Ne a CEU, Gruevszki hagyja el az országot - Az Unióhoz fordultak ellenzéki pártok

Publikálás dátuma
2018.12.02. 15:51

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
A nyílt levelet Tóth Bertalan MSZP-elnök, Szabó Tímea, a PM társelnöke és Gyurcsány Ferenc DK-elnök írta alá.
"Követeljük, hogy ne az egyik legjobb magyar egyetemnek, CEU-nak (Central European University) kelljen elhagynia az országot, hanem a volt macedón miniszterelnöknek!"

– áll abban a nyílt levélben, amelyet három ellenzéki párt, az MSZP, a Párbeszéd Magyarországért, és a Demokratikus Koalíció küldött angol nyelven több nemzetközi szervezetnek, az összes európai parlamenti képviselőnek és több nagykövetségnek is - írja a 24.hu.
Ez annak az összellenzéki találkozónak az eredménye, amelyet bő egy hete tartottak az MSZP elnökének a kezdeményezésére, ott három pontba foglalták, miként akarnak reagálni, ez a mostani levél annak a három pontnak az egyike. (A levelet Tóth Bertalan MSZP-elnök, Szabó Tímea, a PM társelnöke és Gyurcsány Ferenc DK-elnök írta alá.)
A levél részben a Gruevszki-ügyre koncentrál, felemlegeti például, hogy a magyar kormány egy nemzetközi elfogatóparancs alatt álló bűnözőt engedett be a hazánkba. Elfogadhatatlan, hogy ezt a magyar emberek egyetértése nélkül tették – fogalmaz a levél.
Felszólítják a magyar kormányt, hogy
terelje vissza Magyarországot az európai vágányra, és tartsa tiszteletben az európai normákat, az Európai Unió alapvető értékeit, emberi jogi normáit.

Szerző
Frissítve: 2018.12.02. 16:51

Jól szervezett multikulti

Publikálás dátuma
2018.12.02. 15:32
A szerző felvételei
Mintaiskola, sok munkával és egyeztetéssel. Európában hatvan éve működik a rendszer, kár, hogy keveset tanulunk belőle - írja a Vasárnapi Hírek.
„Gyerekek, lehet enni, de nem dumálunk közben! Eszünk, figyelünk!” A hetedikesek szerint Bánki tanár úr általában eléggé engedékeny, de most a szokásosnál is nagyobb lazaságot követelnek a körülmények. Tudniillik az az öt perc, amíg az egyik épületből átértek a másikba, nem volt elegendő az otthonról hozott szendvicsek elfogyasztására. „Na tehát – kezdi a tanár úr kissé emelt hangon, hogy túlkiabálja a jóízű csámcsogást –, ki akarja felolvasni a fogalmazását?” A brüsszeli I. Számú Európai Iskola huszonnyolc hetedikese belelendül, és egymás után jelentkeznek. Az otthon megszokottnál némiképpen nagyobb az aktivitás, cserébe viszont… hogy is fogalmazzunk… lazább a fegyelem. „A gyerekek nagyon hasonló szociális háttérrel érkeznek az iskolába, ez nevezhető szelekciónak. Persze ez a szelekció nem a gyerekek képességeire, tudására vonatkozik, hanem a szülők foglalkozására, a jelenlegi élethelyzetükre, vagyis mégsem egészen olyan, mint odahaza egy ún. jó iskolában” – mondja Bánki István, aki hatodik éve tanít Brüsszelben. Egy fővárosi gyakorló iskolát hagyott ott ezért a munkáért. Pontosabban: sikerrel pályázta meg az itteni állást. Döntésénél sokat nyomott a latban a brüsszeli fizetés, de – vérbeli tanár lévén – elsősorban a feladat érdekelte. „Budapesten inkább nagyobb gyerekekkel foglalkoztam, és itt többet kell fegyelmeznem, mint otthon, de az itteni munka régi álmom volt. Az Európai Iskola alapelvei nagyjából ugyanazok, mint amit mi otthon ideálisnak képzeltünk el egy iskolánál: integráció, a toleranciára nevelés, a multikulturális értékek tisztelete és a magas szintű nyelvtudás.”

Kell egy suli

Hogy szükség van egy iskolára, ahol az európai intézményekben dolgozók gyerekei tanulhatnak (amíg a papa vagy a mama mandátumát tölti), több mint hatvan éve merült fel először. Az akkori nevén Európai Szén- és Acélközösség központjában, Luxemburgban nyílt meg az első iskola, 1953-ban. Ma 13 Európai Iskolában több mint 27 ezren tanulnak a 12 évfolyamon. Ehhez jön még a hálózathoz lazán kapcsolódó 19 társult intézmény, amelyek szintén európai érettségit adnak, de az első 10 évfolyamon nagyobb szabadságot élveznek. A brüsszeli I. számú iskola a város zöldövezetében épült, a hatvanas évek elején, egy egykori Château, magyarul kastély tőszomszédságában. A területet a belga állam adományozta az EU-nak. A suli inkább emlékeztet egyetemi campusra, mint általános és középiskolára. Tíz épületében több mint háromezren tanulnak. Reggel és délután összesen 67 iskolabusz fordul meg az udvaron, el lehet képzelni, milyen szervezést igényel ennyi jármű irányítása.

Angyali Bábel

Kicsöngetnek. A nagy európai gondolkodókról, művészekről és tudósokról elnevezett épületekből egyszerre rohan ki a több ezer gyerek. Az Erasmusból a Da Vincibe, a Brueghelből a Gutenbergbe, a Platónból a Michelangelóba. Valami elképesztő nyelvi kavalkád. Egy csapatnyi olasz fiú azon vitatkozik néhány horvát sráccal (a nyakukba tekert pepita sál a fő ismertető jegyük), hogy a nagyszünetben kik játszanak majd a görögökkel. Valami furcsa keverék nyelven beszélnek, a franciába néhány angol „szakkifejezés” is vegyül. A gyerekek az általánosban az anyanyelvükön tanulják a legtöbb tárgyat, később viszont egyre több mindent egy választott második, majd harmadik nyelven. Ha továbbtanul (márpedig az itt végzők többsége egyetemre, főiskolára megy), hasznos lehet, hogy itt angolul, franciául vagy németül tanulja a kémiát, a biológiát vagy akár a történelmet. Valódi nehézséget csak azoknak jelent, akik középiskolában kerülnek ide, és korábban kevéssé beszéltek idegen nyelve(ke)t. A tapasztalat azt mutatja, hogy néhány hónap alatt ők is felzárkóznak, és nem okoz nekik gondot, ha a lengyel tornatanár franciául csináltatja velük a gyakorlatokat. „A jelentkezés feltétele, hogy akarjon az anyanyelvén tanulni. Ez egyrészt azért fontos, mert a 7–10 éves gyerekeknél az anyanyelv elhagyása nagyobb károkat okozhat, mint amennyit egy új idegen nyelv elsajátításával nyerhet. Másrészt az Európai Iskola alapelve az európai értékek közvetítésével együtt a nemzeti identitások megőrzése” – mondja az iskola igazgatója. Brian Gogginsszal a château-beli irodájában beszélgetünk. A negyvenes éveiben járó pedagógus egy Dublin melletti kisvárosban dolgozott, onnan pályázta meg a brüsszeli posztot. Mint mondja, itt sokkal „messzebb” van a gyerekektől, az itteni feladata inkább menedzseri, mint pedagógiai jellegű. Pénzügyi kimutatásokat kell jóváhagynia és irányítania a több száz pedagógus és gyerek mindennapjait. „A legnehezebb az volt, hogy levetkőzzem az ír beidegződéseimet. Hogy ne akarjam az otthon szerzett tapasztalataimat átültetni az itteni munkámba. Ez itt Brüsszel és nem Dublin.”

Kösz, inkább nem kérjük

Innováció, objektivitás, a tudás megosztása és az integráció – szinte mindenáron. Ezek az Európai Iskola nevelési alapelvei. Az nem fordulhat elő, hogy egy diákot kiközösítsenek vagy elküldjenek, mert gyengébb képességű vagy bármilyen szempontból akadályozott. Ha kell, a pedagógusok különórákon zárkóztatják fel (amelyekért természetesen külön fizetést is kapnak), vagy akár pedagógiai asszisztenst adnak mellé, aki addig segít, ameddig erre szükség van. A bukás gyakorlatilag ismeretlen fogalom: ahhoz, hogy valaki évet ismételjen, legalább három tárgyból kell elégtelenül teljesítenie. Nemigen történik ilyesmi. Az itt szerzett érettségit Európában szinte mindenhol elismerik. Azért csak szinte, mert vannak kivételek. Magyarországon elismerik ugyan az itt megszerzett vizsgát, de a diákok sokkal kevesebb pontot kapnak érte, mintha itthon érettségiznének. Amivel sikerült elérni, hogy az Európai Iskolában végzett magyar diákok inkább választanak egy külföldi egyetemet. Volt olyan magyar diák, akit Oxfordba felvették, de Szegedre nem, mert nem volt elég a pontszáma. (Az Európai Iskolák jelenleg is egyeztetnek a kedvezőbb átszámításról az oktatási hivatallal.) Az Európai Iskolák alapelve, hogy a tantervet (és annak legapróbb változtatásait) az összes tagország oktatási minisztériumaival közösen alakítják ki. A számos egyeztetési fordulót a brüsszeli székhelyű, és valódi „brüsszeli” nevű Pedagógiai Fejlesztési Egység koordinálja. Ennek vezetője a magyar Munkácsy László. A fővárosi Apáczai gimnázium egykori igazgatója tavaly pályázta meg és nyerte el a tisztséget. „Nagyon más feladat ez, mint az otthoni – mondja. – A pedagógiai szemlélet mellé a diplomáciai érzék sem árt. A fejlesztési folyamatok nagyon bonyolultak, szerteágazóak, és a legfontosabb, hogy a végeredménnyel mindenki elégedett legyen.” Vagyis az nem fordulhat elő, hogy az egyik tagállamnak vagy akár egy oktatónak támad egy „korszakalkotó ötlete”, és azt a következő héten már be is vezetik. Egy-egy döntést bizottsági ülések előznek meg, majd az országok küldötteinek közösen kell elfogadniuk. Az iskolák belső életét is a fenntartóból, a szülőkből és a diákokból álló testületek irányítják. Közösen határoznak a menza üzemeltetőjéről, az iskolabuszokról és a programokról. A dolog – úgy tűnik – működik. Az Európai Iskolák modelljét ma egyre több európai iskolában kezdik átvenni. Előfordul, hogy az itt „végzett” tanárok, igazgatók (szerződésük legfeljebb 9 évre szól) otthon kamatoztatják tudásukat. Feltéve, hogy ennyi idő után van hova visszamenniük. A németek és a britek élen járnak az ilyen fajta tudásmegosztásban. „Hogy mi lesz, ha lejár a mandátumom? Fogalmam sincs. Az otthoni állásomat már rég betöltötték, és nem valószínű, hogy az állami rendszer igényt tartana a tapasztalataimra. Hazatérő kollégáim többsége magániskolákban helyezkedett el” – mondja Bánki tanár úr.

Balázs Péter: Óriási veszteség a CEU elutálása

Publikálás dátuma
2018.12.02. 12:04

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Óriási veszteség a CEU politikai indítékú elutálása, aminek lehetnek még következményei. Az Orbán-kormány általában előbb lő, aztán kérdez, Gruevszki-ügyben is. Ennyi hasznos tudással nem a komisz kölyök szerepét kellene játszani az EU-ban, mondta Balázs Péter volt külügyminiszter a Vasárnapi Híreknek adott interjúban.
– A kormány szakított migrációs szigorával, és ezt egy korrupcióért elítélt macedón menedékkérővel kezdte. Mit üzen Gruevszki befogadása a magyar külügy korábbi irányítójának? – Menekültügyi, jogi érveket használt a kormányzat, de valójában politikai döntés született. Különösebb vizsgálat nélkül menedéket nyújtottak egy volt kormányfőnek, akit az országában jogerősen elítéltek. Ez nincs összhangban a Genfi egyezmény normáival. Nem kell túlmagyarázni: ha Nikola Nikolov macedón menekült jelentkezik a tiranai nagykövetségen, akkor azt hallja, hogy Macedónia biztonságos ország, nem tudjuk befogadni. Elvben nem zárom ki, hogy Magyarország egy volt politikusnak menedéket nyújtson, de előtte azt is szondázni kell, hogy a szövetségi rendszerünk tudja-e ezt támogatni. Gruevszki ugyanis azzal dicsekedett, hogy egy EU- és NATO-tagállamban kapott menekültstátuszt, csakhogy erről nem egyeztettek előtte. Egy körültekintő diplomácia a hatásokat mindig előzetesen beméri. – Nem gondolnám annyira zöldfülűnek a külügyminisztert és a kormányfőt, hogy ne érezhették volna e nélkül is a várható hatásokat. – Ebben a játszmában az EU és a NATO balkáni terjeszkedése a tét, így Gruevszki befogadásának nyilvánvalóan Moszkva örült, hiszen Putyin a terjeszkedés lassításában érdekelt. Ha Macedónia túljut a krónikus névproblémán, a következő tagjelölt lehet, és bármennyire kis ország, gyarapodik vele a nyugati rendszer. Mindezt a diplomácia felméri, és a különféle lépéseknél, akár a sakkban, számításba veszi. De az Orbán-kormány általában előbb lő, aztán kérdez. – A CEU épületében ülve megkerülhetetlen a kérdés: hogy látja ezt a diplomáciai szempontból is bicskanyitogató történetet, amelyet packázó stílusban vitt végig a kormány? – Magyarország szempontjából óriási veszteségnek érzem a CEU elutálását. Évente fordulnak meg itt nagy számban túlnyomórészt külföldi diákok, akik a szívükben viszik el nemcsak az egyetemet, hanem Budapestet és Magyarországot is. Egy olyan oktatói gárdát és kutatói bázist hozott ide az egyetem, amely után kapva kapna bármely nyugati állam. A magyar kormány egy amerikai intézményt taszít ki az országból nyilvánvaló politikai indítékból. Védhetetlenek a csűrés-csavarások, a CEU megfelel a rászabott és kitalált követelményeknek, ennek ellenére indulatból és gyűlöletből végigviszik ezt a programot. Holott legalább két igen súlyos kérést kapott a kormány, hogy hagyja békén az egyetemet, az egyiket az EU-tól Manfred Weberen és az Európai Néppárton keresztül, a másikat az új amerikai nagykövet, David Cornstein tette. Mindkettő süket fülekre talált. Ez nagy nemzetközi presztízsveszteséget okoz, és még lehetnek politikai következményei a legfőbb szövetségesek, az EU és az USA részéről. – Hova tart az ország, ha csomagban nézzük az elmúlt nyolc évet? – Ezt elég könnyű megválaszolni: leszakadóban van – ha már le nem szakadt – attól a nyugati szövetségi rendszertől és értékrendtől, ahová ’89-ben elindult, és ahová sikeresen zárkózott fel, sőt sokáig az élen haladt. Ezen az úton nemcsak politikai, jogi követelmények sorakoznak, hanem a jólét útja is erre vezet. A nyugati típusú jólété, aminek a nyugati típusú viselkedés az ára. Ennek a lehetőségét láttuk a hegycsúcs felé tartva, s most elkezdünk visszacsúszni a sárba, ahonnan jöttünk. Olvastam valahol, hogy ez a kormányzat „posztszovjet szinten cselekszik és fosztja ki az országot”, de általában is posztszovjet szindrómát lehet tapasztalni: vissza a belorusz és kazah irányba, Putyin védőszárnyai alá. – Pedig a választók nagy többsége töretlenül az EU-t választja. – Ilyen háttérrel lehetnénk pozitív kezdeményezői az unióban a felfrissülésnek, fogyókúrának, modernizációnak, de Magyarország az ellenkező irányba megy. Nem a komisz kölyök szerepét kellene játszani, ugyanezzel az erővel és szellemi kapacitással konstruktív megoldásokat kezdeményezhetnénk, amivel megújítjuk a reformokra szoruló EU-t. Rengeteg tapasztalatunk van az átalakulással, vagy például a 2015-ös migrációs hullámmal kapcsolatban: tudjuk, hogy ez a kevert, másodlagos hullám milyen feladatokkal és kockázatokkal jár. De ennek a jó levezetése nem az lenne, hogy mindenkinél jobban gyűlöljük a migránsokat, hanem hogy miként lehet szétválogatni a valódi szíreket az álszírektől, a valódi politikai menekülteket a bűnözőktől, hogyan lehet mérsékelni a gazdasági migrációs nyomást. Sok használható tudást adhattunk volna Európának. Nem ezt csináltuk. – Miközben régen volt ilyen gyalázatos mentális állapotban az ország. – Magyarország feszült és ideges, mert rossz minőségű kormányzás folyik, rengeteg konfliktussal. Fontos rendszerek romlanak le, az oktatás, egészségügy, felzárkózott ehhez néhol a szemétszállítás, de energiaügyben is gyanús vállalkozásba fogott a kormány Pakssal. Egyre több olyan történet van, ami egy szűk érdekcsoportnak jó, de az országnak nem. Aki itthon marad, azt nem gyógyítják meg, a gyerekeket nem úgy tanítják, ahogy kellene, a legértékesebb munkaerő Nyugatra megy. A félmilliós elvándorlás a világháborús emberveszteségekhez mérhető. Ha ezek a problémagócok egy ponton összeérnek, abból komoly válság alakulhat ki. – Mi fog megálljt parancsolni Orbánnak, esetleg 2030 előtt? Lehet-e nyugati színvonalon élni úgy, hogy nem kell elköltözni Magyarországról? – Nem látom most azokat a politikai szereplőket, amelyek keresztül tudnák vinni a változást. Friss erőkre, új arcokra és üzenetekre van szükség. Kopott mindkét oldal. A Fidesz örökös kampányüzemmódja, ami csak a következő politikai ütközetig lát, elhanyagolja a napi kormányzati munkát. Ilyenkor egy banánhéjon is el lehet csúszni, egy váratlan incidens boríthatja az egészet. Láttunk már nem egy olyan esetet, amikor egyszer csak betelik a pohár. Ceauşescu sem számított rá, hogy a tömeg, amely őt eredetileg ünnepelni jött, hirtelen ellene fordul. A felülről vezérelt, túlközpontosított rendszerek, mint amilyen a mai magyar is, pillanatok alatt fordulnak át önmaguk ellentétébe. A hatalom körbevédi magát, övé a pénz, övé a média, azt gondolja, biztonságban van. De nem tud felkészülni minden olyan eseményre, ami a közhangulatot egyszer csak megváltoztatja. Minél tovább megy ez a rezsim, annál nagyobb ennek az esélye. – A populista-nemzetállami megerősödéssel fenyegető EP-választás korrigálhat? – A nacionalista konfliktusszítás, az ellenfél démonizálása nem magyar találmány, ezt a receptet alkalmazza Trump, Salvini és mások is. A legújabb politikai divat a konfliktusszint emelése, amivel erőt lehet mutatni. Orbán ezt mesterien gyakorolja, állandóan keresi, kibe lehetne belekötni. Ez egy darabig működik, lehet vele szavazatokat gyűjteni, de előbbutóbb megjön a kijózanodás. Az EU azért nem tud igazán cselekedni, mert eredetileg egy megbékélési projekt, egy önkéntes jóléti klub. Lehet, hogy túl messze van a világháború, már csak filmeken látjuk, miközben a világ veszedelmesen halad újabb fegyveres konfliktusok felé. Ebben mindazok felelősséget viselnek, akik a problémák valódi kezelése helyett a fájdalom fokozására játszanak.