Ha a Fidesz szereti: forradalom. Ha nem: keresztényellenes erőszak -kamerába diktáltatták a tüntetőkkel az adataikat

Publikálás dátuma
2018.12.14. 09:06

Fotó: Mohai Balázs / MTI
A Momentum alelnökét földre vitték, és hajnalig benntartották, a demonstrálókat szétszakították és körbe zárták.
Ami 2006-ban forradalom volt a Fidesz interpretációjában, az most keresztényellenes randalírozás. Annak ellenére, hogy az események "intenzitása" meg sem közelíti a tizenkét évvel ezelőttiét. Nem vitás, a Kossuth térről startoló, majd egy dunai hídkör után ugyanoda visszatérő tüntetők papírrepülővel, tojással, üvegekkel és füstbombákkal (utóbbi két eszköz használata valóban megengedhetetlen) dobálták a rendőröket, de ennél súlyosabb atrocitás nem volt. (Érdemi anyagi kár egyedül akkor keletkezett, amikor a Parlament egyik ablakát betörték, illetve bezúzták egy rendőrautó szélvédőjét.)  
Pintér Sándor rögvest deklarálta is, hogy a rendőrség gátat szab az erőszaknak, illetve, hogy ilyen  intenzitású támadás a közelmúltban nem ért magyar rendőrt. És ebben a mondatban az időhatározó szón van a hangsúly, ugyanis 2006-ban, a Fidesz által törvényesnek mondott demonstrációkon sokkal több támadás érte a rendőröket.
Akik most kemény fellépéssel válaszoltak: a Kossuth téren számos embert őrizetbe vettek, köztük a Momentum Mozgalom alelnökét. Donáth Anna bűne annyi volt, hogy meggyújtott egy pirotechnikai fáklyát, ezt követően a földre vitték, majd a kőbányai kapitányságon találta magát, ahonnan csak kora reggel szabadulhatott (alant az esemény a 444.hu videóján).
Az éjfélig bejelentett tüntetést a rendőrök fél tizenkettő tájban elkezdték kiszorítani, akkor mintegy ezer ember megcélozta a körutat - és hiába próbálta őket megállítani a rendőrség a Nyugati térnél, ez nem sikerült. Ekkor a helyszíni erők taktikát változtattak, és a Király utca magasságában csoportokra szakították szét a tüntetőket, és így körbezárhatták őket.
A "rendőri zsilipbe" szorult demonstrálókat pedig csak azután engedték szabadon, hogy azok kamerába mondták adataikat. Ilyen adatfelvételt azonban semmilyen jogszabály nem ír elő vagy tesz lehetővé.
Szerző
Frissítve: 2018.12.14. 10:09

Botrányos iskolabeázások Egerben

Publikálás dátuma
2018.12.14. 09:00

Újabb állami oktatási intézmény ázott be Egerben, ahol ősz óta egymást érik a botrányos esetek.
Országos felháborodást váltott ki a lapunkban szeptember elején közölt riport és fotósorozat az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola penészes falairól, beázott villanyvezetékeiről, vizes vödrökkel, mosórongyokkal tarkított padozatáról: így kezdődött az idei tanév egy állami fenntartású intézményben. Nem sokkal később, novemberben a szintén az egri tankerülethez tartozó ostorosi iskolából kellett máshová buszoztatni a diákokat, mert nem készült el az őszi szünet végére az a tetőfelújítás, amelyet érdekes időzítéssel nem a nyári szünet elején, hanem augusztus legvégén kezdtek el. Akkor leszedték a régi tetőt, de október végéig semmi nem történt, végül a szülői felháborodás gyorsította fel az építkezést. Mindkét iskolában azóta látszólag helyreállt a rend, bár az egri Hunyadi kapcsán egy szülő azt írta lapunknak: a munka azóta sincs teljesen kész, most a külső vízelvezetőket szerelik, de tudomása szerint korábban hetekre leálltak a munkákkal. Egy építész szakértő pedig, miután kérésünkre megnézte az épületet, azt mondta:
furcsa, hogy az esőcsatornák ejtőcsövei az udvar burkolata fölött 30 centivel véget érnek, szerinte így nem lehet garantálni, hogy egy komolyabb esőnél nem fog az egész beázni.

Alig költöztek vissza a két említett épületbe a gyerekek, újabb egri, állami fenntartású iskolánál keletkezett probléma: november 21-én a Dobó István Gimnázium egyik tanterme ázott el, ott is a kapcsolók mellett folyt le a víz. A tankerület szakembere szerint nem volt balesetveszély az osztályteremben, a beázást a tetőn lévő cserepek törése, és elcsúszása okozta. Két hétig tartott, amíg megoldották a problémát, s csak december 3-tól van újból tanítás ebben a tanteremben. A Klebelsberg Központ szerint az Egri Tankerületi Központ 2018-ban eddig közel 300 millió forintot fordított költségvetési forrásból a 85 hozzá tartozó intézményben különböző felújításokra, karbantartásokra, ebből a Dobó István Gimnáziumra összesen mintegy 12 millió forintot költött. Az intézmény saját költségvetési kerettel is rendelkezik, ebben állagmegóvásokra 4 millió forint áll rendelkezésükre. Az iskola 1754-ben épült, műemléki védettségű, s a munkálatok elvégzésében nehézséget jelent az örökségvédelmi státusz – tette hozzá a Klebelsberg Központ. Noha az utóbbi hónapokban az iskolai beázások ügyében Eger került fókuszba, másutt sem rózsás a helyzet. Nemrég a 444 hozta nyilvánosságra, hogy a HVG kéttanítási nyelvű középiskolákról készített 2018-as rangsorát vezető szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban a mennyezet már hónapokkal ezelőtt leszakadt, egyre nőtt a lyuk, és alulról kellett megtámasztani, aládúcolni a plafont.
Szerző
Frissítve: 2018.12.14. 09:12

Bukhatja az állami támogatást a Momentum és a Párbeszéd

Publikálás dátuma
2018.12.14. 08:42
Illusztráció
Fotó: Népszava
Kezdeményezte a két párt költségvetési támogatásának felfüggesztését az Állami Számvevőszék.
Bukhatja az állami támogatását, vagyis lényegében a megszűnés szélére kerülhet a Momentum és a Párbeszéd, ugyanis az Állami Számvevőszék (ÁSZ) olyan jelentéstervezetet küldött a két pártnak, amely szerint nem tudtak szabályszerűen elszámolni a kampánypénzek költésével – tudta meg az Index. A portál azt írja, a Momentum november közepén kapta meg az ÁSZ-jelentés tervezetét a kampánypénzek ellenőrzéséről, és ebben megállapították, hogy a pártnak járó „költségvetési támogatás felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható”. A cikk szerint az ÁSZ ezt arra alapozta, hogy a Momentum nem bocsátott az ellenőrök részére adatokat, a közreműködési kötelezettségét nem teljesítette, így „a támogatás felhasználása nem volt szabályszerű”. Azt is kifogásolták, hogy a párt elérhetetlen a székhelyén, ami meghiúsítja az ellenőrzést.
Az ÁSZ a a portálnak azt írta, hogy a jelentéstervezet nem a nyilvánosságnak szól, és azt csak az ÁSZ hozhatja nyilvánosságra. Azonban elárulták, hogy jelenleg a számvevőszék a Momentum elnökének észrevételeit értékeli, amelyeket a jelentéstervezetre küldött. Az ÁSZ októberben közölte, hogy a választási kampányköltések ellenőrzéséhez öt jelölőszervezet (a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a DK) szolgáltatott adatot. A Párbeszéd és a Momentum Mozgalom viszont nem teljesítette „a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét.” Az ÁSZ most azt írta az Indexnek:
„A két párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére nem voltak elérhetők, nem reagáltak az ÁSZ megkereséseire, ezért az ÁSZ október 4-én – a vonatkozó törvényi előírás alapján – kezdeményezte a költségvetési támogatásuk felfüggesztését. Tájékoztatom, hogy ez az intézkedés jelenleg is hatályban van.”

A székhelyváltoztatás miatt problémáznak

A Momentum valótlanságnak tartja, hogy szabályszerűtlenül használta volna fel a kampánypénzeket. Fekete-Győr András pártelnök az ÁSZ-jelentés-tervezetre válaszul azt írta, hogy „a párt esetében a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható.” A Momentum szerint többször is telefonon és e-mailen próbáltak kapcsolatba lépni az ÁSZ illetékeseivel. Az ÁSZ viszont arra hivatkozik, hogy a Momentum elérhetetlen a bírósági nyilvántartásban szereplő székhelyén, a Rózsa utcában.
„Az Állami Számvevőszék az ellenőrzöttekkel való hivatalos kapcsolattartásra kizárólag a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhely szerinti elérhetőséget használhatja”

– közölte az ÁSZ ezzel kapcsolatban.

Azonban a momentumosok azt mondják, hogy október 7-én a Múzeum körútra költöztek, a székhelyük is ide került, erről a pártigazgató tájékoztatta is az ÁSZ-t, és arról nem tehetnek, hogy a bírósági nyilvántartásba ezt még mindig nem jegyezték be. A székhelyáthelyezés mellett a Momentum – az elnök állítása szerint – többször jelezte, hogy leadnák a kért adatokat, ám az ÁSZ nem válaszolt nekik, milyen csatornán, hogyan tehetik meg. A Párbeszédnél szintén a székhelyváltoztatás okozta a problémát, az ÁSZ amiatt állapította meg a szabályszerűtlen kampánypénz-felhasználást, mert nem tudta elérni a pártot. Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója azt mondta az Indexnek: annyiban előbbre vannak a Momentumnál, hogy az új székhelyet azóta bejegyezték, és a héten bejegyző határozattal együtt eljuttattak az ÁSZ-nak minden elszámolást. Kocsis-Cake azt mondta, remélik, hogy ez alapján valós ellenőrzést folytat le a számvevőszék. 

Nyilvánosságra hozzák a kampányköltéseket

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja a portállal közölte: több dolog is arra utal, hogy az ÁSZ nem akarja segíteni a valós vizsgálatot.
„Egyrészt miután megkaptuk a vizsgálati anyagot, mi bizonyítható módon szolgáltattunk adatokat, csak az ÁSZ nem adott semmi technikai információt, segítséget az adatszolgáltatással kapcsolatban. Másrészt bizonyítható módon többször hivatalosan is jeleztük nekik, hogy életszerűtlen, hogy a székhelymódosításunk után is a régi székhelyünkön keressenek minket, hiába ül még a bíróság a bejegyzésen”

– jelentette ki.

Hajnal azt mondta, nem szeretnék, hogy az adminisztratív probléma miatt bárki is rájuk süsse, hogy nem tudnak elszámolni a kampánypénzekkel, ezért a Momentum az összes kampányköltését nyilvánosságra hozza a honlapján még a hét folyamán.

Reagált az ÁSZ

Az Állami Számvevőszék pénteken közleményében egyebek mellett azt írta: az Index cikkében az szerepel, hogy a Momentum október 7-én költözött új székhelyre, ugyanakkor a párt már ezt megelőzően sem biztosította az ÁSZ ellenőrzésével kapcsolatos hivatalos értesítések átvételét.„Továbbá ellentétben a cikkben tett állítással a Momentum nem bocsátott az ÁSZ rendelkezésére semmilyen a kampánypénzek szabályszerű felhasználását igazoló bizonyítékot (szerződést, számlát, bizonylatot)” – tették hozzá. Hangsúlyozták, hogy amennyiben egy ellenőrzött szervezet nem biztosítja az elérhetőségét és az ellenőrzés lefolytatásához szükséges dokumentumokat a törvényben megadott határidőben nem bocsátja az ÁSZ rendelkezésére, a gazdálkodása az ÁSZ és az adófizető állampolgárok felé nem elszámoltatható és nem átlátható. Hozzátették, hogy az ÁSZ elmúlt mintegy tíz hónapban számos alkalommal tájékoztatta a közvéleményt, illetve az érintett jelölteket és jelölőszervezeteket a kampánypénzek törvényben előírt ellenőrzéséről, a költségvetési támogatásokkal való elszámolás menetéről, valamint a vonatkozó határidőkről. „Az ÁSZ megismétli: a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése – közte a Momentum a Párbeszéd ellenőrzése – jelenleg folyamatban van. Az ÁSZ értékeli a két párt észrevételeit és ez alapján a megállapításait jelentésekbe foglalja, amelyeket az ellenőrzések lezárását követően hoz nyilvánosságra és tesz közzé honlapján” – olvasható a közleményben. Kitértek arra is, hogy a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése – közte a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt ellenőrzése – jelenleg folyamatban van. „Az ÁSZ 2018. október 4-én közölte, hogy hét jelölőszervezetnél lezárta a kampánypénzek ellenőrzéséhez kapcsolódó adatbekérést és a Párbeszéd Magyarországért Párt, illetve a Momentum Mozgalom nem teljesítették a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségüket. A két párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére nem voltak elérhető, nem reagáltak az ÁSZ megkereséseire, ezért az ÁSZ október 4-én – a vonatkozó törvényi előírás alapján – kezdeményezte a költségvetési támogatásuk felfüggesztését. Ez az intézkedés mindkét párt esetében hatályban van” – közölték. Az ÁSZ leszögezte, hogy az ellenőrzött szervezetek részére megküldött jelentéstervezetek, valamint az abban lévő számvevőszéki megállapítások nem nyilvánosak, azokat kizárólag az ÁSZ jogosult nyilvánosságra hozni. „Az ÁSZ jelentéstervezetében lévő megállapítások nyilvánossá tétele – idézése – jogosulatlan adatkezelést valósít meg, ezért az ÁSZ a jogállam védelme érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul” – fűzték hozzá.

Szerző
Frissítve: 2018.12.14. 13:11