Balassagyarmat;emberölés;

2018-12-08 15:31:49

Gyilkosság Balassagyarmaton - Letartóztatták az áldozat élettársát

A nő egy késsel szúrta meg a 63 éves férfit.

Mint ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, december 6-án a kora délelőtti órákban egy nő, balassagyarmati otthonukban egy késsel megszúrta 63 éves élettársát. A férfi a szúrás következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 38 éves N. Ilonát a rendőrök elfogták, majd előállították és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A nő ellen a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2018. december 8-án elrendelt.