Jobbik-Konzervatívok;Staudt Gábor;

2018-12-18 14:13:25

Staudt Gábor lemond a parlamenti mandátumáról

A jobbikos politikus kiemelte, hogy döntésében nem játszottak szerepet párton belüli feszültségek vagy belharcok. Csányi Tamás ül majd be a helyére.

Az ősz folyamán jeleztem a Jobbik országos elnökségének, hogy nyomós magánéleti indokaim alapján a tavaszi ülésszaktól nem tudom ellátni országgyűlési képviselői feladataimat, ezért kértem, hogy gondoskodjanak mandátumom betöltéséről” – közölte kedden Staudt Gábor a Facebook-oldalán.

Hozzátette: döntését nehéz szívvel hozta meg, hiszen a Jobbiknak 2004 eleje óta a tagja, 2006 óta minden országgyűlési választáson jelöltként indult, közte két főpolgármester-jelöltséget is vállalva, és közel kilenc aktív évet tudhat maga mögött parlamenti képviselőként.

Mint írta, ezt a munkát képviselői megbízatásáról való lemondásától függetlenül a jövőben is minden szakmai tudásával segíteni fogja. 

Staudt Gábor az Index megkeresésére is megismételte, hogy magánéleti ok miatt mond le, és hangsúlyozta: ezt már korábban meg akarta tenni, de nem szerette volna akkor, amikor a Jobbikban még feszültségek voltak, mert úgy tűnhetett volna, hogy a lemondáshoz annak van köze.

Arra a kérdésre, a lemondásának köze van-e ahhoz, hogy Lengyelországban nyomozás indult egy olyan ügyben, amivel a kormánysajtó már hírbe hozta, Staudt nemmel válaszolt. Hangsúlyozta: a Magyar Idők ellen ebben az ügyben jogerősen pert nyert, igaz, van még folyamatban peres ügye a Pestisrácokkal szemben.