Dragomán György: Vikunya

Publikálás dátuma
2018.12.16 10:24

Fotó: /
– Ide kérek egy olvashatót – a futár még mindig fújtatott a kaptatótól és a jókora csomag súlyától, a kaputól legalább hatvan lépcső vezetett fel a villa bejáratig. Ahogy Rózsahegyiné elé tartotta a tömböt, határozottan érezte, hogy veríték csorog a hátán, a pulóver és a télikabát alatt. Rózsahegyiné fekete kosztümjének ujjai alól üveg- és fémkarperecek csúsztak elő, csörögtek, ahogy a kezébe fogta a tollat. Leírta a nevét, az ujjain nagy színes bizsu-gyűrűk csillogtak. Elvette a csomagot, a toll még a kezében volt, úgy nézett végig a futáron. – Ne haragudjon fiatalember, megmondaná, hogy pontosan hány kiló? – kérdezte hirtelen. A futár épp visszatette az aláíróblokkot az övtáskájába, és már fordult volna, hogy lemenjen a lépcsőn. Rózsahegyiné kérdése annyira meglepte, hogy azt gondolta, inkább meg se hallja, de közben érezte, hogy átforrósodik az arca, vörös arccal, pislogva állt a lépcsőn a hidegben, nem tudott se megmozdulni, se megszólalni. – Kértem, ne haragudjon – Rózsahegyiné hangja érdes volt, beszéd közben édeskés pára csapott ki a szájából, likőr, villant a futár eszébe a szó, hubertusz. Ez a felismerés valahogy megnyugtatta, befejezte a mozdulatot, behúzta az övtáska cipzárját. – Nem szoktam mérni magam – mondta a hirtelen, hátrálva lejjebb lépett, megfogta a korlátot, elfordult, indult le a lépcsőn. – Várjon – kiáltott utána Rózsahegyiné –, a tolla! A futár visszalépett a lépcsőn, megfogta a golyóstollat, úgy tett, mintha nem vette volna észre a toll mellé fogott ötszázast. Elnézett Rózsahegyiné ősz kontya fölött, az ajtóra akasztott koszorúra szalagozott aranyszínű tobozokat nézte, a fenyőágak köré font ledsorokat. – Négy kilót fogytam hat hónap alatt – szólalt meg aztán, a maga számára is váratlanul. Rózsahegyiné bólintott, a lábtörlőre tett csomag felé intett. – Segítene, kérem, behozni? A futár szó nélkül lehajolt, felemelte a csomagot, belépett a házba, ment Rózsahegyiné után. Átmentek az előszobán, aztán a nappaliba értek, a falon olajfestmények és őztrófeák függtek, az egyik sarokban a lépcső mellett egy nagy, aranycsillagokkal díszített karácsonyfa állt. A futár már tette volna le a csomagot, de Rózsahegyiné elindult felfele a lépcsőn. – Tegye meg, hogy felhozza a hálóba – mondta. A fenti előtérből négy ajtó is nyílt, Rózsahegyiné kinyitotta az egyiket, bement. A futár már szabályosan lihegett, Rózsahegyiné az ágyra mutatott. – Oda tegye, kérem – mondta. Ahogy a futár letette az ágytakaróra a dobozt, valami megcsörrent benne. – Elfogad egy pohár vizet? – kérdezte Rózsahegyiné. A futár bólintott. Rózsahegyiné kiment, a futár egyedül maradt a szobában. Az egyik falat teljes egészében egy beépített szekrény foglalta el, az ággyal szemben a falon egy festmény függött súlyos aranykeretben, egy elhízott férfit ábrázolt, elegáns öltönyben guggolt, puskával a karján, fél kezét egy földön fekvő hallott kecske hatalmas szarván nyugtatta, diadalmasan mosolygott. – A férjem – mondta Rózsahegyiné, a futár kezébe nyomta a poharat, megvárta, amíg inni kezd. – Három napja volt a temetése – mondta aztán. A víz klórízű volt, a futár torka az első korty után megtelt valami száraz ízzel, elképzelte, hogy a víz körbemossa a pohár belsejére ülepedett port, leengedte a szájától a poharat. – Részvétem – mondta. – Nincs mit sajnálni rajta – mondta Rózsahegyiné. – A szeretőjénél kapott infarktust. – A szekrényhez lépett, egymás után kezdte kinyitogatni az ajtókat – Az egyiknél a sok közül – mondta, az utolsó ajtót is kinyitotta. A szekrényben öltönyök, zakók, kabátok sorakoztak példás rendben. – Harminc éven át hazudott nekem – megrázta a fejét, benyúlt a szekrénybe, egy fémszürke öltönyt vett elő. – Amilyen hülye vagyok, elhittem, hogy csak a vadászat a hobbija. Persze, gondolhattam volna, hogy nem a vaddisznók miatt csináltat folyton ruhákat magának. A futár a férfi arcára nézett, a festményen a mosoly őszintének tűnt. Rózsahegyiné a csomag felé intett. – Tudja, mi van abban? – nem várta meg a válaszát, úgy folytatta: – Egy textilmegsemmisítő. Olyasmi, mint az iratmegsemmisítő, csak ruháknak. Szét akartam vele vágni az összeset – a futár felé mutatta az öltönyt –, és ezzel kezdtem volna, a legdrágábbal, a vikunyával – bólintott –, de aztán megláttam magát. A futár az kisasztalra koppantotta a poharat. – Mennem kell – mondta. Rózsahegyiné megrázta a fejét. – Lehet, hogy nem látja a hasonlóságot, de maga pont úgy néz ki, mint a férjem a maga korában. Akkor, amikor megismertem. A testalkata, a járása, a nézése, minden pont olyan. A fia lehetne. Úgyhogy inkább magának adom a ruháit. Ha nem is az összeset, legalább ezt. Ezt a vikunyát. Már ha hajlandó elfogadni vagy felpróbálni. A futár megérintette az öltönyt, áthúzta az ujjai között a sima anyagot. Köszönöm, de inkább nem – ezt szerette volna mondani, de ahogy elfordította a fejét, a festményről a férfi mintha rákacsintott volna. – Nem bánom, egy próbát megér – mondta mégis. 
2018.12.16 10:24
Frissítve: 2018.12.16 10:28

Hidas Judit: Ruha gyorspostán

Annuska épp meg tudta várni, hogy megérkezzen a futár a csomaggal. Szeretett volna valami csinosat felvenni erre az alkalomra. Az új ruháktól mindig fia­talabbnak érezte magát, pedig Béla, a férje sokszor dicsérte, hogy szinte semmit sem öregedett az évek alatt. Annuska mégis úgy érezte, kárba vész a maradék szépsége, ha csak Béla látja. A ruha fehér volt és ujjatlan. Annuska karját kellőképp vékonyította, a derekát karcsúsította, és a jobb lábszárán kidomborodó lila visszereket is némileg eltakarta. Bárányhoz, az orvoshoz hetente egyszer járt beszélgetni. A férfi megértő volt, sajnálta vagy biztatta őt attól függően, épp mire volt szüksége. Annuska tudta, hogy ez része az orvos munkájának, esténként mégis fényképeket keresgélt róla a neten, elolvasta a tudományos publikációit, naponta követte a Facebook-bejegyzéseit. Annuska először egy kopott zöld, levegőtlen váróteremben látta meg a férfit. Körülötte bepólyázott fejű csecsemők feküdtek a szüleik kezében. Egyiknek-másiknak branült preparáltak a kézfejére. Bárány ruganyosan lépkedett felé, félhosszú haját többször hátrasimította, és mosolyogva felé integetett. Annuska az első beszélgetés alkalmával megértette, okafogyottá vált, amiért jött: nem igaz, hogy ő csupán a pszichopatákba tud beleszeretni. Ez a férfi nem volt őrült. De a heti egy óra kizárólagos figyelemről a világ minden kincséért sem mondott volna le. Hétfő reggel, miközben a tükörben nézegette magát, eszébe jutott a hétvége. Ismét jól nevelten keféltek egyet Bélával, miután lefektették a gyerekeket. Még csak rossznak sem nevezhette. Nem gondolt közben Bárányra sem, holott a férfi folyton ott csücsült az agya egyik szegletében. Ha felidézte, megnyugodott, hogy van még remény egy szebb életre, amelyben egy művelt ember felesége lenne és nem egy csempeboltosé. Hirtelen a fejéhez kapott. Sietnie kellett, mert délután indult a repülőjük. Bélával nyaralni mentek, hogy közös élményeket gyűjtsenek, ahogy javasolta a pszichiáter. De előbb még el akart menni Bárányhoz a megbeszélt időpontra. A férfi utoljára azt mondta neki, hogy csak úgy érdemes terápiára járnia, ha nem titkol el semmit. Ezen sokat gondolkodott a hétvégén. Most akkor elmondja, határozta el. Elképzelte, hogy leülnek egymással szemben, és bevall neki mindent. Aztán levetkőzik, és egy hatalmasat szeretkeznek. A folyosón meglepően sokan vártak. A pszichiáter ajtaja előtt nem csak elesett kisbabákat és néhány leszedált ötvenest látott, hanem diáklányokat is. Ahogy elhaladt mellettük, hallotta, hogy egy friss kutatásról beszélgetnek, amely szerint a boldogság csupán helyes döntések kérdése. Annuska maga előtt látta az estéiket. Míg ő a művészeti albumokat bújja az egyik fotelben, és arról álmodozik, hogy Rómába és Párizsba utazzanak, a férje akciófilmeket néz, és közben nagy nyögések kíséretében néha szellent egyet. Nem sokkal később megjelent a pszichiáter a folyosón. Annuska arca kipirult, a lába remegni kezdett, ahogy meglátta ezt a magas, vékony és fess férfit. Az orvos behívta a nőt a szobába. Annuska szolgálatkészen felállt, és szédelegve elindult a férfi után. Menet közben beleütközött az ajtófélfába. – Jól van? – kérdezte az orvos. A nő bólintott, de ahogy ment volna tovább, érezte, hogy valamibe beakadt a ruhája. Egy rozsdás kampó állt ki a fából. Rángatni kezdte a ruhát. – Segítsek? – kérdezte az orvos, és odalépett a nőhöz. Annuska figyelte a férfit, ahogy próbálta óvatosan a ruhát kibogozni a kampó szorításából. Percekig szerencsétlenkedett, de a ruha még jobban belegabalyodott a kampóba. A nő ekkor a férfi kopott bőr szandálját kezdte nézni, és a réseken kikandikáló lyukas zoknit. Már máskor is feltűnt neki ­Bárány ócska kapucnis kabátja és hogy aktatáska helyett hátizsákot hord, mint egy kisdiák. Annuska rántott egyet a ruhán, amely egy reccsenéssel elszakadt. A ruha oldalán egy nagy lyuk keletkezett. – Bocsánat, akkor én most mennék – mondta az orvosnak. – A jövő héten? Annuska bólintott, majd kisietett a szo­bából.
2019.01.13 16:46
Frissítve: 2019.01.13 16:46

Kántor Zsolt versei

Mogorva paplan Terminál evangéliuma A nyelv, mint a tudás pupillája, éles képeket archivál. Ott van a kisagy polcán egy szem meggy: a nyár. Itt a puhán ringó, mátrix- szerű barlang: vízzel és kavicsokkal telt éj. Áttetsző terepasztal. Mogorva paplan. Pixel huszár fürdik benne. Közben azt álmodja, hogy nincs jelen. Minden pozícionálása lappangás. Közben, mint egy könyvtekercs, a félregombolt égbolt mögött megjelenik a múlt. A nagyon távoli jövő. Egy zsilettpenge az emberi szem felé közelít. Heidegger felugrik egy induló vonatra. Ami pillanatnyi kapaszkodó volt, a másodperc törtrésze alatt foszlik szerte. Megint a tenger látszik, nagyon közel. Szinte a szemgolyóban érződik a dagály. Felesel a felkorbácsolt víztükör. Akár egy tekebábu vagy egy hajcsat. Az időtlenség lassan múlik. A könyv mélyen hallgat. Szilva alakú embrió Látószög A bőröd alá költöznék végleg. Elképzeltem, hogy beszippantasz, mint örvény az éjszakát. És hirtelen megjön a hajnal. Jól esne beléd csúszni. Vissza a magzati létbe. S a szájamba helyezem a lélegeztető köldökzsinórt. A hangodon szólalnék meg. A szemeddel látnám a saját életem. Az ujjbegyek kiigazítanák a szívbillentyűket. Kértelek, hogy engedd meg, hogy egész éjjel benned tartózkodjam, amíg bírom szusszal. Forrjunk össze! És próbáljunk ne csak az érzelmekkel, hanem másként is. Beszéljük meg előtte, mire fogunk gondolni. Talán arra, hogy beleharapunk egy szilvába, ami édes. Majd kiköpjük a magját. S érezzük, hogy megy lefele a nyelőcsövünkön a rost, az íz, a nyállal elegy idő.
2019.01.13 14:44
Frissítve: 2019.01.13 14:44