hírek;

2018-12-19 06:00:00

A képviselőket kipateroló birtokvédelmi határozatot kapásból el kellett volna utasítania a jegyzőnek - formai hiba miatt

Több mint különös indoklás és egy bujkáló vezérigazgató - egy jogtipró éjszaka margójára.

Megyei nagyvárosokban és az országgyűlési választókerületek központjaiban tiltakozna az MSZP a szakszervezetekkel, a többi ellenzéki párttal és a helyi civilekkel vállvetve - mondta lapunknak Tóth Bertalan, az MSZP elnöke. Ez azt jelentené, hogy hetven vidéki városban szembesülne a hatalom félpályás útlezárásokkal, tüntetésekkel, a polgári engedetlenség egyéb formáival. Amennyiben igény van rá, az MSZP készséggel biztosítja az akciók megszervezéséhez az infrastrukturális és a jogi hátteret.

A teljes ellenzék közben egy erőteljes fővárosi tömegdemonstrációra készül, amit az ellenzéki obstrukciós bizottság szervezi.

Tóth Bertalan szerint ezt a rezsimet mindenképp el kell söpörni – már csak azért is mert szintet lépett: arra korábban soha nem volt példa, hogy egy magáncég emberei országgyűlési képviselőket bántalmaztak volna, miközben a rendőrség mindezt tehetetlenül nézi. Dermesztő volt ezt testközelből látni, mondta Tóth Bertalan, aki szerint az reményre ad okot, hogy az emberek nem nyugszanak bele a hatalom embertelenségébe, hanem országszerte tüntetnek (például Szombathelyen és Kaposváron is).

Ami a képviselők bántalmazását, pontosabban a köztévé székházából való "kiutálásukat" illeti, lapunk birtokába került az óbudai jegyző által kiállított birtokvédelmi végzés, amiből kiderült, hogy igen furcsa indokra hivatkozva akarták kidobni az ellenzéki honatyákat az MTVA székházából. - A képviselők az épületben való folyamatos tartózkodása nem egyeztethető össze az intézmény közszolgálati funkciójának a gyakorlásával és a közmédia belső rendjével - írta Kiss Anita óbudai jegyző.

Ezzel arra kötelezte a képviselőket, hogy hagyják el az MTVA székházának területét, pedig – mint azt korábban megírtuk - a képviselői jogállásról szóló törvény egyértelműen kimondja: a képviselőknek jogában áll az államigazgatás valamennyi szervének épületébe, így még a nemzetbiztonsági szolgálatok működésére szolgáló területre is belépni. A jegyzői végzés szerint az eljárást a közmédia megbízott vezérigazgatója, Papp Dániel kezdeményezte, az óbudai jegyző pedig a magyar közigazgatásban rekordgyorsaságúnak számító eljárással még aznap kiszállt a helyszínre és döntött.

A képviselők azért érkeztek az épületbe, hogy tárgyaljanak Papp Dániellel, illetve be szerették volna olvasni ötpontos petíciójukat. A végzésből az is kiderül, hogy az eljárás során Papp Dániel is ott tartózkodott az MTVA épületében, maga is nyilatkozott ugyanis a jegyzőnek. A képviselők kérték a jegyzőt, hogy Papp Dániellel közösen hallgassák meg őket, ám a közmédia vezetője „nem kívánt élni az egyidejű meghallgatás lehetőségével”.

 

Megkérdeztük az eljárásról Lamperth Mónikát a XV. kerület jegyzőjét, volt szocialista képviselőt és minisztert, aki úgy látta: az ő szakmai véleménye eltér az óbudai kollégájától. Szerinte a III. kerületi jegyzőnek a birtokvédelmi határozatot eleve el kellett volna utasítania, mert azt pontatlanul, „Kunhalmi Ágnes és képviselőtársai” ellen kérték, holott jogszabály írja elő, hogy pontosan meg kell jelölni: kivel szemben kérik a védelmet vagy a döntést. Ezen túlmenően a jegyzői határozatból hiányzik, hogy milyen jogszabályból következne, hogy megvalósult a birtokháborítás. A birtokvédelem ugyanis azt illeti meg, akit a birtokától jogalap nélkül megfosztottak - mondja Lamperth Mónika - aki szerint ebben az esetben nem valósult meg, az MTVA ugyanis továbbra is birtokon belül maradt, ugyanakkor a képviselői törvény szerint a képviselőknek volt jogalapja az épületben tartózkodni.

A múlt hét szerda óta tartó tüntetéseken egyébként számos nehezen magyarázható rendőri intézkedés történt, a Belügyminisztérium szerint viszont a hatóság mindig "higgadtan" járt el. Közleményük szerint - amelyben az Amnesty International korábbi, elítélő nyilatkozatára reagáltak - azt írták: a rendőrség annak ellenére nem alkalmazott felesleges, túlzó erőszakot, hogy a gyülekezők "15 rendőr sérülését és a rendőrség eszközeiben kétmillió forint kárt okoztak".