Menekülés az erőszak elől

Publikálás dátuma
2018.12.16. 11:56

Fotó: Draskovics Ádám
Az anyaotthon – egy titkos menedékhely olyan nőknek és gyermekeiknek, akiket terrorizált korábbi élettársuk, ezért menekülniük kellett. Ilyen a nemrégiben leégett nágocsi otthon is, ahol a tűzben az „újrakezdőknek” is mindenük odalett. Helyszíni riportunkból kiderül: igenis van kiút a bántalmazó családból, és egy ország fogott össze, hogy segítsen a rászorulókon.
„Tizenhat hetes terhes voltam, mikor a gyermekeim apja megvert és kidobott az albérletből, az utcára kerültem. Március óta vagyok Nágocson, mert a fiam születése után nem maradhattam a hajléktalanszállón” – mondja egy 32 éves nő, akinek az Árvácska Anya- és Csecsemőotthon adott menedéket. A nevét nem árulja el, mert „az ördög soha nem alszik”, de a történetét el meri mesélni, tekintve, hogy volt élettársa már egy ideje nem zaklatja.
Az anyaotthon – titkos menedékhely olyan nőknek és gyermekeiknek, akiket terrorizált korábbi élettársuk. Az országban sok, a nágocsihoz hasonló anyaotthon működik. Az Árvácska új épülete azonban, ahol több család próbálja újrakezdeni életét, november 30-án a tűz martalékává vált. A lakók szomorúan mesélik, hogy hiába értek ki néhány perc alatt a tűzoltók és oltottak legalább nyolc sugárral, szinte semmi nem maradt a négy emeleti apartmanból. Minden holmijuk odalett. Szétázott a ház alsó része is, a tűztől megóvott szobákból pedig órákon át merték a vizet. Óriási szerencse – mondják –, hogy senki sem sérült meg a tűzben. Pedig egy édesanya gyermeke kismacskáját menteni rohant vissza az égő tetőtérbe. Az otthonban élő nők többségének történetét név nélkül sem írhatjuk le pontosan, mert korábbi élettársuk, aki elől menekülnek, elszántan keresi őket. Egy halk szavú, vízkék szemű, sápadt és láthatóan kimerült asszony elmondja: mindent hátrahagyva jött el korábbi otthonából, mikor olyan súlyossá vált a helyzet, hogy már saját és gyermekei életét is veszélyben érezte. Társa, egy sovány asszony több mint 10 évig tűrte az erőszakot, mire összeszedte a bátorságát, és lépett. „Utólag nem értem, hogy várhattam ilyen sokáig, főleg a gyerekek miatt kellett volna korábban dönteni. Már nem annyira kicsik, nem lehetett könnyű nézniük, hogy bántalmaz az édesapjuk” – vallja be. Egy rövid beszélgetésnyi pihenés után mindenki lázasan pakol és tüsténkedik az otthonban. Épp roskadásig pakolják az udvaron álló te­her­­autót. Ruhákkal, játékokkal, használati tárgyakkal teli zsákok és dobozok kerülnek a platóra. Adományok, amit egy ország hozott össze néhány nap alatt azoknak, akiknek mindenük odaveszett a tűzben. Nagy Csaba, a Somogyi Református Egyházmegye esperese két fuvar között mutatja meg az anyaotthon teljesen megsemmisült emeleti részét, ahonnan nemrég eltakarították a szét­égett bútorokat, használati tárgyakat. Székek, szekrények, világos és már feketére égett fadarabok tornyosulnak az udvaron. Ez a kupac már tüzelőnek is alkalmatlan. A ház alsó szintje megmenekült, de most ott sem lakhatnak. Itt most több száz zsákban pihen az adományok egy része. Az emeleten a tető teljesen megsemmisült, a betonpadlón sáros víz csordogál, mivel nemrég esett. A kormos radiátorok, csupasz falak és fekete gerendák között nehéz elképzelni, hogy néhány hete itt gyerekek játszottak. Méghozzá hosszú idő után végre biztonságban. 

Összefogott az ország

Arra a kérdésre, hogy mi okozhatta a tüzet, egyelőre nincs biztos válasz. Valószínűleg túlterhelődött az elektromos hálózat. Korábban 35 főt tudtak fogadni, de a történtek miatt valószínűleg jó darabig csak 20 ember helye biztosított. A leégett épület felújítása várhatóan hónapokba telik. Az egyházközösség jelenleg is gyűjt az anyaotthon számára, a szeretetszolgálat is segít és az épület is biztosítva volt, így bíznak benne, hogy meglesz a pénz. Az otthon ezen szárnya egyébként 2002-ben 56 millió forintból épül, a mostani kár több tízmillió forint. Pedig az intézményre szükség van. Az ország minden pontjáról érkeznek ide bántalmazott és kilátástalan helyzetben élő anyák gyermekeikkel – mondja Nagy Csaba. Volt, hogy éjszaka, rendőrök kíséretében, mert azonnal ki kellett menekíteni őket. A tűz miatt most 21 embert kellett máshol elszállásolniuk. Ők a közeli, Reménység Családok Átmeneti Otthonában kaptak helyet. Egy asszony négy gyermekével épp a tűz napján költözött volna máshova, de már nem tudott kipakolni, mindenük odalett. Már nem Nágocson élnek, de továbbra is segítik őket az Árvácskából, sok adományt rögtön hozzájuk irányítanak. Felajánlásból egyébként elképesztően sok érkezik: megható, hogy mekkora összefogást és segíteni akarást indított a tragédia. Az adományok koordinálása azonban kemény munka, hiszen mindent át kell nézni, és szortírozva – ideiglenesen – egy raktárba szállítani. Ottjártunkkor ebbe csöppentünk bele, óriási a nyüzsgés az épen maradt régi épületben és az udvaron is. Jelenleg azonban anyagi támogatásra van leginkább szükség, sok holmit, például bútorokat csak később tudnak hasznosítani. „Hálásak vagyunk minden segítségért, de arra kérünk mindenkit, legyenek kis türelemmel! Örömmel fogadunk minden adományt, de egyelőre nagyon nehéz helyet találni ezeknek. Reméljük, senki nem veszi sértésnek, de kicsit még várjanak a tárgyi adományokkal” – kéri Nagy Csaba. 
Nagy Csaba, a Somogyi Református Egyházmegye esperese
Fotó: Draskovics Ádám

Akiknek sikerült

„Azokat a dobozokat ne oda, még át kell nézni!” – irányítja a pakolást határozottan és hangosan Nagy Csabáné intézményvezető, akit szinte folyamatosan hívnának az adományozók, de a gyenge térerő miatt sajnos nem könnyű elérni. Mindenkinek inkább a vezetékes telefont javasolja, mert az egyébként celluxszal összeragasztott mobilja elég hektikusan teljesít. „Az adományok esetében nagy segítség, ha a dobozon már szerepel legalább annyi, hogy mit tartalmaz, például gyerekruhák 4 éves korig” – hívja fel a figyelmet, miközben próbálja visszahívni azokat, akik felajánlás miatt keresték. Megtudjuk tőle, hogy akik önként érkeznek az otthonba, azokkal könnyebb, mint akik családsegítői vagy védőnői közbelépés miatt kénytelenek ott lenni. „Van, aki néhány nap után vissza is menne, vagy ami rosszabb, vissza is megy a bántalmazóhoz. Az sem ritka, hogy az elhagyott, igen agresszív férfiak felkeresik az otthont. Ilyenkor van szükség rendőrre. Szerencsére nagyon jó a kapcsolat a tabi és andocsi rendőrökkel, akik bármikor a segítségünkre sietnek. Az otthonban egyébként maximum másfél évet maradhatnak a lakók. De aki akar, az képes felemelkedni, mi igyekszünk támogatni mindenkit” – mondja Nagy Csabáné, felidézve egy 20 évvel ezelőtti történetet. Egy kamionos prosti­tuált élt az otthonban gyermekével, akinek akkor keményen a lelkére beszélt. A nő évekkel később jelentkezett, és köszönetet mondott neki. Kiderült: rendes állása van, a gyermeke kiváló gimnáziumba jár, van autója és lakása is. És volt – sok száz mellett – egy másik eset is: egy roma kislány, aki leányanyaként került hozzájuk, és kezdetben ott akarta hagyni az otthont. Évekkel később ő is jelentkezett, majd elmesélte, hogy férjhez ment, szociális ápolóként helyezkedett el és hamarosan főiskolára megy. Van tehát kiút, a legmélyebb gödörből is ki lehet mászni. Ezek a történetek talán erőt adhatnak azoknak, akik most is félelemben élnek.

Rossz rendszer

A családon belüli erőszakot, a gyerekek és nők fizikai és lelki bántalmazását itthon a nem megfelelő szabályozás is segíti. Több olyan nővel is beszéltünk, akiknek esetében – bár kérték a rendőrség segítségét – a hatóságok nem tehettek semmit. A bántalmazót a jelenlegi jogszabályok szerint legfeljebb rövid ideig tarthatják távol az áldozattól. Létezik ugyan ideiglenes távoltartás, de ez nem jelent végleges megoldást.

Szerző
Frissítve: 2019.05.10. 18:06

Utcafoglalástól a sárga mellényig

Publikálás dátuma
2018.12.15. 10:20

Fotó: ALAIN JOCARD / AFP
Ha valaki véletlenül két, egymás mellé állított tévékészüléken nézné a párizsi és budapesti történéseket, azt hihetné, ugyanannak az eseménysornak a részleteit látja. Sárga mellényesek itt is, ott is, vonuló tömegek, hangos jelszavak, egy-két felborított kuka. Alaposabban szemrevételezve a képet, kiderül, hogy bár a szándék és az indulat közös, a sárga mellényt nálunk a rendőrök viselik, és a hatalomnak is más a viszonya az utcán vonulókhoz Budapesten, mint Párizsban.
F ranciaországban hozzászoktak az úttorlaszokhoz, a közlekedést ellehetetlenítő sztrájkokhoz és a radikális politikai gondolatokhoz is. Ahogy a közvélemény, a nagypolitika is helyén kezeli ezeket. Miközben a radikálisan jobboldali Marine Le Pen és a szélsőbalos Jean-Luc Mélenchon egyaránt 20 százalék közötti eredményt ért el a legutóbbi nemzetgyűlési választáson, egyikük sem indulhatott az elnöki posztért a második fordulóban. Ahol végül az a liberális Macron győzött, aki ellen most fellázadt az utca. „A sárga mellényesek követelései radikális baloldaliak (minimálbér-emelés, a jövedelemadó csökkentése, cafetériajuttatások), de nyilvánvalóan vannak köztük olyanok, akik Le Penre szavaztak – mondja Soós Eszter Petronella politológus, Franciaország-szakértő. – A mozgalom decentralizált és koordinálatlan. Nincs vezetője. A kormányzat kétszer akart tárgyalni velük, de vérre menően összevesztek azon, ki is képviselje őket.” Vagyis a tüntetők többsége az „örök vesztesek” közül kerül ki: a minimálbéresek, a kisnyugdíjasok, a munkanélküliek. Persze sok közöttük az anarchista, szélsőjobbos és -balos aktivista. Párizs két hétig csatatér volt, aztán Macron elnök hétfőn szinte minden lényeges követelésüket teljesítette. „Amikor egy mozgalom 65-70 százalékos konstans támogatottságot tudhat magáénak a társadalmon belül, azzal minden kormányzatnak kezdenie kell valamit” – mondja az elemző, hozzátéve, hogy a legutolsó mérések már erősen csökkenő szimpátiát mutatnak. Az eddig alapvetően támogató társadalomnak már csak kevesebb mint a fele ért egyet velük. A hétvége vízválasztó lesz: „Most eldől, hogy az emberek mennyire hisznek még az elnöknek, vagyis, hogy ki marad az utcán? Csak a csőcselék, vagy kitartanak az eddigi támogatók is?”  

A sárga mellényesek egyik ­Facebook-csoportja szerint a két halálos áldozatot és tizenhárom sebesültet követelő strasbourgi lövöldözést a titkosszolgálatok rendezték meg, hogy rendkívüli állapotot hirdethessenek ki, megakadályozva a további utcai demonstráció­kat. „Ez a strasbourgi esemény túl szép segítség Macronnak, hogy elfelejtesse a sárga mellényeseket. Őrültek mindenhol vannak, de emiatt készültséget hirdetni?!” – írta a Blocage National le 17 Novembre Organisation Géné­rale nevű akciócsoport aktivistája. Laurent Nunez belügymi­niszter-helyettes viszont a köz­rádióban felháborító manipulációnak nevezte a vádakat, és megerősítette, hogy nem tervezik a tüntetések betiltását.

Mozgalomból párt

Az, hogy a radikális mozgalmak a parlamenten kívülről próbálják megváltoztatni a politikai döntéseket (vagy akár elküldeni a regnáló kormányt), a 2000-es években sem számított újdonságnak. Elég csak a 2002-es, majd a négy évvel későbbi budapesti eseményekre, vagy a máig ható amerikai Occupy (Elfoglaló) mozgalomra gondolni. A gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek ellen tiltakozó civilek csoportja 2011 szeptemberében foglalta el a New York-i Wall Streetet, az üzleti élet központját. „Mi vagyunk a 99%” – hirdették. A pártoktól teljesen független mozgalom szerkezetének és formájának előnye, hogy a Demokrata Párt, a liberális civil szervezetek és a szakszervezeti vezetők is „képtelenek voltak kooptálni a felkelést, mielőtt az robbanásszerűen szétterjedt több mint ezer amerikai kis- és nagyvárosban, és mielőtt a mozgalom Obama elnököt is célkeresztbe állította – írja Krausz Tamás történész. – Hátránya viszont, hogy az Occupy mozgalmat földrajzilag azokra a területekre szűkíti, ahol a hatóságok eltűrik a táborokat, szociológiailag pedig a lakosság legkevésbé és leginkább privilegizált rétegeire korlátozza, azokra, akiknek nincs hova menniük a táborokon kívül, és azokra, akik megengedhetik maguknak, hogy egyhuzamban heteken át táborozzanak” – teszi hozzá Krausz. És bár az amerikai politikának nem sikerült becsatornáznia az Occupyt, az nagy hatással volt az európai politikára. Belőlük „nőtt ki” a radikális baloldali spanyol Podemos, amely megalakulása után azonnal bejutott az európai, majd 20 százalék fölötti eredménnyel a spanyol parlamentbe. Ideológiai szempontból az Occupy elitellenességét használja a szélsőbalos görög Sziriza (a negyedik legnépszerűbb párt Görögországban) és a szintén görög, neofasiszta Arany Hajnal (7-8 százalék), valamint az erősen jobbos 5 Csillag ­Mozgalom is. Közülük az utóbbi érte el a legnagyobb politikai sikert: jelenleg a 3. legnagyobb párt Olaszországban.  

Ügyes populisták

„Miközben a párizsi és a budapesti eseményeket, bár időben egybeesnek, nem lehet egyetlen szálra felfűzni, látni kell, hogy a nyugati demokráciákban valós tendencia a politikai pártokkal szembeni bizalom elvesztése” – mondja Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója. A hagyományos, történelmi pártok taglétszáma népszerűségükkel együtt folyamatosan csökken. Ezért van az, hogy a politikai színpadra újonnan belépők inkább mozgalomként határozzák meg magukat, ezzel is jelezve, hogy ők az úgynevezett rendszeren kívülről érkeznek. Ilyen volt Macron pártja, Donald Trump színre lépése, de idehaza ilyen a Jobbik (korábban Jobbik Magyarországért Mozgalom) vagy a Millából kinőtt Együtt (Együtt 2014 Mozgalom). A mozgalmak megjelenése hasznos szelepként is működhet egy társadalomban. „Alapvetően bizalmatlanok vagyunk az általunk választott pártokkal szemben is – mondja Krekó Péter. – A választáson átruházzuk a döntéseket rájuk, de utána is fenntartjuk a jogot, hogy ellenőrizzük őket és ellentmondjunk nekik. Ilyenkor vonulunk az utcára. Van ugyanakkor a bizalmatlanságnak olyan foka, amely már magát a rendszert erodálja, de egy egészségesen működő demokratikus társadalom képes kezelni ezeket a helyzeteket” – állítja a politológus. Magukra a mozgalmakra a legnagyobb veszélyt – paradox módon – a sikerességük jelenti. Ha komoly politikai szerephez jutnak (bekerülnek a parlamentbe, esetleg kormányzati tényezőkké válnak) könnyen szembekerülhetnek korábbi önmagukkal. „A mozgalmi működési módot sokkal nehezebb fenntartani közhatalmi pozícióban” – mondja Krekó. Vannak persze, akik ügyesen játszanak ezzel a helyzettel is, fenntartva a mozgalmat létrehozó korábbi feszültséget. „Az ügyes populizmus hatalmon is megőrzi a vonzerejét. Ehhez persze kell egy karizmatikus vezér, egy törzsfő, akinek elhisszük, hogy ő továbbra is az emberek érdekeit képviseli, szemben a hatalmi központokkal, a hagyományos politikai szereplőkkel. Ilyen Trump, aki a botrányai ellenére ma is viszonylag sikeres, és maga Orbán Viktor is, aki képes elhitetni, hogy ő ma is ­ugyanaz, aki annak idején a regnáló elit ellen lázadt, csak ma Brüsszel és az ő bürokratái jelentik az ellen­séget.”
Szerző

Könyörgök, csak az ajtóig!

Van az a közhellyé dermedt mondás, miszerint birka nép a magyar. Hogy hazánk lányainak és fiainak tompa eszét, végtelen türelmét, netán jól kommandírozható voltát (több száz jószág rebben irányba, ha a nyájat keríteni kezdi a csahos) csúfolja-e ez a szóösszetétel, az mindegy is.  
A birkaság mindegyik ismérve egy irányba mutat: a komótos kérődző szereti, sőt elvárja, hogy más döntsön helyette, és akkor sem tér ki a béketűrésből, ha túl szikes a legelő, túl sok bárányt ragadnak el a farkasok, túl gyakran sújt le a juhász botja. Akkor sem fordul szembe vagy próbál kitörni, ha túlnyírják, és a penge már nem a gyapjúba, hanem a húsba vág. Most a kabinet arra készül, hogy a húst is lefaragja a magyar robotosok csontjairól. Dolgozók százezreivel fizettetné meg elhibázott gazdaságpolitikája árát, amit arra alapított, hogyha egyetlen nagy összeszerelő üzemet csinál az országból, és a dolgozók éhbérért szorgoskodnak, akkor árad a külföldi tőke, és prosperálnak a hazai kis- és középvállalkozások, miközben megúszható a termelékenység javítása. Az összeszerelő üzemből azonban dobbantott mintegy félmillió munkás, és a munkaerőhiány azzal fenyeget, hogy nem jönnek, horribile dictu elmennek a nagy cégek. Jogot ad hát a kormány a munkáltatóknak, hogy túlnyírják a munkavállalókat, ha kell, kvázi hatnapos munkahetet vezessenek be. Amikor a kabinet utoljára nyúlt volna bele létformába és zsebbe (lásd netadó), akkor több tízezer ember áradt az utcákra. Most a szakszervezetek demonstrálnak, utakat zártak le, a parlamenti ellenzék érdemben obstruál. Az utcákat eddig mégiscsak pöttyözték az elégedetlenek csoportjai. Mert a magyar most is a mást várja, azt a bizonyosat, aki majd helyette. A többség azt hiszi, de legalábbis azt mondja, hogy a média tényfeltáró cikkeinek oroszlánrésze lehet a hatalom buktatásában. A többségnél deklaráltan nem értékválasztási tényező egy szavazáson a mutyi, a korrupció. Akkor mit tárjon fel hát a média? Az emberek többsége vallja, hogy a közösségi média fontos szerepet játszik egy kormánydöntésben. A balos Facebook-világ posztjai már sokszor elkenték a kabinet száját – persze csak ebben a zárt, saját valóságban. Restség, fásultság vagy töketlenség ez (mindenki válasszon hevülete szerint), de leginkább álszentség. A magyarok többsége ugyanis azt is vallja, hogy a hatalom megreccsentésében a parlamenten kívüli eszközöknek (sztrájkoknak, tüntetéseknek) jelentős szerepe van, illetve a rezsimet egy olyan mozgalom szoríthatja meg, ami egy parlamenten kívüli mozgalomból támad, és az utcán cseperedik, erősödik. Csakhogy ehhez fel kellene állni a fotelből, a hokedliről, és ki kellene menni a bejárati ajtón. Higgyék el, a többi már megy magától.
Szerző
Nagy B. György
Frissítve: 2018.12.15. 10:34