rendőrség;Miskolc;kábítószer;

2018-12-13 10:29:13

Kakaónak álcázta az amfetamint a miskolci férfi (videó)

A kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 2 millió forint.

Kábítószer-kereskedelem elkövetésének gyanúja miatt folytatnak nyomozást egy 43 éves férfival szemben. A járőrök kedd este Miskolcon, a József Attila úton ellenőriztek egy autóst, a jármű átvizsgálásakor pedig a csomagtartóban egy kakaós tej dobozába rejtve körülbelül 1 kiló kábítószergyanús masszát találtak, amelyet lefoglaltak, a férfit pedig előállították.

A férfi házát átkutatták, melynek során a nyomozók a bűncselekményhez kapcsolódó tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.

Az autóban talált anyag az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint amfetamin, amely – súlya alapján – meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 2 millió forint.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szakértők bevonásával folytatja.