fogyasztóvédelem;karácsonyi vásárlás;

2018-12-04 19:30:02

Ha karácsony, akkor ellenőrzés

Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzésre számíthatnak a piacok, karácsonyi vásárok, élelmiszerboltok, és -láncok november 20-tól egészen december végig.

Eddig több mint 500 vállalkozást ellenőriztek a hatóságok a fővárosban és vidéken és egyharmaduknál találtak valamilyen hiányosságot az ellenőrök – mondta Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden, Budapest belvárosában, a Vörösmarty téren tartott tájékoztatón. A kis és közepes vállalkozásokat (kkv) első ízben csak figyelmeztetik, s csak akkor bírságolják meg őket, ha folytatják a szabálysértést. 

Leggyakrabban az árusok „elfelejtenek” nyugtát adni, nem a feltüntetett árat számolják fel a termékért, vagy fel sem tüntetik az árat, nem rendelkeznek hiteles mérőeszközzel, illetve a csomagolóanyagot is hozzámérik az áruhoz.

A Bazilikánál, a Vörösmarty téren, illetve a Városháza téren tartott 44 próbavásárlásnál 14 esetben mindent rendben találtak az ellenőrök, 26 kellett figyelmeztetni a vállalkozást, amelyek pótolták a hiányosságokat, négy vendéglátó egységben azonban nem tudtak hiteles mércét bemutatni a forralt bor kimérésénél, ellenük eljárást indítottak.

Az elmúlt időszakban a webáruházak majd' felét, 1600 vállalkozást ellenőriztek a hatóságok és a korábbi 54 százalékos ismételt kifogásolási arányt 13 százalékra sikerült leszorítani. Az eddig ellenőrzött 53 karácsonyi fényforrás 47 százalékánál találtak valamilyen hibát az ITM mechanikai laboratóriuma. Ezek a fényfüzérek áramütést, vagy égési sérüléseket is okozhatnak. A hatóság ezeket a termékeket levetette a polcokról. A szaktárca fogyasztóvédelmi honlapján lehet arról tájékozódni, mely termékeket nem ajánlott megvásárolni.

A fővárosi kormányhivatal karácsonyig még 100 ellenőrzést tart a három kiemelt vásárban és 150-et a nagy láncoknál– említette György István Budapest Főváros Kormányhivatal kormánymegbízottja. Az engedély nélküli árusokat a közterületfelügyelők figyelmeztethetik, de szükség esetén a fogyasztóvédelem is intézkedhet – mondta a Népszava kérdésre válaszolva György István.