Saját határain túl - interjú Gáspár Katával

Publikálás dátuma
2018.12.12 16:29

Fotó: Draskovics Ádám
„Egy teljesen átlagos, hétköznapi bonyolult ember vagyok, aki szeret törődni és foglalkozni azokkal, akik közel állnak hozzá. Szeretek bízni az emberekben, és szeretem, ha bíznak bennem. Porallergiás, akinek, ha leengedik a színházi függönyt, vége van” – foglalja össze önmagáról a legfőbb tudnivalókat Gáspár Kata színművésznő a Vasárnapi Híreknek adott interjúban.
– Többször nyilatkozta, hogy színészházaspár – Gáspár Sándor és Bánsági Ildikó – gyerekeként szigorúan viszonyultak a szülei a színészi ambícióihoz, első filmje, az Apám beájulna castingján a nevét sem árulhatta el. Az élet egyéb területén is megnyilvánult a szülői szigor? – Ez nem szigorúság volt a részükről, egyszerűen meg akartak engem óvni attól, hogy a későbbiekben csalódás érjen. Nem akarták, hogy azért kapjak meg bármit is, mert X. Y. kislánya vagyok. Ezzel nekem a későbbiekben hatalmasat segítettek. Nagyon sok színészgyerek életében eljön a pillanat, amikor elkezdi keresni önmagát: mi az, amit én értem el, mi az, amit nem? Én nyugodt szívvel, egyenes háttal elmondhatom: igen, ez én vagyok, minden kudarcommal, sikeremmel, pangó éveimmel. – A pangó évek nehezen kalkulálhatók ki a wikipédiás Gáspár Kata-szócikkből. 15 éves kora óta szinte folyamatosak a film és színházi szerepek, számos főszerepben is láthatták a nézők. – Pedig egy időben nagyon sűrűn követték egymást. Hét évet töltöttem abban a Nemzeti Színházban, ahová még Jordán Tamás vett fel, aztán Alföldi is átvett. Nagyon szerettem ezt a hét évet. Amikor kiderült, hogy elveszik Robitól a színházat, teljesen padlóra küldött. Gondoljon bele, van egy színház, aminek egyszer csak vége szakad, miközben mindenki tele van közös tervekkel, célokkal. Nemcsak a színészeket, Alföldit, de a darabokat is megszerette a közönség. Az utolsó előadásomat nagyon durva volt megélni. Mohácsi János darabjával, A velencei kalmárral búcsúztam hét év után a Nemzetitől. Az előadás végén néma csend, majd az egyik néző sírós hangon felkiáltott: „Elvették a színházamat”. Bőgtünk, férfiak, nők egyaránt. A mai napig nem értem, miért kellett ennek megtörténnie. Nagyon nehezen éltük túl. 25-26 éves voltam akkor, ezután két évig szabadúszóként dolgoztam. Ijesztő időszak volt ez a pályámon. Egyszerre öt színházban is játszottam, mégsem volt egy hely, ahová hazamehettem volna második otthonomként. Miközben a mozik az Intim fejlövés című filmet játszották, amiben én voltam a főszereplő, addig a film plakátja alatt a Művész mozit takarítottam nyáron, mert kellett a pénz. Utólag persze egyáltalán nem sajnálom, hiszen ki az, aki állandóan ugyanazt az arcot akarja látni. Valahogy mindig úgy alakult, hogy küzdenem kellett vagy épp türelmesnek lenni. – Mint Lucának, a Viasat3-on most futó 200 első randi című sorozat főszereplőjének? – Igen, de a sorozatban mindig ott kavar a háttérben az anya, Luca annyira nem tudott leválni a családjáról. Én mindenben számíthatok a családomra, de mindenkinek megvan a maga munkája, el tudunk vonulni egymástól. – Amikor elvállalta a sorozat főszerepét, mire számított, hogyan befolyásolja majd a karrierjét? – Azt még nem tudom, a későbbiekben milyen hatással lesz a pályámra, de az biztos, hogy nagyon sok mindenben segített már eddig is. Arra is rájöttem, hogy a határaimon túl is képes vagyok húzni az energiáimat: 90 nap forgatás, 600-650 jelenettel nagyon leterhelő, de egyben pozitívan is hat, amikor kiderül, mennyi mindent bírok. És fontos, hogy egyetlenegyszer sem mentem úgy haza, hogy ne tettem volna meg mindent. – Érdekelne, vajon kiknek készült a 200 első randi? Egy átlagos magyar nem biztos, hogy tud azonosulni ezekkel a szereplőkkel. – Főképp nőknek szól a sorozat. Feleségek nézik, akik révén a férfiak is bele-belepillantanak. Az érdekessége az, hogy ha nem is feltétlenül működnek vidéken épp ilyen rádióstúdiók, a hétköznapokban kevéssé szaladgálnak a képernyőn látható karakterek, de ilyen személyiségjegyű emberek mindenhol élnek az országban. Csak ha a munkahelyi hierarchiát megnézzük, mindenki talál olyan ismerőst a környezetében, akinek nincs akkora önbizalma, vagy épp fordítva: aki hatalmas önbizalommal rendelkezik, olyannal, aki nem bírja el a terheket, és aki állandóan változik. Bárki érezheti magát zitául, vagy gondolhatja azt, hogy az ő saját anyja is a filmbelihez hasonló. Nagyon sokféle karakter szerepel ebben a sorozatban, akik teljesen hétköznapi jegyekkel bírnak, és ettől szerethetővé válnak. Másik nagyon fontos dolog a 200 első randival kapcsolatban: csak színészek szerepelnek benne, ezáltal mindenki megpróbálta kihozni a saját karakteréből az emberi maximumot. – Nem fél az arcvesztéstől azáltal, hogy egy populáris sorozatban vállalt főszerepet? Attól, hogy az ország Lucájaként emlegetik majd? – Mindannyian arra törekedtünk, hogy olyan sorozatot csináljunk, amire büszkék lehetünk. És erre büszkék is vagyunk. Ahhoz, hogy valaki az ország Lucájává váljon, a celebműsoroktól kezdve minden egyéb csatornából neki kellene folynia, és erről szó sincs. Én ettől nem tartok. Más is a karakterem, ha megnézi, én egy vékony lány vagyok. Aztán lehet, hogy ha majd fél év múlva leülünk beszélgetni, akkor azt mondom: hát, lehet benne valami… De most semmiképp! – Az első részben van egy érdekes mondat, a rádió vezetőjének, Adélnak a szájából hangzik el: „Ez a lány egy rakás szerencsétlenség, de legalább nem kerül sokba.” A mai magyar színjátszást, filmezést mennyire jellemzi ez a szempont? – Szerintem ez nem az a szakma, ahol az szempont, hogy „de legalább olcsó”. Legfeljebb megállapodás kérdése, amikor is elmondják a színésznek, hogy figyelj, mi ragaszkodunk hozzád, de nem tudunk annyit fizetni, amennyit elképzeltél. Itt nincs olyan, hogy valaki azért játssza Júliát, mert olcsó. Az igazgatóknak, rendezőknek az a céljuk, hogy a színész, aki kiáll, jó legyen. Hinniük kell az embereikben, még akkor is, ha az esetenként a nézőnek nem tetszik. Az ember vásárra viszi a bőrét. A szereposztó dívány is egy a sok mendemonda közül. Attól, hogy valaki hozzá tud jutni egy szerephez, azt még el is kell tudni játszani. – Odahaza, ha leülnek a családdal a vasárnapi ebéd mellé, kritikusak egymással? – Nem mondanám. Nyilván rámutatunk a pozitív és negatív dolgokra egymás produkcióiban. De tudjuk azt, és úgy is állunk hozzá, hogy amit a színpadon látunk, közösségi dolog. Inkább próbáljuk boncolgatni, megérteni azt, amit látunk. A végtelenségig tudnánk a szakmáról beszélgetni.
Frissítve: 2018.12.12 17:00

Még nincsenek meg a világhírű opera jogai, mégis eladták a jegyek nagy részét

Publikálás dátuma
2019.03.21 18:33

Fotó: Operaház/ Rákossy Péter
A tervek szerint két hét múlva újra látható lesz a Porgy és Bess című opera az Erkel Színházban, a jegyek jelentős része el is kelt. Apró szépséghiba, hogy a játszási engedélyt még nem kapta meg az Operaház a jogtulajdonostól.
A Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter a Népszava kérdésére válaszolva elismerte, hogy még nem írták alá a megállapodást a Porgy és Bess amerikai jogtulajdonosával, noha hetek óta próbálják, és hat előadást már meghirdettek. A tárgyalások zajlanak, az Operaház vezetése bízik a megegyezésben. Lapunk felkereste a darab jogait kezelő New York-i Tams-Witmark ügynökséget, kérdéseinkre ők is azt felelték, hogy jelenleg tárgyalásokat folytatnak az Operával, ezért nem kommentálhatják a helyzetet. Almási Tóth András 2018-ban rendezte meg az Erkel Színházban Gershwin operáját, de már a premier előtt nagy sajtóvisszhangot keltett, hogy az előadás alkotói nem vették figyelembe az „all black cast” szabályt. A jogutódok akarata szerint ugyanis kizárólag afro-amerikai énekesek adhatják elő a darabot. Az sem elhanyagolható, hogy a dél-karolinai Charleston egy képzeletbeli afro-amerikai közösségében a Catfish Row-n játszódik, az erőszakot és a rasszizmust középpontjába állítva. Ezzel szemben a budapesti előadás cselekménye egy repülőtéri hangár menekülttáborába, hely- és időmegjelölés nélküli térbe helyezte át a művet.
„Olyan szerződéspéldányt küldtek, amelyben nem szerepelt az a bizonyos kitétel, hát gyorsan aláírtuk. Reménykedtünk, hogy feladták New Yorkban ezt a stupid, rasszista elvet. Visszakoznának, de jogilag már késő” - Ókovács Szilveszter 2018 januárjában így nyilatkozott lapunknak. A már aláírt szerződés kötötte a jogokat kezelő amerikai ügynökséget, így betiltani nem tudták az előadásokat, de azt kérték, az intézmény tüntesse fel az előadásról szóló anyagokon a jogtulajdonosok nyilatkozatát, miszerint „A Porgy és Bess produkció jelen formában történő bemutatása nem engedélyezett, és ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel.” Az akkor aláírt, kitétel nélküli szerződés viszont csak négy előadásra szólt, ennek értelmében tehát a 2019-es előadásokra új szerződést kell kötni. Az elvet nem a zeneszerző George Gershwin, hanem öccse, a darab szövegírója, Ira Gershwin fogalmazta meg végrendeletében, a mű születése után negyvennyolc évvel. Bár 1935-ben a zeneszerző is visszautasította a Metropolitan Opera, és Al Jolson szándékát is a darab bemutatását illetően, mivel mindkét esetben feketére festett fehér művészek játszották volna a szereplőket. A Magyar Állami Operaház 1970-ben feketére maszkírozott fehér színészekkel mutatta be a darabot, amely száznegyvennégy előadást ért meg a kitétel 1983-as bevezetése előtt. Az azt követő harmincöt évben nem játszotta egyetlen hazai társulat sem, egészen 2018-ig. Habár 1988-ban az Ódry Színpadon egy emlékezetes vizsgaelőadás keretében is műsorra tűztek egy  erre az alkalomra dramatizált változatot, a Porgyt alkotó Gesztesi Károly arcát feketére festették. Az Operaház jelenlegi vezetése már korábban is szembesülhetett hasonló problémával: 2016 szeptemberében három West Side Story előadást is levett műsoráról az intézmény, mivel a jogtulajdonosok több pontján kifogásolták a magyar színpadra állítás módját. Amennyiben a szerződésnek vagy az adott kitételnek az előadás nem felel meg, a jogtulajdonosok különféle jogi lépéseket tehetnek. Az általunk megkérdezett független jogi szakértő szerint az esetleges jogsértés következményei teljes mértékben a felek viszonyulásától függnek. Április 5-én kiderül, hogy az Ókovács Szilveszter vezette intézmény a tavalyihoz hasonlóan vitatható megoldást választja-e, vagy tiszteletben tartja a Gershwin-család kívánságát.

„Biztosan sikerül megállapodni valahogy”

 Megkerestük Ókovács Szilvesztert, az Opera főigazgatóját, hogy reagáljon a kialakult helyzetre. Leveleztünk a Porgy és Bess amerikai jogtulajdonosának a képviselőivel, akik azt írták, hogy még egyeztetés zajlik a jogokról, ez miként lehetséges, amikor áprilisra hat előadást is meghirdetett az Opera? Tavaly is az utolsó percig egyeztettünk. Minden jogtulajdonossal bíró opera helyzete más, ez éppen ilyen. Miről folynak a tárgyalások? Ugyanarról. Kik éneklik, hol éneklik, milyen nyelven éneklik? Mi a helyzet az ominózus kitétellel? Erről tárgyalunk. Mi történik, ha nem sikerül megállapodni? Biztosan sikerül megállapodni valahogy, tavaly is sikerült. Az előfordulhat, ha kérik, hogy a szereplőket feketére festik? Nem, ugyanis ilyen kérés nem volt.

Ókovács Szilveszter visszakérdez

Az én kérdésem: előfordult-e már a Népszava életében, hogy darabok külföldi jogtulajdonosaival levelezett az adott magyar színházhoz fordulás előtt? És vajon milyen szándékkal? Önök miképp vélekednek az ominózus problémáról? Nem jellemző, valóban. Bár a kérdés sugall némi pikírt számonkérést, semmi mást nem tettünk, mint, hogy utánajártunk egy információnak, és bármelyik színház esetében ugyanígy tettünk volna. A cikk megírásának módszere, a megkérdezettek sorrendje a mi dolgunk. Arra külön figyelmet fordítottunk, hogy a sajtóetikának megfelelően mindkét felet megkeressük, ezért vártuk meg az intézmény válaszait. Tisztelt Főigazgató Úr! Reméljük, ha az utolsó pillanatban is, de jogtiszta, egyértelmű megoldás születik. 

Rasszizmus vagy sem?

Ahogy Ókovács Szilveszter rasszistának nevezte a jogtulajdonosok által előírt szabályt, úgy sokan régóta megkérdőjelezik az elvet. Sokak szerint amellett, hogy politikailag inkorrekt és valóban rasszista a kitétel, meglehetősen értelmetlen is a XX. század elején megírt mű történéseihez tűpontosan ragaszkodni, főképpen a jelenlegi színházi tendenciák fényében. A New York Times kritikusa, Donal Henahan a kitétel érvénybe lépését követően, 1985-ben így fogalmazott: „Ezt a döntést a művészeti vezetésre kellene hagyni akár itt (az USA-ban), akár máshol a világban, és nem jogi megkötésnek kellene lennie.” Anthony Tomassini, szintén a New York Times szerzője a 2000-es évek elején szintén hangot adott kételyeinek: „Talán itt az ideje, hogy a Gershwin-jogtulajdonosok véget vessenek ennek a direktívának. Az elmúlt negyven évben az operavilág egyre inkább a nem hagyományos szereposztások felé mozdult el. Ha Leontyne Price képes volt tinédzser korú gésát kiválóan alakítani a Pillangókisasszonyban, miért is ne lehetne Bess fehér szoprán?” A Guardian 2018-ban Fischer Ádám karmestert is megkérdezte, aki szerint az politikai provokáció lehetett a választási kampány részeként. A Fidelio-nak egy későbbi interjúban részletezte gondolatát: „Azt, hogy ezt a szerepet csak fekete énekelheti, rasszista rendelkezésnek nevezni, definíció szerint igaz. De itt figyelembe kell venni azt, amit úgy nevezünk, hogy pozitív diszkrimináció. Mintha Magyarországon nem ismernék ezt a fogalmat. Azt jelenti, hogy a kisebbséget, a gyengébbet mindig segíteni kell egy kicsit. Gershwin nem rasszizmusból akarta, hogy a Porgyt feketék énekeljék.” 

Frissítve: 2019.03.21 18:42

Győzike újra műsort kap az RTL-en, nagyon kiakadt egy roma jogvédő

Publikálás dátuma
2019.03.21 17:50

Fotó: RTL Klub
Setét Jenő szerint Gáspár Győző lejáratja a cigányságot. Az aktivista az RTL csatorna felelősségét is felveti, ugyanis szerinte az, ahogy "Győzikén" keresztül bemutatják a romákat, csak növeli a rasszizmust.
"Győzike nem mi vagyunk, hanem ti! A ti titkos belső énetek, ahogyan és amilyennek látni akartok minket. Debilnek, bohócnak, gagyarászónak, infantilisnek!"" - üzente Facebook-bejegyzésében Setét Jenő az RTL televíziónak azok után, hogy megtudta, a Romantic zenekar alapítója, későbbi médiaszemélyiség ismét saját műsort kap az egyik hozzájuk tartozó csatornán. 
A roma jogvédő szerint ráadásul az a kép, amelyet Gáspár Győző a tévés megjelenései során a nézőkben kialakít a cigányságról, nemcsak, hogy hamis, de még veszélyes is.
Setét Jenő ugyanis a hvg.hu által észrevett poszt alatti egyik hozzászólásában hozzáteszi: "Majd fog növekedni a rasszizmus de az RTL majd mossa kezeit." Különösen rosszul érinti az aktivistát, hogy, mint írja, éppen ma, azaz az antirasszista világnapon tudta meg, hogy: "az RTL műsorára tűzi ismét Győzikét!
A cigány atomot, ami pusztít!"
- fogalmazott.
A szóban forgó műsor egyébként Mi a vágyad, more? címmel az RTL+ csatornán lesz látható április 1-jétől hétköznap esténként 21:00 órától. A televízió közleménye szerint ez egyfajta kívánságműsor lesz.
Frissítve: 2019.03.21 17:58