Emmanuel Macron;sárgamellényesek;

2018-12-12 09:00:00

Gordiuszi csomó

Emmanuel Macron elment a falig. A francia köztársasági elnök olyan engedményeket tett a hetek óta tiltakozó sárga mellényeseknek, amelyek közvetlen munkatársait is meglepték, hiszen a kormány illetékesei még hétfő délután is kategorikusan kizárták a minimálbér emelésének lehetőségét.

Ehhez képest Macron 100 eurós növelést jelentett be. Az elnök tehát megtette, ami tőle telik. A gond nem is ez, hanem hogy nem ismerte fel időben a helyzet súlyosságát. Már a megmozdulások kezdetén lépnie kellett volna. Hiába tett ezúttal egy jó lépést, későn eszmélt, így mára annyira elmérgesedett a viszony közte és a társadalom egy része között, hogy egyelőre nem is igen látni, lesz-e egyáltalán lehetőség a kapcsolat normalizálására. 

A sárga mellényesek negyven – részint egymásnak ellentmondó - pontban fogalmazták meg követeléseiket. Ezek egyike a vagyonadó visszaállítása, amit az elnök elutasított televíziós beszédében, pedig egy hete olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint hajlik e követelés teljesítésére. Korábban az értékesebb vagyontárgyakat, részvényeket, ékszereket is megadóztatták, Macron döntése értelmében azonban ma már csak a legalább 1,3 millió eurót érő ingatlanokra vetnek ki terheket. Ez azonban elfogadhatatlan a keveset keresők számára, akik úgy vélik, tovább nő a szakadék a szegények és a gazdagok között. A tiltakozók másik fontos követelése a szélsőjobb pártok programjában is megtalálható "közvetlen demokrácia" bevezetése. Macron ebben sem engedett, hangoztatván, hogy az országban most is mindenki szabadon elmondhatja a véleményét.

A tüntetések a benzinár tervezett emelése miatt törtek ki, most azonban már az egész politikai rendszert vonják kétségbe a sárga mellényesek, akik szombatra újabb megmozdulást szerveznek. Az Európai Unió is aggódhat, hiszen idővel a tagállamok minden olyan döntést megkérdőjelezhetnek, amelyeket az EU motorjának tartott német-francia tengely hoz. A populista kormányok csak legyinthetnek mindenre: Macronnak hamarosan úgyis  vége.