Budapest;e-jegyrendszer;

RIGO-ra várva

A főváros négy éve kötött szerződést a Rugalmas Integrált Gazdaságos és Okos, vagyis a RIGO elektronikus jegyrendszer kialakítására. A valójában 2006 óta ígérgetett, korszerű e-hálózatban 2500 járműbe beépített, tízezernél is több leolvasó szerkezet szolgálta volna az utasokat. De ilyen szerkentyű még mutatóba sincs se buszon, se villamoson, csak egy-két metró állomás bejáratánál áll néhány e-kapu, ami nem működik rendeltetésszerűen.

Nos, a főpolgármester és illetékes alárendeltjeinek magyarázkodása azt mutatja, a rendszer nevében szereplő fogalmak egyike sem illik Tarlósra és beosztottaira. A főpolgármester először azt állította: nem tudott arról, hogy baj van a RIGO-val. Másnap már az RTL híradó kérdésére válaszolva elismerte, miként az egész város, ő is tudott ugyan a gondokról, de nem volt tisztában azok súlyával. Semmiért sem vállalta a felelősséget, viszont kirúgta a bűnbakot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérét.

Tarlós szerint nem érte kár a fővárost, ami nehezen hihető, hiszen a BKK felmondta a német beszállítókkal kötött szerződést, és új tendert írnak ki. Az pedig biztosan tovább drágítja majd a RIGO-t. A mostanáig leszállított berendezések pedig talán együtt várják a feltámadást Deutsch Tamás ex-sportminiszter soha fel nem használt stadion beléptető kapuival.

Ez a RIGO nem nekünk fütyöl. Hogy hova, merre szállt el a BKK és a főváros vezetőinek tehetetlenkedésével az elektronikus jegyrendszerre eddig felhasznált pénz, azt egyelőre nem tudni. A 444 portál információi szerint az előkészítéshez kapcsolódó ügyvédi költségekkel együtt 10 milliárd forintot, uniós és magyar adófizetői közpénzt költöttek el látható eredmény nélkül.

Lehet, hogy Samuel Beckett hőseihez előbb ér oda Godot, mint a fővárosiakhoz egy működő elektronikus bérlet és jegyrendszer?