Petri 75 - Egy éktelenkedő élet margójára

Publikálás dátuma
2018.12.22 12:22

Fotó: Népszava archív/
Nem lett, mégsem lett belőle nemzeti költő, ami valójában sosem akart lenni, csak hát az a fránya Kossuth-díj egy röpke pillanatra, tényleg csak egyre és nagyon rövidre, az átvétel aktusára, megingatta. Vagy nem, meg azért nem ingatta, inkább csak behízelegte magát az önbecsülésébe, hogy aztán egy jól irányzott, csúcsos köpéssel kipenderíthesse onnan, és az irónia táptalaján startot véve ismét büszke aléltsággal mondhassa: „Öregkoromban Izé-díjas lettem, / ilyen megőszülten és porlepetten. / Engem is utolért a nemzeti szégyen, / jaj, mért nem mondtam, hogy én nem, én nem. / Tudniillik így bizonyos fokig / csak elzarándokoltam a Horn-fokig, / s ekképpen én is beálltam a sorba, / vagyis becsületemen esék csorba.” Akárhonnan is stíröli ezt a mostani világot, mint anno a csajokat, nyilván végtelenül elégedett, hogy a mai kultúrpolitika nemhogy Kossuth-díjra nem terjesztené elő, de egyenesen odáig merészkedik, hogy azt a Takaró Mihályt jutalmazza Németh László-díjjal, aki szerint „Magyarország szép lenne, ha Petri György nem kapott volna Kossuth-díjat”. Talán túl sokszor használta lírájában a segg szót, de nyilván az is baj volt, hogy „Undorító voltam, mint mindahányan, / egyszer a Maya télikabátzsebébe hánytam, / merthogy épp a Zeneakadémián voltunk, / és kínos lett volna, ha emberi mivoltunk / eruptíve nyilvánítja, hogy mi voltunk”. Vagy a híres Apokrif, no, az hivatalosan és intézményesítetten is leverte, illetve veri le még ma is a biztosítékot az álszenteskedők felülről tekergetett kapcsolótábláján. Hogy mer valaki leírni olyan pokolba kiáltó éktelenséget, hogy „Zakatol a szentcsalád / Isten tömi Máriát, / József nem tud elaludni, / keres valami piát”. Pia nélkül, ráadásul egy ilyen szituban, nem megy. Vagyis Petrinek nem ment. Másnak pont, hogy annyi piával nem ment volna. De ő olyan volt, mint a viccbéli rabbi, aki előtt és után szakad, de ahol ő áll, ott nem esik az eső. A felolvasóesteken úgy tudott felmenni a színpadra tajtrészegen, hogy ott aztán csontszáraznak tűnve olvasson fel, és még a kérdésekre is kásás szóképzés nélkül válaszoljon, ahogy csak a legprofibbak tudnak. Néha, az utolsó években, azért lehetett érezni némi artikulálatlanságot a beszédén, de mivel az a ritka fajta költő volt, aki fel tudta olvasni, sőt el is tudta játszani a verseit, a gesztusai, a hanghordozása és a megfelelően időzített röhögőcsöndek minden nyelvbotlását feledtették. Bárhogy is küzdött ellene (valójában mást sem akart), gondolta magát csúcsesztergályosnak, később osztályvezetőnek egy meg nem nevezhető intézményben, majd vélte úgy, hogy ő a vécésnéni Pécsett, a Dzsámi mellett, költő lett. A legnagyobbak szamizdatban érlelt ínyence, halszálkás zakóban, Ray-Ban napszemüvegben, kalapban, az öngyújtó rovátkolt csiholókorongjától bőrkeményedéses, nikotinsárga ujjakkal, söröskorsóval. Azt mondta, mikor nem ír verset, nincs. S hogy az utókornak sem üzen semmit. „Az üzenet mindig valami direkt, közvetlen tanácsot jelent, olyat meg én adni nem tudok. De egyébként is úgy gondolom, helyénvalóbb nem tolakodónak lenni üzenetek tekintetében; nem áll jól senkinek. Felejtsenek el, vagy olvassák a verseimet, a könyveimből minden kiderül.” Például, hogy volt valaha zsebes fürdőgatyája, amelyben olykor Munkás vagy Kossuth önfeledkezett, s hogy az uszodában, ahová a barátjával jártak, hasba rúgták a víz alatt az éltes jellemszínészeket a rossz alakításért, s büntetésből vízfecskendéssel kínoztak némely önhitt tenoristát. Meg hogy micsoda égbe kiáltó disznóság, hogy Petőfi sohasem látott tengert, „már ha volna értelme beleüvölteni Isten vattával bedugott fülébe”. Aztán ott van a sorokban a Sára, a Maya, no meg a Mari is. Csak a Mari, ami első hallásra olyan, mint egy japán küzdősport vagy ételspecialitás neve. „A hölgymenyétek. Feleség-féleségek. Asszonykacatok. Akik napot is éjjé feketítve, holdat kormozva nem szeretnek engem, megállás nélkül, sőt visszamenőleg, éveknek soka óta. S mint a kérdezetlen homok pereg életem el a semmibe.” Esterházy Péter mondta róla, hogy Petri Györgyön világéletében látszott, hogy halandó, de olyan régóta közel állt a halálhoz, hogy szinte megszoktuk már. Az, hogy idén, december 22-én lenne 75 éves, az elmúlt közel két, nélküle eltelt évtized távlatából is ünnepi tény. Petri különben is mindig aktuális, csak olykor-olykor némi csavarral értendőek váteszi sorai: „Újabb undokok jőnek, hol lesz már / a Petri, a Csurka, a Torgyán / egy a balreményünk még: / győz majd Viktor, aki nagyon Orbán.”
2018.12.22 12:22
Frissítve: 2018.12.22 12:22

Hidas Judit: Ruha gyorspostán

Annuska épp meg tudta várni, hogy megérkezzen a futár a csomaggal. Szeretett volna valami csinosat felvenni erre az alkalomra. Az új ruháktól mindig fia­talabbnak érezte magát, pedig Béla, a férje sokszor dicsérte, hogy szinte semmit sem öregedett az évek alatt. Annuska mégis úgy érezte, kárba vész a maradék szépsége, ha csak Béla látja. A ruha fehér volt és ujjatlan. Annuska karját kellőképp vékonyította, a derekát karcsúsította, és a jobb lábszárán kidomborodó lila visszereket is némileg eltakarta. Bárányhoz, az orvoshoz hetente egyszer járt beszélgetni. A férfi megértő volt, sajnálta vagy biztatta őt attól függően, épp mire volt szüksége. Annuska tudta, hogy ez része az orvos munkájának, esténként mégis fényképeket keresgélt róla a neten, elolvasta a tudományos publikációit, naponta követte a Facebook-bejegyzéseit. Annuska először egy kopott zöld, levegőtlen váróteremben látta meg a férfit. Körülötte bepólyázott fejű csecsemők feküdtek a szüleik kezében. Egyiknek-másiknak branült preparáltak a kézfejére. Bárány ruganyosan lépkedett felé, félhosszú haját többször hátrasimította, és mosolyogva felé integetett. Annuska az első beszélgetés alkalmával megértette, okafogyottá vált, amiért jött: nem igaz, hogy ő csupán a pszichopatákba tud beleszeretni. Ez a férfi nem volt őrült. De a heti egy óra kizárólagos figyelemről a világ minden kincséért sem mondott volna le. Hétfő reggel, miközben a tükörben nézegette magát, eszébe jutott a hétvége. Ismét jól nevelten keféltek egyet Bélával, miután lefektették a gyerekeket. Még csak rossznak sem nevezhette. Nem gondolt közben Bárányra sem, holott a férfi folyton ott csücsült az agya egyik szegletében. Ha felidézte, megnyugodott, hogy van még remény egy szebb életre, amelyben egy művelt ember felesége lenne és nem egy csempeboltosé. Hirtelen a fejéhez kapott. Sietnie kellett, mert délután indult a repülőjük. Bélával nyaralni mentek, hogy közös élményeket gyűjtsenek, ahogy javasolta a pszichiáter. De előbb még el akart menni Bárányhoz a megbeszélt időpontra. A férfi utoljára azt mondta neki, hogy csak úgy érdemes terápiára járnia, ha nem titkol el semmit. Ezen sokat gondolkodott a hétvégén. Most akkor elmondja, határozta el. Elképzelte, hogy leülnek egymással szemben, és bevall neki mindent. Aztán levetkőzik, és egy hatalmasat szeretkeznek. A folyosón meglepően sokan vártak. A pszichiáter ajtaja előtt nem csak elesett kisbabákat és néhány leszedált ötvenest látott, hanem diáklányokat is. Ahogy elhaladt mellettük, hallotta, hogy egy friss kutatásról beszélgetnek, amely szerint a boldogság csupán helyes döntések kérdése. Annuska maga előtt látta az estéiket. Míg ő a művészeti albumokat bújja az egyik fotelben, és arról álmodozik, hogy Rómába és Párizsba utazzanak, a férje akciófilmeket néz, és közben nagy nyögések kíséretében néha szellent egyet. Nem sokkal később megjelent a pszichiáter a folyosón. Annuska arca kipirult, a lába remegni kezdett, ahogy meglátta ezt a magas, vékony és fess férfit. Az orvos behívta a nőt a szobába. Annuska szolgálatkészen felállt, és szédelegve elindult a férfi után. Menet közben beleütközött az ajtófélfába. – Jól van? – kérdezte az orvos. A nő bólintott, de ahogy ment volna tovább, érezte, hogy valamibe beakadt a ruhája. Egy rozsdás kampó állt ki a fából. Rángatni kezdte a ruhát. – Segítsek? – kérdezte az orvos, és odalépett a nőhöz. Annuska figyelte a férfit, ahogy próbálta óvatosan a ruhát kibogozni a kampó szorításából. Percekig szerencsétlenkedett, de a ruha még jobban belegabalyodott a kampóba. A nő ekkor a férfi kopott bőr szandálját kezdte nézni, és a réseken kikandikáló lyukas zoknit. Már máskor is feltűnt neki ­Bárány ócska kapucnis kabátja és hogy aktatáska helyett hátizsákot hord, mint egy kisdiák. Annuska rántott egyet a ruhán, amely egy reccsenéssel elszakadt. A ruha oldalán egy nagy lyuk keletkezett. – Bocsánat, akkor én most mennék – mondta az orvosnak. – A jövő héten? Annuska bólintott, majd kisietett a szo­bából.
2019.01.13 16:46
Frissítve: 2019.01.13 16:46

Kántor Zsolt versei

Mogorva paplan Terminál evangéliuma A nyelv, mint a tudás pupillája, éles képeket archivál. Ott van a kisagy polcán egy szem meggy: a nyár. Itt a puhán ringó, mátrix- szerű barlang: vízzel és kavicsokkal telt éj. Áttetsző terepasztal. Mogorva paplan. Pixel huszár fürdik benne. Közben azt álmodja, hogy nincs jelen. Minden pozícionálása lappangás. Közben, mint egy könyvtekercs, a félregombolt égbolt mögött megjelenik a múlt. A nagyon távoli jövő. Egy zsilettpenge az emberi szem felé közelít. Heidegger felugrik egy induló vonatra. Ami pillanatnyi kapaszkodó volt, a másodperc törtrésze alatt foszlik szerte. Megint a tenger látszik, nagyon közel. Szinte a szemgolyóban érződik a dagály. Felesel a felkorbácsolt víztükör. Akár egy tekebábu vagy egy hajcsat. Az időtlenség lassan múlik. A könyv mélyen hallgat. Szilva alakú embrió Látószög A bőröd alá költöznék végleg. Elképzeltem, hogy beszippantasz, mint örvény az éjszakát. És hirtelen megjön a hajnal. Jól esne beléd csúszni. Vissza a magzati létbe. S a szájamba helyezem a lélegeztető köldökzsinórt. A hangodon szólalnék meg. A szemeddel látnám a saját életem. Az ujjbegyek kiigazítanák a szívbillentyűket. Kértelek, hogy engedd meg, hogy egész éjjel benned tartózkodjam, amíg bírom szusszal. Forrjunk össze! És próbáljunk ne csak az érzelmekkel, hanem másként is. Beszéljük meg előtte, mire fogunk gondolni. Talán arra, hogy beleharapunk egy szilvába, ami édes. Majd kiköpjük a magját. S érezzük, hogy megy lefele a nyelőcsövünkön a rost, az íz, a nyállal elegy idő.
2019.01.13 14:44
Frissítve: 2019.01.13 14:44