Előfizetés

A fordulat éve

A Rákosi Mátyás által vezérelt „fordulat éve” 1948-ra tehető. A kékcédulás választás meg a szalámi taktika fokozatosan elnémította a valódi politikai ellenfeleket, ám mivel ellenségre azért szükség volt, a rendszer már a kommunisták között kereste őket. Éberség, elvtársak, a gonosz ellenség nem alszik. Jött a kőkemény diktatúra, becenevén népi demokrácia.
Félő, hogy 2018 újra a fordulat éve lesz. Bár a többpártrendszer már évekkel ezelőtt elhalt, idén még volt választás, amelyet nem a Fidesz és nemlétező társutasa (KDNP) nyert meg – elvégre a többség nem rájuk szavazott. 2018 áprilisában az ellenzék veszített. Az orbáni szalámi taktika sikerrel fordította egymás ellen az ellenzék különféle pártjait. 
A hasonlat, 1948 és 2018 egymásra rímelése azonban közel sem pontos. A 2018-as fordulat egy európai áldemokrácia, nem egy kommunista népi demokrácia korát harangozza be. 2018-ban az ország nyugati határa nyitva van, vasfüggöny nincs. Aki akar (és tud), elmehet - és el is fog. Aki akar, információhoz juthat. A rendszert támogatók tábora - a luxust élvező törleszkedők száma - sokkal nagyobb, mint hetven évvel ezelőtt. 2018-ban nincs hidegháború, amely a nyugati demokráciákat együttműködésre kényszerítené. Brüsszel tehetetlen. Washington egyre-másra tájékozatlan és naiv politikai kinevezetteket küld Budapestre, akik azt hiszik, hogy Orbán befolyásolható. Amikor Cornstein nagykövet kudarcot vallott, öthetes szabadságot vett ki. 
2018 az az év, amikor az egykori keleti szél nyugatellenes viharrá fajult. Orbán láthatóan egyre beképzeltebb; hírhedtségét hírességnek könyveli el. Amerikát megalázza: a CEU-t nevetséges „törvénnyel” kitiltja Budapestről; az amerikai polgárokat gyilkolni tervező orosz fegyverkereskedőket nem Washingtonnak, hanem Moszkvának adja ki; az amerikai nagykövetnek ígérget, nyilvánosan is, de ígéretei egy fillért sem érnek. Úgy tűnik, hogy Kínát tartja példaképének, ahol az irányított kapitalizmus kemény diktatúrával párosul. 
Belpolitikai elképzelései is szöges ellentétben vannak egykori meggyőződésével. Kormánya ma a minőség forradalma ellen harcol, ellenzi a független gondolkodást. 1948 után a művészet irányvonala az ún. szocialista realizmus lett, most az Akadémia szakterületei – például a történelem – kerülnek centrális irányítás alá a nacionalista indokrináció érdekében. A pártsajtó központosítása is ezt a célt szolgálja, a CEU kiebrudalása az egyetemi kínálat változatossága és a felsőoktatás függetlensége ellen irányult. Míg külföldön a polgári demokrácia, otthon a független gondolkodás és a magas szellemi színvonal az ellenség.
Magyarország 2018-ban átlépte a Rubikont, de a jövő egyszerre bizonytalan és nyitott is. A mai áldemokrácia sebezhetőbb, mint az 1948 utáni népi demokrácia volt. 
Elképzelhető, hogy a megosztott ellenzék előbb-utóbb magára talál, a nyugati demokráciák talán visszanyerik önbizalmukat és küldetéstudatukat, s a Fideszen belül is elindulhat egy hatalmi harc. Nehéz optimistának lenni, de az alternatíva lesújtó és megalázó.

Pro Ukrajna

Pro Ukrajna kormány vagyunk - fogalmazott a minap Orbán Viktor Prágában. 
A NATO-országok külügyminiszterei, kétnapos brüsszeli tanácskozásuk kezdetén most megbeszélést folytattak Pavlo Klimkinnel, az ukrán diplomácia irányítójával. A magyar kormány ugyan a kisebbségi nyelvhasználati jogok ukrajnai korlátozása miatt hosszú ideje blokkolja a magas szintű politikai párbeszédet Kijev és az euroatlanti, illetve európai integrációs intézményrendszer között, ám ilyenkor, amikor Budapest némi rugalmasságot kíván mutatni,  kapóra jön a diplomatáknak az a szerencsés körülmény, hogy az atlanti szövetség egy évtizeddel ezelőtt, Bukarestben nemcsak Ukrajnának, hanem Grúziának is megígérte óvatlanul az "egyszer majd" megvalósuló NATO-tagságot. Így nem csupán Ukrajna, hanem Grúzia képviselőjével is leülnek időnként a NATO-ban, és ha kettőjükkel egyszerre ülnek le, akkor az a diplomáciában már egészen más dolog, mint amikor csak az ukránokkal kellene tárgyalni.
Ilyen esetekben nem vétózunk - igaz, nincs is mit, mert döntések nem születnek. A mostani ülésre a Kercsi-szorosnál történt ukrán-orosz tengeri incidens nyomán került sor, azután, hogy az oroszok ukrán hadihajókra adtak le lövéseket, a hajókat elkobozták, azok legénységét őrizetbe vették, és egy időre blokád alá helyeztek több ukrán kikötőt - vagyis a megszokottnál is barátságtalanabb arcukat mutatták a Nyugatnak, amire a NATO teljesen logikus módon, a szokásos szavakkal megerősítette Ukrajna melletti politikai kiállását. 
Ez azonban önmagában aligha lett volna elég ok ahhoz, hogy a magyar kormány az Ukrajna-pártiságát kezdje hangsúlyozni. Nem tudni pontosan, hogy mi mivel függ, illetve nem függ össze, de tény, hogy az ukránok blokkolása miatt eddig is az amerikaiak húzták össze leginkább a szemöldöküket - most pedig az amerikai kormány vonogatja a vállát a CEU elüldözése láttán. Az viszont még várat magára, hogy a magyar kormány kézzel fogható tartalommal töltse ki  Ukrajna-barát önminősítését.

Rejtvény

És akkor az ember – aki történetesen miniszterelnök volt – hátára vetette a zsákját, benne a hamuban sült pogácsával, és elindult. Milánóba is ment, magánprogramra, meg Zágrábba is, hivatalosra. Persze gyalog, így aztán az út egy kicsit soká tartott, bár megpróbált stoppolni is, de nem mindig vették fel (különösen, amikor felismerték). 
Lássuk be, ez a történet elképzelhetetlen. Nemcsak azért, mert felgyorsult a világ, és már a legegyszerűbb emberek is mindenhová repülővel mennek. Egy miniszterelnök meg főképpen, hiszen fontos államügyekkel foglalkozik, nem hiányozhat napokig csak azért, mert közben utaznia is kell. 
Fölösleges tehát felróni pártunknak és kormányunknak, hogy Orbán Viktor most már rendszeresen a Magyar Honvédség csapatszállítási céllal vásárolt gépével jár-kel a világban. Az már más kérdés, hogy miért kell ebben az ügyben (is) folyamatosan hazudozni. Az Airbus A 319-es ugyanis a szakértők szerint csapatszállításra nem nagyon alkalmas. Viszont pontosan megfelel a miniszterelnöknek. Mondhatnák, hogy kormánygép, azért is vették. De nem mondják, mert csak. Nehogy már luxus-igényekkel (is) vádolják szegény Orbánt. Úgyis annyit támadják, persze indokolatlanul.
Van aztán ennek a rejtvénynek másfajta megfejtése is. Ha ugyanis állandóan hülyének nézik a népet (az meg hagyja magát), aztán még rá is játszanak, miközben netán kicsit lopnak is, de biztosan csalnak és hazudnak, akkor miért éppen ebben az egy dologban mondjanak igazat? Még a végén a propagandistáknak ez véletlenül szokásává válna, annak pedig beláthatatlanok a következményei. Jobb tehát tartani magukat a bevált recepthez. 
Ha pedig valaki véletlenül rájön, mivel utazott Orbán Viktor, akkor kénytelen-kelletlen bevallják. De csak akkor. És szigorú titoktartás mellett. 
Nincs itt semmi probléma, minden működik, tessék tovább haladni.