16 éves nevelt fiait, akik olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen az életüket vesztették. A férfi megsebesítette 43 éves élettársát is, akit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A férfit is kórházba vitték a mentőszolgálat munkatársai, mivel saját magát is megsebesítette. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az ügyben. A Miskolci Törvényszék szóvivője csütörtökön kiemelte, hogy nagyon súlyos bűncselekményről van szó, bűnösség megállapítása esetén akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A bíróság szerint nem zárható ki, hogy a gyanúsított megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől. Tartani lehet attól is, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, valamint a bizonyítékok megsemmisítésével veszélyeztetné a nyomozást, és szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el. A bíróság ezért indokoltnak találta a férfi letartóztatását. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
Szerző

Hat és fél év fegyházra ítélték a dohánybolti rablót

Publikálás dátuma
2018.11.29. 16:05
Fotó: Népszava
A férfi tavaly februárban tört be a szolnoki piaccsarnokba, majd késsel kirabolt egy dohányboltot.
Jogerősen hat és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Szolnoki Törvényszék egy férfit, aki tavaly februárban betört a szolnoki piaccsarnokba, később pedig késsel fenyegetőzve kirabolt egy nemzeti dohányboltot a megyeszékhelyen – közölte a törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a különös visszaesőnek számító férfit felfegyverkezve elkövetett rablás és négy rendbeli, szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt ítélték el. A vádlott 2017. február 22-én este tört be a szolnoki piaccsarnok épületébe, hogy az ottani üzletekből és pultokról pénzt és más értéktárgyakat vigyen el. Három üzletbe is megpróbált betörni, két esetben sikerrel is járt, végül egy hatezer forint értékű pénzkazettával, 13 500 forinttal és egy üdítővel távozott. Két nappal később, este egy konyhakéssel bement a Konstantin úti dohányboltba, és azt mondta az eladónak, hogy most szabadult a börtönből, ahol 18 évet ült gyilkosságért, és megöli, ha nem adja át neki az összes pénzt és a telefonját. A vádlott végül 227 ezer forint készpénzzel és a nő 42 ezer forintot érő mobiltelefonjával elmenekült.
Szerző

50 gyereket kellett kimenteni egy óvodából egy lángoló villanyóra miatt

Publikálás dátuma
2018.11.29. 13:05
Tűzoltók és munkások egy biatorbágyi óvodában, ahol tűz ütött ki, miután lángra kapott egy villanyóra-szekrény
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
A biatorbágyi tüzet eloltották, szerencsére senki sem sérült meg.
Egy oktatási intézmény villanyóraszekrénye kapott lángra Biatorbágyon, a Rákóczi utcában csütörtökön - tájékoztat a katasztrófavédelem. 
Az épületet kilenc felnőtt és ötven gyermek hagyta el, az első hírek szerint az eset során senki nem sérült meg.

A tűzoltók eloltották a lángokat, majd megkezdték az ingatlan átvizsgálását és átszellőztetését.
Szerző
Frissítve: 2018.11.29. 17:45