Megérkezett Ibojka, j-vel!

Publikálás dátuma
2018.12.21 10:30

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Ősszel jelent meg Presser Gábor és Oláh Ibolya könyvlemeze, a Voltam Ibojka. A lemezkiadók nem hittek albumuk sikerében − már a második kiadás került a boltokba.
Rendhagyó módon két és fél évig vették fel a Voltam Ibojka dalait. Presser Gábor: Azért nem minden nap dolgoztunk, csak mikor lehetett. Közben volt egy csomó munkám, koncertem, amire elígérkeztem. Nem próbáltunk, hanem tanulás közben mindent rögzítettünk, mintha lemezre készülne: így sokkal több időt töltöttünk el a stúdióban, mint ami megszokott. Tudom, Ibolyka mennyire ösztönös: megpróbáltam minden hangot megmenteni, minden sort megtartani: egyrészt tanulságnak, másrészt úgy éreztem, szükség lehet még erre a kincstárban. A lemezre került 28 dal legjobb felvételeit választottuk ki. Ez nem idő- és pénzkímélő munka, de hát magunkat sem kíméltük. Hogyan vágtak bele? Oláh Ibolya: Sokáig nem találkoztunk Pici bával. Aztán Kern András csinált egy filmet, a Gondolj rámot. Volt egy dal – az Amióta című −, szerette volna, ha Pici bá énekli. Ő viszont úgy gondolta, egy női hanggal jobb lenne. P. G.: Amikor Andris meghallotta Ibolykát, nem kellett tovább győzködni. Akkor találkoztunk újra, előtte öt-hat évig nem. Ha nem erőszakosodom Andrisnál, lehet, nem is találkozunk. S ha nem találkozunk, lehet, nem megyek el az önálló estjét megnézni: az „Ibolyántúl” egy nagyon szép est. Ha nem mentem volna el megnézni, nem győzött volna meg arról, hogy Oláh Ibolya jobb, mint valaha. O. I.: Ezáltal jobban megismertem Pici bát, ő engemet. De mindig azt mondja nekem: nem vagyok egy könnyű darab. Ez alatt mit kell érteni? P. G.: Hogy nehezen megmunkálható. Úgy is konferáltam fel az Arénában: a „csiszolhatatlan gyémánt”. Lehet, hogy most én vagyok az, aki a legjobban megismerte Ibolykát. Régen is ismerni véltem, ezelőtt tizenöt évvel, amikor feltűnt a tehetségkutatókon, akkor írtam neki úgynevezett önéletrajzi dalokat. Azzal, hogy most nagyjából 100-120 napot, vagy még annál is többet együtt töltöttünk, egyszer csak újrakezdődtek ezek a dalok. Egyikünket sem nyomasztotta a felesleges felelősség − nem volt se kiadó, se menedzser, se határidő, senki sem hajszolt minket −, és megbeszéltük, amíg kész nincs az anyag, nem fogadunk el felkérést, akárki is keres meg minket. Határtalan szabadságban dolgozhattunk. Ez egy kicsikét nagyképű álmodozás is volt: a kiadóknak olyan nagyon nem kellett, amit csináltunk. A hanglemezkiadók nem akarnak verses albumokat. Most kis híján sértettek is lehetnénk, hogy nem licitáltak értünk. Pedig egyikük sem ismeretlen. P. G.: Valószínűleg mi is sugalltuk, hogy ne kapkodjanak értünk. Az, hogy az album most ekkora siker lett, minket is meglepett. Hogy karácsony előtt pillanatokkal kint van a második kiadás, annak köszönhető, hogy valaki mégis akadt, aki hitt ebben: a helikonos igazgató, Szász Zsolt. Igaz, ő se könnyen adta meg magát: azt mondta, ilyen nincs, hogy könyv és lemez egyben. O. I.: És mégis van. P. G. Nem volt még tíz napja sem kint a kirakatokban, amikor telefonáltak: jöhet a második kiadás. Lehet, a zenének ez az igazi formátuma: van hozzá könyv is, amit kézbe lehet venni. P. G.: Egy művészkönyv. O. I.: Nem akármilyen. Kiváló kortárs költők verseit zenésítettük meg, és merész a fotókkal is. Ki választott először verset? P. G.: Amikor először beszélgettünk a munkáról, mondtam Ibolykának: próbáljuk ki, tudunk-e együtt dolgozni. Ibolyka nem egy kezdő, akinek meg kell tanítani, mi egy dal, hogyan kell egy stúdióban énekelni. Rögtön a mélyvízbe dobtam. A legnehezebb dolgokat vettük előre: Parti Nagy Lajos verseit. Amikor először-másodszor meghallgattam, tudtam, ez menni fog, ez gyönyörű lesz. Megmutattam Lajosnak, teljesen elérzékenyült. Szabadok voltunk - a négy fal között - Partiból parttalanná vált a dolog. Rengeteg erőt adott a munka, éreztem, itt most az sikerül, amivel még tartozom magamnak. Nem érdekelt minket, hány nótánál, hány munkanapnál tartunk. A harmincharmadik dalnál aztán be kellett húzni a féket. És kiderült, csak 28 dal fér a cd-re, de pont így lett nagyon jó. O. I.: Különben sosem hagytuk volna abba! Végig élveztem a munkát, pedig nem volt könnyű anyag, de az eredmény csodálatos.  P. G.: Munkában elhivatott emberekhez vagyok szokva. Azok az énekesnők – Rúzsa Magdi, vagy Falusi Mariann −, akikkel sokat dolgozom: mindig komolyan, becsületesen, tisztelettel, alázattal állnak a munkához. És most jött Ibolyka és pár nap alatt magától beleállt: ha dolgozunk, dolgozunk, ha mulatunk, mulatunk − a kettőt nem lehet összekeverni. De a munkában mindig jókedvünk volt: ha valamit nagy szívvel csinálsz, nem kötelezően, nyögve-nyelve, nyafogva, akkor kiszabadulnak a nagyon jó dolgok. És akkor boldogan dolgozol a stúdióban. O. I.: Sosem néztük az órát. Volt, hogy este 9 is volt már, mikor még énekeltem. P. G: De éjszakába menően azért nem dolgoztunk. Olyankor kiültünk a kertbe. Voltak napok, amikor hat-hét órát is énekelt. Nagy odaadással dolgozott. Se hiszti, se művésznői allűrök. Ha mégis kizökkent, az a fáradtságnak volt a következménye. Olyankor mondtam: akkor menjünk, üljünk le szépen, pihenni kell. A könyv és a lemez főhőse Oláh Ibolya: rögtön az elején lehetett tudni, hogy ennyire őszinte kitárulkozás lesz? O. I.: Közben derült ki. P.G.: Nem az volt a cél, hogy Ibolykának legyen énekelnivalója, és akkor elmehet hakniba, hanem az: legyen egy olyan lenyomat Oláh Ibolyáról, ami méltó a tehetségéhez és a tudásához. Ibolyka hatalmas szünetet tartott a nagy nyilvánosságtól való eltávolodással. Most azt lehet mondani: újra itt van, megérkezett Ibojka, csak most j-vel! Miért tartott ekkora szünetet? O. I.: Nem igazán élveztem azt, ami korábban körülvett. Dolgoztam civil munkát, nem foglalkoztam a zenével. Normális emberek vettek körül, lettek barátaim. De nem akartam végleg abbahagyni. P.G.: Ezekből a dalokból nem hiszem, hogy bárki más kaphatott volna, mind nagyon személyesek. Ő olyan előadó, aki sokféle nőt képviselni tud. Tud lenni a megvert, az elesett, a lázadó, a fölényes, a sanzonett, a tangókirálynő, és a jegyszedő a Fény moziból. De Ibolyka nem úgy működik, hogy színészként valamit átél. Ő valahogy beviszi, behúzza a dalt magába, és az az övé lesz. Ha most Szép Ernő hallhatná tőle a De szégyen élnit, megkönnyezné. O. I.: Szerintem hallotta. Ami a dalokat illeti: ha nem látom magam előtt, amiről éneklek, akkor nincs dal. Egyenlőség, testvériség szabadság: hazugság vagy királyság? A Pengetni fogsz refrénje hol ezt, hol azt hangsúlyozza. O. I.: Attól függ, az élet melyik refrénnél tart.      INFO: Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka 28 vers, 28 Presser dal + 1 lemez Lettner Krisztina és Vető Gábor képmunkáival Borbély Szilárd, Erdős Virág, Fejes Endre, Kántor Péter, Kern András, Presser Gábor, Szép Ernő, Sztevanovity Dusán, Varró Dániel és Závada Péter verseivel, dalszövegeivel Helikon Kiadó, 2018 

A Pinceszínháztól A padlásig

Oláh Ibolya Ibolyántúl című estjével január 5-én a Hungarikum Élményházban, februártól a Pinceszínházban lép fel. Presser Gábor tizennyolcadszor ünnepli a szilvesztert a Zeneakadémián az Amadindával, Falusi Mariann közreműködésével. A padlás amerikai adaptációja is előrébb tart: megszületett a harmadik, a szerzőknek is tetsző fordítás. 

Frissítve: 2018.12.21 14:24

Meghalt Scott Walker

Publikálás dátuma
2019.03.25 15:49

Fotó: Shutterstock
Az énekes, gitáros 76 évesen hunyt el, halálhírét kiadója jelentette be hétfőn.
Elhunyt Scott Walker. Az énekes, gitáros, a rocktörténet egyik ikonja, aki a legnagyobb sikereit a hatvanas években érte el a Walker Brothersszel, 76 évesen halt meg. A BBC felidézi, hogy Scott Walker 1943-ban Noel Scott Engel néven született az Egyesült Államokban, Ohio államban. Pályáját színészként kezdte, majd miután találkozott Jahn Maus-zal és Gary Leedsszel, megalakították a Walker Brotherst. A zenekar az USA-ban nem járt szerencsével, de miután áttették székhelyüket Angliába, hatalmas sikereket arattak. Make It Easy On Yourself és The Sun Ain't Gonna Shine Anymore című daluk egyaránt vezette a slágerlistákat, koncertjeiken hasonló extázist váltottak ki rajongóikból, mint a Beatles. 
„Az első néhány album fantasztikus volt, de ami történt, teljesen lefárasztja az embert. Nagyon primitív körülmények között zajlott a turnézás abban az időben, rengeteget kellett dolgozni és még egy jót enni sem lehetett közben“
– mondta Walker 2006-ban a BBC's Culture Show című műsorban.
Sikerei csúcsán, 1967-ben Wight szigetére vonult egy időre, hogy gregorián éneket tanuljon. Kiábrándult a zeneiparból, de aztán barátnője megismertette Jacques Brel zenéjével: a francia előadó szenvedélyes dalai komoly hatással voltak szólókarrierje indulására. A hatvanas évek második felében készített első négy szólólemeze (Scott, Scott 2, Scott 3, Scott 4) friss popzene volt sötét egzisztencializmussal, szövegeiben a társadalom margóján szereplő figurákkal, a prostituáltakkal, a transzvesztitákkal, az öngyilkos gondolatokkal kacérkodókkal.
A hetvenes évek közepén egy időre, de sikerek nélkül újra összeállt a Walker Brothers, majd 1984-ben egy nagyon kísérletező szólómunka (Climate of Hunter) következett, szintén kudarccal. Ezután csaknem egy évtizedre visszavonult a nyilvánosság elől, 1995-ös lemeze, a Tilt azonban újabb kreatív időszak kezdetét jelentette. Producerként dolgozott együtt a Pulppal, legutóbb Natalie Portman tavalyi filmje, a Vox Lux zenéjét szerezte. Halálhíre kapcsán – amelyet kiadója, a 4AD jelentett be hétfőn – Thom Yorke, a Radiohead frontembere úgy fogalmazott:
„Walker nagy hatással volt a Radioheadre és rám, megmutatta, hogy tudom használni a hangom és a szavaimat.”
Komoly hatásnak nevezte pályáján Scott Walker munkáit Brian Eno is, aki szerint Walker „oda helyezte a zenét, ahol az korábban soha nem volt". Mások mellett Richard Hawley, Midge Ure (Ultravox) és Marc Almond is méltatta az elhunyt énekest.
Szerző

Dermesztő szembesülés - Pass Andrea előadása a Trafóban

Publikálás dátuma
2019.03.25 12:30
A jelenetekben a valóság mellett a képzelet is főszerepet játszik
Fotó: HORESNYI MÁTÉ
Lehet-e a halálról hitelesen, de mégis költői módon beszélni színpadon, erre válasz Pass Andrea Eltűnő ingerek című előadása, amelytől egy darabig biztos, hogy nem szabadul a néző.
Adott egy középkorú férfi, történetesen újságíró. Még színházi kritikákat is ír. Van családja, felesége, kamasz lánya. A feszültséget sokszor hazaviszi. Otthon is küzd azzal, hogy a lánya nő, előbb-utóbb majd el kell engedni. A feleség azonban mindenben segít, ha kell old, de leginkább a figyelmével van jelen, ami csak később derül ki, hogy mekkora kincs. Ebben a helyzetben egyszer csak a férfi rosszul lesz és innen nincs megállás. Kórház, aztán kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg. Az idő pedig kegyetlenül fogy. Pass Andrea sorban készíti előadásait, a hamarosan induló debreceni kortársdráma fesztiválon (DESZKA) is láthatóak lesznek a munkái. Az előbbi történetet feldolgozó produkció az Eltűnő ingerek a Trafóban különösen személyes. Az alapanyaga édesapja húsz évvel ezelőtti halála. Zavarba ejtő téma, mondhatni tabu. Miként is lehet szembesülni a halállal? El lehet-e fogadni? A szerző rendezőként is markáns eszközöket alkalmaz. Az előadás egyszerre naturalista, pőrén fogalmazó és ugyanakkor elemelt, színházilag összetett és sokszínű. Nem csak a sztorit meséli el, hanem ennél sokkal többre vállalkozik. A lelki folyamatokra kíváncsi igazán, mi is játszódik le ilyen esetben a beteg és a hozzátartozók, a környezet fejében. Hogyan néznek egymás szemébe amíg lehet, amikor mindenki tudja már, hogy az idő véges. Ez talán a legelfogadhatatlanabb, hogy az együttlét nem tart örökké. Persze ezt tudjuk mindannyian, de amikor a sors egyszer csak kíméletlenül az arcunkba vágja, akkor van a baj. A feleséget játszó Pető Kata személetesen el is játssza, hogy valósággal megdermed. Hajdu Szabolcs, akit elsősorban rendezőként ismerhetünk, az apa szerepében telitalálat. Épp ezt a már említett kettősséget képes természetesen, de ugyanakkor egészen elképesztő láttató erővel érzékeltetni. Neki elhisszük a küzdelmet és azt a sajátos és egyéni utat, amíg eljut az élet végéig. A kint is és bent is vagyok öldöklő küzdelmét, az életért folytatott ösztön és az elmúlás elfogadásának szívszorító párviadalát. Mindezt nem kimódoltan teszi, hanem belülről, önmagát adva. A lányt megszemélyesítő Petrik Andrea leginkább az érzékenységet mutatja meg és azt, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre csak egy apa tud válaszolni, még ha látszólag lázadunk is ellene. Sokunknak ismerős a személyes veszteség. Hozzátartozóink elvesztése. A szakirodalomnak van rá válasza, mit kell ilyenkor tennünk. De az élet olykor távol esik a szakirodalomtól. A veszteséget mindannyiunknak meg kell szenvednie. Ebben a folyamatban segít nekünk Pass Andrea katartikus színházi száz perce. Hogy aztán az utána lévő sok száz percet jobban kibírjuk, mint eddig.    Info: Eltűnő ingerek Trafó Író, rendező: Pass Andrea Szereplők: Hajdu Szabolcs, Kárpáti Pál, Pallag Márton, Pető Kata, Petrik Andrea, Réti Adrienn. Zene: Freakin Disco

Közösségi gondolatébresztés

Az Eltűnő ingerek után a Trafó Nézőpont Gondolatgenerátora, az intézmény kortárs színház pedagógiai programja keretében rendezett beszélgetés nem indult könnyen. Több fiatal néző elmondta, hogy azért ült be, mert annyira hatása alá került a látottaknak, hogy még nem tud ki menni az utcára, ki kell beszélni magából az előadást. Szó esett később arról, hogy a művészet épp arra jó, hogy szembesítsen a tabukkal, segítsen feldolgozni a traumákat. Egy hölgy, aki nemrég veszítette el a férjét a lányával érkezett. Tudták mire jönnek és épp azt kapták, amit vártak. Sok hasonlóságot fedeztek fel a maguk tapasztalt reakciók és a darabban elmesélt viselkedési formák között. Ehhez csak annyi, ami engem illet, hogy a főhősnek a Csehov Cseresznyéskert című kritikája az egyik utolsó írása, amely nem is jelent meg. Én legutóbb szintén a Cseresznyéskertről írtam, igaz az megjelent. Ennyit a személyes érintettségről és a gondolatébresztésről. 

Frissítve: 2019.03.25 12:30