Péterfy-Novák Éva: Az én családom

Publikálás dátuma
2018.12.16 10:11
Az egyetlen hely, ahol karácsony éjjelén nyugalmat lel férj és feleség Gustave Dore illusztrációján, 1854.
Fotó: GETTYIMAGES/
Ez így elég röhejes, mert mire leírom a családot a kedves olvasó elveszíti a fonalat. Teszek azért egy próbát. Szeretem a családomat. Szeretem a karácsonyt. Szeretem, hogy mindenki körülöttem van. Szeretem, hogy izzik a feszültség, szeretem, hogy a gyerekek olykor veszekednek, aztán kibékülnek, aztán megint… Két nappal az ünnep előtt piaci napot tartok. Gergely el akar kísérni, mert szerinte az legalább az ünnepi vásárláskor úgy illik. Mondjuk, én szívesebben megyek egyedül, de nem akarom elvenni a kedvét. Korán kelek, felköltöm, teszek még egy utolsó kísérletet, hogy szerintem ő menjen el fát venni, a piacot elintézem egyedül. De nem hajlik, jönni akar. A piacon aztán komótosan végigjárunk mindent. A kis tolókocsi hamar megtelik, háromszor is fordulni kell a kocsihoz. De megvan majdnem minden, már csak az Aldiba kell bemenni hazafelé, és készen is vagyunk. Egy nappal az ünnep előtt sütök, Juli (a lányom) az udvarlójával mamáékért megy, mert mama nem szeret Zsombival (a fiam) közlekedni, azt mondja, gyorsan vezet. Juli helyesel, hogy igen-igen, legutóbb még a bőrkesztyűt is felhúzta, hogy figyi mama, most rallyzunk egy csöppet. Anyu ki akart szállni menet közben, de végül szerencsésen hazaértek, és csak kétszer vesztek össze útközben. De idén ez már nem fordulhat elő, mert Petra (a barátnője) megfékezi majd a száguldozni készülő kisfiamat. Mamával együtt a húgom és a kisebbik lánya is megérkezik, plusz külön a nagyobbik, Berta. Ő Pesten él és Ádival (a fiúja) jön. Zsombor és Petra délutánra jönnek, akkor már nem vagyok nyakig lisztes, aminek nem csak én örülök, hanem mindenki más is, mert kevésbé stresszes, ha nem kapkodásban vagyok. Mármint nekik. Juli estefelé ártatlanul megkérdezi, hogy megvan-e már a fa, belém nyilall, hogy egy túrót van meg, azonnal szemrehányóan nézek az uramra, de Julcsi megnyugtat, hogy ők ketten Gergellyel reggel korán elmennek és egy pazar fát fognak választani, ne stresszeljek már ezen. A kalács kisül, természetesen mindenki másfélét szeret, az egyik a marcipánosat, a másik a csokisat, a harmadik a fahéjasat. Azonnal fel akarják falni, én veszekszem, és kikérem magamnak, mert az holnapra van, de aztán feladom a harcot, úgyis esélytelen. Még szerencse, hogy anyukám hozott hat rúd bejglit, meg két bőrönd nagyságú süteményhordozót tele minden jóval. Estére megérkezik Misike (Gergely fia) Berlinből, magával hozza Rozit (féltestvére az anyukájától) is. Keveset látják egymást, ki kell használni minden percet. Aztán Gergely később még bemegy Szentendréig, hogy kihozza Simont (Gergely fia), és Szentesit (plusz gyerek). Hazafelé beszaladnak az Aldiba, mert látatlanba keveslik a bort. Mondjuk, ettől nekem felszalad a szemöldököm, de mindegy. Azt a fonalat, hogy ki hol alszik, már régen elvesztettem, nekem egy a lényeg, hogy mama (anyukám) kényelmesen legyen, a többit zsírozzák le egymás között, hogy ki-kivel tud jól együtt aludni, ki-kivel nem bír, mert szerinte a másik horkol. Nem vagyok hajlandó ebbe belefolyni már legalább három éve. Aznap én már hajnal óta főzök, a harminchárom literes kicsinek bizonyul a húsleveshez, de nincs nagyobb fazekam, jövőre azt kérek karácsonyra. Mivel időérzékem nulla, így a leves megint elkészül majd korábban, de megnyugtatom magam, hogy ez direkt jó, mert nem lesz tűzforró. Hét körül még mindenki alszik, csak Emma (Gergely lánya) sürög-forog körülöttem. Azt mondja, hogy szerinte rittyentsünk egy citromtortát, olyan Kardos szeletet, a Szentesi receptjét. Szentesi leordít fentről, hogy nélküle el ne merjük kezdeni, aztán Juli is leordít, hogy ő is jön, majd Misi is leordít, hogy ne ordítozzunk, ő még alszik. Még szerencse, hogy Zsomborék és Bertáék lent alszanak, az ordítozásból semmit nem hallanak, viszont minden mozdulatunkat igen, hiszen a székeket nem óvatosan tologatjuk, a robotgép pedig gyakorlatilag a fejük fölött pörög. Lassan kezd kiderülni, hogy miket felejtettünk el, anyukám is lejön, hallgatja, majd enyhe mártírsággal a hangjában megkérdezi, elmenjen-e a boltba, mire mindenki felháborodik, hogy majd Simon elmegy, legrosszabb esetben egyedül. Simon (aki nyilvánvalóan hallgatózik) leordít fentről, hogy szívesen elmegy, de elvinné a kocsit, faluhelyen nem nézik az ilyesmit, hogy jogsi. Erre már nem is válaszolok, de Juli intézkedik és összeírják Simonnak, hogy mit hozzon, felköltik Borostyánt is (húgom kisebbike), hogy kísérje el, egy kis mozgás mindenkinek jót tesz így reggeli előtt. Ja, azt elfelejtettem, hogy mindenki mást akar reggelizni, legalább háromszor sütök különféle rántottákat, mindezt főzés közben. Pisztrángot is készítek tejszínesen, de kell csinálnom simán pirítva is, mert mama nem szereti a tejszínest. De nem baj, Berta meg csak csirkemellet eszik, úgyhogy bepácolom azt is. Aztán mindenki felébred, Juli és Gergely meghozzák végre a fát, elkezdődik a díszítés, Juli parancsnoksága alatt. Misiék segítenek neki, meg Szentesi és Emma, de ők csak azután, hogy készen lettek a citromtortával. Zsombor, Petra, Berta, Ádi és Dani (Juli fiúja) közben összepakolják a teraszt, aztán mindenki csomagolgat. Anyukám percenként kérdezi meg, hogy ő mit csináljon, hiába na, szokatlan neki, hogy pihengethet. A szenteste csodás és zsúfolt, és szent és jóleső, csak kicsit veszekedős, de nagyon szeretetteli, egyszóval csodás. A vacsora, nem azért, hogy fényezzem magam, de pazar, aztán ajándékozás, amibe már teljesen összezavarodom, annyian vagyunk, úgyhogy ismét megfogadom, jövőre mindenkinek egyenajit vásárolok. Elpilledünk, majd Julcsi előveszi az Activityt, de túl sokan vagyunk, túl nagy létszámúak a csapatok, túlságosan győzni akar mindenki, úgyhogy iszonyú a hangzavar, mama már nem bírja, felmegy lefeküdni, úgyhogy végre előkerülhet a bor és a Baileys. Aztán tánc és karaoke, és tánc és ugrálás, és kacagás és jókedv, kis veszekedés, aztán tánc. Én elmegyek éjfél körül aludni, mert mégiscsak én főztem, nekem jár egy kis csend. De persze ott sincs csend, hajnal háromig hallom, hogy megy a buli. Reggel fél hatkor jövök ki kávézni. Szőnyeg feltekerve, asztalok félretolva, konfettik szétszórva, poharak mindenütt. Próbálok vizet inni, de esélytelen, nincs miből. Előveszek egy kávéscsészét, iszom abból, majd visszamegyek a hálószobába. Úgy tervezem, hogy sorozatokat nézek addig, amíg fel nem kelnek, nem fogok megint én takarítani utánuk. Aztán tíz perc múlva belém nyilall, hogy itt van mama, nem láthatja meg, hogy mennyit ittak, mert felmegy a vérnyomása. Úgyhogy kimegyek, felveszem a melegítőmet és dohogva, morogva nekiállok összepakolni, aztán főzni, mert ebédre jön Gergő apukája és a húgai összesen öt gyerekkel.  
2018.12.16 10:11

Hidas Judit: Ruha gyorspostán

Annuska épp meg tudta várni, hogy megérkezzen a futár a csomaggal. Szeretett volna valami csinosat felvenni erre az alkalomra. Az új ruháktól mindig fia­talabbnak érezte magát, pedig Béla, a férje sokszor dicsérte, hogy szinte semmit sem öregedett az évek alatt. Annuska mégis úgy érezte, kárba vész a maradék szépsége, ha csak Béla látja. A ruha fehér volt és ujjatlan. Annuska karját kellőképp vékonyította, a derekát karcsúsította, és a jobb lábszárán kidomborodó lila visszereket is némileg eltakarta. Bárányhoz, az orvoshoz hetente egyszer járt beszélgetni. A férfi megértő volt, sajnálta vagy biztatta őt attól függően, épp mire volt szüksége. Annuska tudta, hogy ez része az orvos munkájának, esténként mégis fényképeket keresgélt róla a neten, elolvasta a tudományos publikációit, naponta követte a Facebook-bejegyzéseit. Annuska először egy kopott zöld, levegőtlen váróteremben látta meg a férfit. Körülötte bepólyázott fejű csecsemők feküdtek a szüleik kezében. Egyiknek-másiknak branült preparáltak a kézfejére. Bárány ruganyosan lépkedett felé, félhosszú haját többször hátrasimította, és mosolyogva felé integetett. Annuska az első beszélgetés alkalmával megértette, okafogyottá vált, amiért jött: nem igaz, hogy ő csupán a pszichopatákba tud beleszeretni. Ez a férfi nem volt őrült. De a heti egy óra kizárólagos figyelemről a világ minden kincséért sem mondott volna le. Hétfő reggel, miközben a tükörben nézegette magát, eszébe jutott a hétvége. Ismét jól nevelten keféltek egyet Bélával, miután lefektették a gyerekeket. Még csak rossznak sem nevezhette. Nem gondolt közben Bárányra sem, holott a férfi folyton ott csücsült az agya egyik szegletében. Ha felidézte, megnyugodott, hogy van még remény egy szebb életre, amelyben egy művelt ember felesége lenne és nem egy csempeboltosé. Hirtelen a fejéhez kapott. Sietnie kellett, mert délután indult a repülőjük. Bélával nyaralni mentek, hogy közös élményeket gyűjtsenek, ahogy javasolta a pszichiáter. De előbb még el akart menni Bárányhoz a megbeszélt időpontra. A férfi utoljára azt mondta neki, hogy csak úgy érdemes terápiára járnia, ha nem titkol el semmit. Ezen sokat gondolkodott a hétvégén. Most akkor elmondja, határozta el. Elképzelte, hogy leülnek egymással szemben, és bevall neki mindent. Aztán levetkőzik, és egy hatalmasat szeretkeznek. A folyosón meglepően sokan vártak. A pszichiáter ajtaja előtt nem csak elesett kisbabákat és néhány leszedált ötvenest látott, hanem diáklányokat is. Ahogy elhaladt mellettük, hallotta, hogy egy friss kutatásról beszélgetnek, amely szerint a boldogság csupán helyes döntések kérdése. Annuska maga előtt látta az estéiket. Míg ő a művészeti albumokat bújja az egyik fotelben, és arról álmodozik, hogy Rómába és Párizsba utazzanak, a férje akciófilmeket néz, és közben nagy nyögések kíséretében néha szellent egyet. Nem sokkal később megjelent a pszichiáter a folyosón. Annuska arca kipirult, a lába remegni kezdett, ahogy meglátta ezt a magas, vékony és fess férfit. Az orvos behívta a nőt a szobába. Annuska szolgálatkészen felállt, és szédelegve elindult a férfi után. Menet közben beleütközött az ajtófélfába. – Jól van? – kérdezte az orvos. A nő bólintott, de ahogy ment volna tovább, érezte, hogy valamibe beakadt a ruhája. Egy rozsdás kampó állt ki a fából. Rángatni kezdte a ruhát. – Segítsek? – kérdezte az orvos, és odalépett a nőhöz. Annuska figyelte a férfit, ahogy próbálta óvatosan a ruhát kibogozni a kampó szorításából. Percekig szerencsétlenkedett, de a ruha még jobban belegabalyodott a kampóba. A nő ekkor a férfi kopott bőr szandálját kezdte nézni, és a réseken kikandikáló lyukas zoknit. Már máskor is feltűnt neki ­Bárány ócska kapucnis kabátja és hogy aktatáska helyett hátizsákot hord, mint egy kisdiák. Annuska rántott egyet a ruhán, amely egy reccsenéssel elszakadt. A ruha oldalán egy nagy lyuk keletkezett. – Bocsánat, akkor én most mennék – mondta az orvosnak. – A jövő héten? Annuska bólintott, majd kisietett a szo­bából.
2019.01.13 16:46
Frissítve: 2019.01.13 16:46

Kántor Zsolt versei

Mogorva paplan Terminál evangéliuma A nyelv, mint a tudás pupillája, éles képeket archivál. Ott van a kisagy polcán egy szem meggy: a nyár. Itt a puhán ringó, mátrix- szerű barlang: vízzel és kavicsokkal telt éj. Áttetsző terepasztal. Mogorva paplan. Pixel huszár fürdik benne. Közben azt álmodja, hogy nincs jelen. Minden pozícionálása lappangás. Közben, mint egy könyvtekercs, a félregombolt égbolt mögött megjelenik a múlt. A nagyon távoli jövő. Egy zsilettpenge az emberi szem felé közelít. Heidegger felugrik egy induló vonatra. Ami pillanatnyi kapaszkodó volt, a másodperc törtrésze alatt foszlik szerte. Megint a tenger látszik, nagyon közel. Szinte a szemgolyóban érződik a dagály. Felesel a felkorbácsolt víztükör. Akár egy tekebábu vagy egy hajcsat. Az időtlenség lassan múlik. A könyv mélyen hallgat. Szilva alakú embrió Látószög A bőröd alá költöznék végleg. Elképzeltem, hogy beszippantasz, mint örvény az éjszakát. És hirtelen megjön a hajnal. Jól esne beléd csúszni. Vissza a magzati létbe. S a szájamba helyezem a lélegeztető köldökzsinórt. A hangodon szólalnék meg. A szemeddel látnám a saját életem. Az ujjbegyek kiigazítanák a szívbillentyűket. Kértelek, hogy engedd meg, hogy egész éjjel benned tartózkodjam, amíg bírom szusszal. Forrjunk össze! És próbáljunk ne csak az érzelmekkel, hanem másként is. Beszéljük meg előtte, mire fogunk gondolni. Talán arra, hogy beleharapunk egy szilvába, ami édes. Majd kiköpjük a magját. S érezzük, hogy megy lefele a nyelőcsövünkön a rost, az íz, a nyállal elegy idő.
2019.01.13 14:44
Frissítve: 2019.01.13 14:44