– A kormány szakított migrációs szigorával, és ezt egy korrupcióért elítélt macedón menedékkérővel kezdte. Mit üzen Gruevszki befogadása a magyar külügy korábbi irányítójának?
– Menekültügyi, jogi érveket használt a kormányzat, de valójában politikai döntés született. Különösebb vizsgálat nélkül menedéket nyújtottak egy volt kormányfőnek, akit az országában jogerősen elítéltek. Ez nincs összhangban a Genfi egyezmény normáival. Nem kell túlmagyarázni: ha Nikola Nikolov macedón menekült jelentkezik a tiranai nagykövetségen, akkor azt hallja, hogy Macedónia biztonságos ország, nem tudjuk befogadni. Elvben nem zárom ki, hogy Magyarország egy volt politikusnak menedéket nyújtson, de előtte azt is szondázni kell, hogy a szövetségi rendszerünk tudja-e ezt támogatni. Gruevszki ugyanis azzal dicsekedett, hogy egy EU- és NATO-tagállamban kapott menekültstátuszt, csakhogy erről nem egyeztettek előtte. Egy körültekintő diplomácia a hatásokat mindig előzetesen beméri.
– Nem gondolnám annyira zöldfülűnek a külügyminisztert és a kormányfőt, hogy ne érezhették volna e nélkül is a várható hatásokat.
– Ebben a játszmában az EU és a NATO balkáni terjeszkedése a tét, így Gruevszki befogadásának nyilvánvalóan Moszkva örült, hiszen Putyin a terjeszkedés lassításában érdekelt. Ha Macedónia túljut a krónikus névproblémán, a következő tagjelölt lehet, és bármennyire kis ország, gyarapodik vele a nyugati rendszer. Mindezt a diplomácia felméri, és a különféle lépéseknél, akár a sakkban, számításba veszi. De az Orbán-kormány általában előbb lő, aztán kérdez.
– A CEU épületében ülve megkerülhetetlen a kérdés: hogy látja ezt a diplomáciai szempontból is bicskanyitogató történetet, amelyet packázó stílusban vitt végig a kormány?
– Magyarország szempontjából óriási veszteségnek érzem a CEU elutálását. Évente fordulnak meg itt nagy számban túlnyomórészt külföldi diákok, akik a szívükben viszik el nemcsak az egyetemet, hanem Budapestet és Magyarországot is. Egy olyan oktatói gárdát és kutatói bázist hozott ide az egyetem, amely után kapva kapna bármely nyugati állam. A magyar kormány egy amerikai intézményt taszít ki az országból nyilvánvaló politikai indítékból. Védhetetlenek a csűrés-csavarások, a CEU megfelel a rászabott és kitalált követelményeknek, ennek ellenére indulatból és gyűlöletből végigviszik ezt a programot. Holott legalább két igen súlyos kérést kapott a kormány, hogy hagyja békén az egyetemet, az egyiket az EU-tól Manfred Weberen és az Európai Néppárton keresztül, a másikat az új amerikai nagykövet, David Cornstein tette. Mindkettő süket fülekre talált. Ez nagy nemzetközi presztízsveszteséget okoz, és még lehetnek politikai következményei a legfőbb szövetségesek, az EU és az USA részéről.
– Hova tart az ország, ha csomagban nézzük az elmúlt nyolc évet?
– Ezt elég könnyű megválaszolni: leszakadóban van – ha már le nem szakadt – attól a nyugati szövetségi rendszertől és értékrendtől, ahová ’89-ben elindult, és ahová sikeresen zárkózott fel, sőt sokáig az élen haladt. Ezen az úton nemcsak politikai, jogi követelmények sorakoznak, hanem a jólét útja is erre vezet. A nyugati típusú jólété, aminek a nyugati típusú viselkedés az ára. Ennek a lehetőségét láttuk a hegycsúcs felé tartva, s most elkezdünk visszacsúszni a sárba, ahonnan jöttünk. Olvastam valahol, hogy ez a kormányzat „posztszovjet szinten cselekszik és fosztja ki az országot”, de általában is posztszovjet szindrómát lehet tapasztalni: vissza a belorusz és kazah irányba, Putyin védőszárnyai alá.
– Pedig a választók nagy többsége töretlenül az EU-t választja.
– Ilyen háttérrel lehetnénk pozitív kezdeményezői az unióban a felfrissülésnek, fogyókúrának, modernizációnak, de Magyarország az ellenkező irányba megy. Nem a komisz kölyök szerepét kellene játszani, ugyanezzel az erővel és szellemi kapacitással konstruktív megoldásokat kezdeményezhetnénk, amivel megújítjuk a reformokra szoruló EU-t. Rengeteg tapasztalatunk van az átalakulással, vagy például a 2015-ös migrációs hullámmal kapcsolatban: tudjuk, hogy ez a kevert, másodlagos hullám milyen feladatokkal és kockázatokkal jár. De ennek a jó levezetése nem az lenne, hogy mindenkinél jobban gyűlöljük a migránsokat, hanem hogy miként lehet szétválogatni a valódi szíreket az álszírektől, a valódi politikai menekülteket a bűnözőktől, hogyan lehet mérsékelni a gazdasági migrációs nyomást. Sok használható tudást adhattunk volna Európának. Nem ezt csináltuk.
– Miközben régen volt ilyen gyalázatos mentális állapotban az ország.
– Magyarország feszült és ideges, mert rossz minőségű kormányzás folyik, rengeteg konfliktussal. Fontos rendszerek romlanak le, az oktatás, egészségügy, felzárkózott ehhez néhol a szemétszállítás, de energiaügyben is gyanús vállalkozásba fogott a kormány Pakssal. Egyre több olyan történet van, ami egy szűk érdekcsoportnak jó, de az országnak nem. Aki itthon marad, azt nem gyógyítják meg, a gyerekeket nem úgy tanítják, ahogy kellene, a legértékesebb munkaerő Nyugatra megy. A félmilliós elvándorlás a világháborús emberveszteségekhez mérhető. Ha ezek a problémagócok egy ponton összeérnek, abból komoly válság alakulhat ki.
– Mi fog megálljt parancsolni Orbánnak, esetleg 2030 előtt? Lehet-e nyugati színvonalon élni úgy, hogy nem kell elköltözni Magyarországról?
– Nem látom most azokat a politikai szereplőket, amelyek keresztül tudnák vinni a változást. Friss erőkre, új arcokra és üzenetekre van szükség. Kopott mindkét oldal. A Fidesz örökös kampányüzemmódja, ami csak a következő politikai ütközetig lát, elhanyagolja a napi kormányzati munkát. Ilyenkor egy banánhéjon is el lehet csúszni, egy váratlan incidens boríthatja az egészet. Láttunk már nem egy olyan esetet, amikor egyszer csak betelik a pohár. Ceauşescu sem számított rá, hogy a tömeg, amely őt eredetileg ünnepelni jött, hirtelen ellene fordul. A felülről vezérelt, túlközpontosított rendszerek, mint amilyen a mai magyar is, pillanatok alatt fordulnak át önmaguk ellentétébe. A hatalom körbevédi magát, övé a pénz, övé a média, azt gondolja, biztonságban van. De nem tud felkészülni minden olyan eseményre, ami a közhangulatot egyszer csak megváltoztatja. Minél tovább megy ez a rezsim, annál nagyobb ennek az esélye.
– A populista-nemzetállami megerősödéssel fenyegető EP-választás korrigálhat?
– A nacionalista konfliktusszítás, az ellenfél démonizálása nem magyar találmány, ezt a receptet alkalmazza Trump, Salvini és mások is. A legújabb politikai divat a konfliktusszint emelése, amivel erőt lehet mutatni. Orbán ezt mesterien gyakorolja, állandóan keresi, kibe lehetne belekötni. Ez egy darabig működik, lehet vele szavazatokat gyűjteni, de előbbutóbb megjön a kijózanodás. Az EU azért nem tud igazán cselekedni, mert eredetileg egy megbékélési projekt, egy önkéntes jóléti klub. Lehet, hogy túl messze van a világháború, már csak filmeken látjuk, miközben a világ veszedelmesen halad újabb fegyveres konfliktusok felé. Ebben mindazok felelősséget viselnek, akik a problémák valódi kezelése helyett a fájdalom fokozására játszanak.
