Mi lenne a teendő?

Megtapasztaltuk: amint a politikai ellenzék erőt mutatott – a parlamenti obstrukciótól a hét végén a televíziónál történtekig –, erőt mutattak a szakszervezetek és a civil tömeg is, amely lám, egyetlen pillanat alatt elfeledte, hogy a pártokat legszívesebben kizárná saját soraiból és a közterekről.

Bebizonyosodott: a hatalom immár nem intakt, nem érinthetetlen. Hiába üzent Kövér László házelnök – aki a parlamentarizmus dicsőségére módszeresen elnémítja az ellenzéket a Házban – a tüntető fiataloknak, hogy nőjenek fel; éppen azt teszik, csak nem úgy, ahogyan az Kövérnek tetszenék. Hiába próbálta Volner János a Szent Korona védelmében mozgósítani a Betyársereget, hogy a „gusztustalan baloldali zászlók” alatt tüntetőket szélsőjobbra tolja, a koronát nem akarta itt bántani senki, mint ahogyan Bayer Zsolt békemenetes sikítása is csak egyike volt a nyílt jobboldali polgárháborús felhívásoknak, amelyek Lenin fiúkat látnak ott, ahol a '87-es születésű Donáth Anna füstfáklyát emel a magasba. Közben a kormányfő a Videoton stadionjának VIP-páholyában mosolyog, de mind erőltetettebb ez a mosoly. Mert a tüntetések közvetlen kiváltója a túlóratörvény volt ugyan, de a követelések néhány pillanat alatt az egész Orbán-rendszer ellen fordultak.

A tüntetők négy napig gyalogoltak fel-alá a városi hidegben célt keresve, míg vasárnap éjjel az MTV óbudai központjához nem értek. A köztévének nevezett pártmédium érthető cél, de csak részlete az egésznek. Az ellenzéknek - nem tehet mást – el-, vagy inkább a civilekkel együtt vissza kell foglalnia a központot, a Parlamentet. Vissza kell állítania a demokráciát.

Ami pedig a mélyréteget illeti, érdekes, hogy azokat Christine Lagarde, a magyar valóságból a Fidesz által ezerszer kiátkozott IMF, a Nemzetközi Valutaalap főigazgatója látja világosan, amikor – egy a napokban tartott előadásában – arra figyelmeztetett: ha nem újul meg a nemzetközi együttműködés, akkor húsz év múlva, 2040-re beköszönt “a harag kora”, amelyben az egyenlőtlenségek meghaladhatják a kapitalizmus XIX. századi aranykorszakára jellemző szintet. Igaza van Béndek Péter írónak, amikor arra emlékeztet: a kapitalizmus Marx szerint rendszerprobléma. Ha pedig Lagarde - a "másik oldalról" - olyan új multilaterális rendszer létrehozását szorgalmazza, amely biztosítja, hogy az országok együttműködjenek az életszínvonal javításában, a kormányok és intézmények elszámoltathatóak, tevékenységük átláthatóbb legyen, a globalizáció gazdasági áldásaiból pedig mindenki részesüljön, ne csak pár kiválasztott, akkor azt kell mondjuk: el lehet és kell gondolkodni egy posztkapitalista társadalom – nevezzük szociális demokráciának - lehetőségein. De jelen pillanatban a liberális parlamentáris demokrácia megújítása van napirenden, nem csak Magyarországon.

Ahogy Béndek mondja: a piac és a pénz ugyan kapitalizmust szül, de a totális állam szegénységet és halált. A kettő között meg nincs semmi a modernitásban. Lehet választani. A magyarországi tüntetők talán éppen ezt teszik.