Tudomány;elhízás;fogyás;

2018-12-17 10:45:20

Sokak álma valósulhat meg: megtalálhatták az elhízásért felelős gént

Amerikai és ausztrál kutatók találtak és blokkoltak egy olyan gént, amelyet ha kikapcsolnak, bármennyit ehetünk, nem hízunk. Gyógyszert azonban egyelőre nem sikerült belőle készíteni, sőt a mellékhatások sem ismertek.

Aki már próbált fogyni, tudja: csodaszer nincs, semmilyen készítmény nem tud azonnal/hamar sok súlytól megszabadítani, de megakadályozni sem, hogy meghízzunk, bármennyit is eszünk. Szakemberek szerint a lassabb, "melós" megoldás a célravezető: egészséges étrenddel és rendszeres mozgással több kalóriát égessük el, mint amennyit megeszünk. A neheze viszont még csak ezután jön: hasonló módszerrel el kell érni, hogy a leadott súly ne is jöjjön vissza. Megérkezett azonban minden súlyával küzdő ember álmáról szóló hír: az amerikai Texasi Egyetem, valamint az ausztrál Flinders Egyetem kutatói azt állítják, találtak és sikerült blokkolniuk egy olyan gént, amelyet ha kikapcsolnak, bármennyit ehetünk, nem hízunk. 

A kutatók, amikor egerekben kikapcsolták az RCAN1 nevű gént, azt találták, hogy a felpörgetett anyagcsere miatt az állatok nem híztak, bármennyit is ettek - írta a hvg.hu az IFLScience beszámolója alapján. A dolog szépséghibája, hogy a kísérletet egyelőre csak egereken végezték, valamint egyelőre nem ismertek a mellékhatások sem. 

A szakemberek szerint viszont az eredményeiknek megfelelően kifejlesztett gyógyszer segíthet az elhízás és az anyagcsere-problémák elleni küzdelemben. A kutatók szerint az RCAN1 blokkolása segítene a minden szervezetben létező fehér zsírszövetet a jelenleg főleg csak gyerekekben található barnává alakítani, így pihenés közben is éghetne a zsír. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha elkészül a csodaszer, ne kellene tudatosan és egészségesen táplálkozni, hiszen azzal számos betegség elkerülhető, de az elhízás következményeinek csökkentéséhez is jelentősen hozzájárulhatna a készítmény.