A Rákosi Mátyás által vezérelt „fordulat éve” 1948-ra tehető. A kékcédulás választás meg a szalámi taktika fokozatosan elnémította a valódi politikai ellenfeleket, ám mivel ellenségre azért szükség volt, a rendszer már a kommunisták között kereste őket. Éberség, elvtársak, a gonosz ellenség nem alszik. Jött a kőkemény diktatúra, becenevén népi demokrácia.
Félő, hogy 2018 újra a fordulat éve lesz. Bár a többpártrendszer már évekkel ezelőtt elhalt, idén még volt választás, amelyet nem a Fidesz és nemlétező társutasa (KDNP) nyert meg – elvégre a többség nem rájuk szavazott. 2018 áprilisában az ellenzék veszített. Az orbáni szalámi taktika sikerrel fordította egymás ellen az ellenzék különféle pártjait.
A hasonlat, 1948 és 2018 egymásra rímelése azonban közel sem pontos. A 2018-as fordulat egy európai áldemokrácia, nem egy kommunista népi demokrácia korát harangozza be. 2018-ban az ország nyugati határa nyitva van, vasfüggöny nincs. Aki akar (és tud), elmehet - és el is fog. Aki akar, információhoz juthat. A rendszert támogatók tábora - a luxust élvező törleszkedők száma - sokkal nagyobb, mint hetven évvel ezelőtt. 2018-ban nincs hidegháború, amely a nyugati demokráciákat együttműködésre kényszerítené. Brüsszel tehetetlen. Washington egyre-másra tájékozatlan és naiv politikai kinevezetteket küld Budapestre, akik azt hiszik, hogy Orbán befolyásolható. Amikor Cornstein nagykövet kudarcot vallott, öthetes szabadságot vett ki.
2018 az az év, amikor az egykori keleti szél nyugatellenes viharrá fajult. Orbán láthatóan egyre beképzeltebb; hírhedtségét hírességnek könyveli el. Amerikát megalázza: a CEU-t nevetséges „törvénnyel” kitiltja Budapestről; az amerikai polgárokat gyilkolni tervező orosz fegyverkereskedőket nem Washingtonnak, hanem Moszkvának adja ki; az amerikai nagykövetnek ígérget, nyilvánosan is, de ígéretei egy fillért sem érnek. Úgy tűnik, hogy Kínát tartja példaképének, ahol az irányított kapitalizmus kemény diktatúrával párosul.
Belpolitikai elképzelései is szöges ellentétben vannak egykori meggyőződésével. Kormánya ma a minőség forradalma ellen harcol, ellenzi a független gondolkodást. 1948 után a művészet irányvonala az ún. szocialista realizmus lett, most az Akadémia szakterületei – például a történelem – kerülnek centrális irányítás alá a nacionalista indokrináció érdekében. A pártsajtó központosítása is ezt a célt szolgálja, a CEU kiebrudalása az egyetemi kínálat változatossága és a felsőoktatás függetlensége ellen irányult. Míg külföldön a polgári demokrácia, otthon a független gondolkodás és a magas szellemi színvonal az ellenség.
Magyarország 2018-ban átlépte a Rubikont, de a jövő egyszerre bizonytalan és nyitott is. A mai áldemokrácia sebezhetőbb, mint az 1948 utáni népi demokrácia volt.
Elképzelhető, hogy a megosztott ellenzék előbb-utóbb magára talál, a nyugati demokráciák talán visszanyerik önbizalmukat és küldetéstudatukat, s a Fideszen belül is elindulhat egy hatalmi harc. Nehéz optimistának lenni, de az alternatíva lesújtó és megalázó.