merénylet;Ciszjordánia;

2018-12-13 15:42:33

Merénylő nyitott tüzet egy buszmegállóra, meghalt két izraeli fiatal

Két halálos áldozata és két súlyos sérültje van a ciszjordániai vérfürdőnek, aminek izraeli fiatalok voltak a célpontjai.

Egy palesztin merénylő agyonlőtt két izraelit, két másikat pedig súlyosan megsebesített Ciszjordániában - jelentette csütörtökön a katonai rádió. A merénylet Ciszjordánia középső részén történt, az Ofra telepesfalu melletti Givat Aszaf nevű illegális izraeli telephez vezető kereszteződésben.

A mentősök szerint húsz év körüli fiatalokra lőttek, és ez Izraelben azt jelenti, hogy valószínűleg katonák az áldozatok, de ezt egyelőre nem erősítették meg a helyi médiában. A rádiónak nyilatkozó mentős elmondta, hogy az utóbbi napokban megnőtt a ciszjordániai terrorcselekmények száma.

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász mozgalom üdvözölte a megalakításának évfordulója előtt egy nappal történt "hősies" vérfürdőt, de nem vállalta azt magára.

A merénylő kézre kerítése érdekében a hadsereg utakat zárt le a környéken, s a katonai rádió beszámolója szerint körülzárták a közeli palesztin nagyvárost, Rámalláhot. A Palesztin Nemzeti Hatóság nem hivatalos fővárosába jelenleg csak biztonsági ellenőrzés után hajthatnak be a járművek, és az onnan távozókat is ellenőrzik.