jótékonyság;pedagógus;Keszthely;Klik;Együtt;

2018-12-20 15:30:00

Lefújták a jótékonysági rendezvényt, lemondott a pedagógus

Molnár Tibor keszthelyi tanár azután állt fel, hogy politikai okok miatt meghiúsították egy jótékonysági rendezvényét.

Beadta felmondását Molnár Tibor, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Keszthelyi Vendéglátó Szakgimnáziumának tanára, miután politikai okokból meghiúsítottak egy jótékonysági rendezvényt, melynek szervezésében közreműködött – értesült a Népszava. Molnár Tibor – mint az Index beszámolt róla – egy jótékonysági pizzapartit szeretett volna rendezni helyi általános iskolák rászoruló diákjai számára.

Az intézmények vezetői örültek a megkeresésének, magánszemélyektől több mint százezer forint össze is jött a költségekre, az eseménynek elvileg helyet adó iskola igazgatója néhány nappal később mégis azt közölte Molnárral telefonon, hogy előzetes megállapodásuk ellenére felsőbb utasításra „politikai okok miatt nem bonyolíthatják le a rendezvényt”. Molnárék ezután egy másik iskolát kerestek, de ott sem rendezhették meg a jótékonysági délutánt. A földrajz-történelem-drámapedagógus szakos tanárként dolgozó Molnár Tibor korábban aktívan politizált, az Együtt elnökségi tagja is volt, de a párt megszűnése óta felhagyott politikai tevékenységével. 

Ennek ellenére úgy véli, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum vezetői tiltották le a rendezvényt egy értekezleten a tagintézményekben. Szabó Károly, a Centrum vezetője az Indexnek azt mondta, őket nem kérte senki ilyen rendezvény megtartására. Molnár Tibor erre úgy reagált, szóban kért és kapott ígéretet. A pedagógus ezek után döntött úgy, hogy lemond közalkalmazotti kinevezéséről. Mint Szabó Károlynak, a Centrum főigazgatójának címzett levelében írja, az, hogy politikai okok miatt lehetetlenítenek el egy jótékonysági rendezvényt, nem csak személyes meggyőződésének, de az Alaptörvénynek is ellentmond.

Molnár Tibor a Népszavának azt mondta, kollégái és tanítványai nagyon sajnálták a döntését, ő is sajnálja, hogy nem taníthat tovább, de ennek ellenére is úgy érzi, nem volt más választása. A jövőben doktori tanulmányaival és a családi vállalkozással akar foglalkozni, illetve, mivel egy helyi együttesben is játszik, „egy kis mellékes néha onnan is befut” jövedelemként. Ami pedig a közéletet illet: bár nem pártszínekben, de újra a helyi ellenzéki megmozdulások aktív résztvevője lesz, részt vett a Keszthelyen szervezett félpályás útlezárásban is.