alkotmány;karácsony;köztársaság;citoyen;

2018-12-22 20:00:00

Nagy N. Péter: Ruhátlanul

A haza nem lehet ellenzékben, mint tudjuk. Akkor mégis mi az, ami most ellenzékben van? A köztársaság? Az egészen biztosan lehet.

Bródy János szerint a helyzet nem reménytelen: „lesz még Magyar Köztársaság. Álljunk fel hát érte!” – énekli csendesen. Lassan olyan ez a dal, mint elődje, az „És ha egyszer rajtam lánckerék taposna/ Alattam a föld is sírva beomolna”. Göncz Árpád, az egykori köztársaság elnöke annak idején megindultságában a második Himnuszunknak nevezte a Ha én rózsa volnék című dalt. Mi a Lesz még egyszer sorsa? A múlt héten volt felállás, megindulás, ha nem is feltétlenül a köztársaságért, de ennek jegyében is. Ám jön a karácsony, és vele a csendesülés. A karácsony mindennél erősebb, a köztársaság pedig újra gyengének látszik.

Rituális dátumok

E kettőnek mi köze egymáshoz? Válaszolhatnánk, hogy egyaránt a befogadás, az összetartozás, a találkozás jegyében teljesítik küldetésüket. Az egyik nagyon sok évszázada, folyton növekvő teljességgel, a másik rövidebb ideje, nálunk egyre nagyobb nehézségekkel, jellemzően ellenséges közegben.

Igazságtalan persze összemérni őket, hiszen a karácsonynak a maga tökéletes érzelmi teljességében is évente csak három napig kell helytállnia, megmutatnia, hogy összetartozásunkban mire vagyunk képesek, míg a köztársaságnak ezt egy egész évben kell bizonyítania. 

A köztársaság fontosságát azonban most is jelzi, hogy az ellene indulók 2010-ben éppen a karácsonyt is kijátszották vele szemben, ahogy nagy párját, a húsvétot is. Az új alaptörvényt 2011. április 25-én, utalásként a feltámadásra, húsvéthétfőn hirdették ki. Szabályozási elveit az előző év december 20-án nyújtotta be az illetékes bizottság az Országgyűlésnek. Karácsonyra. 2011-ben pedig képviselők (immár csak volt LMP-sek, illetve nekik segítő szocialisták) láncolták magukat a parlamenti autóbejárókhoz december 23-án, hogy tiltakozzanak a Házon éppen átdarált sarkalatos törvények ellen. Itt is a köztársaság lebontása volt a tét.

Tudatosan használt a kormány a rituális dátumokat. Rászorult. Annak, amit a Fidesz-kormányzat létrehozott, nincs ugyanis előzménye. Máshonnan kellett átvenni szertartásos hivatkozási pontokat.

Nagy György példája

A köztársaság sem áll jól a hagyományok tekintetében. Eddig háromszor próbálkoztak Magyarországon ezzel az államformával – ha a Tanácsköztársaságtól és az 1949-es népköztársaságtól eltekintünk, mint szokás az ilyen felsorolásoknál. Tragikus helyzetek sorozatát találjuk. Igaz, egyre hosszabb időt sikerült a történelemtől kicsikarni a patrióta köztársaság megalkotásához.

Kossuth – kormányzóságát nem szokás a köztársasági előzmények közé sorolni, mert a trónfosztásra volt ugyan idő és felhatalmazás, de az új állam kiépítésére nem – 1849 áprilisától a véres bukásig vezethette az országot. 1918-ban öt hónapja volt a köztársaságnak majd a Kommün átvette tőle a hatalmat. A II. világháború befejezését követően kétévnyi esély adatot, alig valami. A rendszerváltás után viszont már húsz év telt el úgy, hogy a köztársaságnak az ország komoly lehetőséggel szolgált. A második Fidesz időszak ezt visszavette.

Szinte ellenállás nélkül tehette. Talán azért is, mert nincs hagyománya, formája még a republikanizmusnak. A szocialista parlamenti képviselők legutóbb a köztársaság kövénél tették le esküjüket. Ki tudja, hol ez a kő és mi a szimbolikája? (A Carl Lutz rakparton van.) Ki tudja, mikor van a köztársaság emléknapja? (Segítek: február 1.) Ki tudja, ki volt Nagy György?

Krúdy Gyula szerint "ha valamikor festményen örökítik meg 1918. november 16-át, mint egykor a királyok megkoronázását, a központi figura a képen Nagy György alakja lesz”. Ezen a napon a Nemzeti Tanács titkáraként ő olvasta fel a Parlament épületében a köztársaság megteremtését tartalmazó memorandumot.

Csoóri Sándor nevezte saját hasonlatát fonáknak, amikor ezt írta: a Nagy György megálmodta köztársaság jóformán csak pünkösdi királyság maradhatott.

Szabad György, hogy sorozatosan ne legendás liberálisoktól idézzek, ezt írta róla: „Amikor Ferenc Ferdinánd kevés bölcsességgel a szarajevói pályaudvarra érkezett hadiszemle tartására, Hódmezővásárhelyen már kapni lehetett az újságot, amelyben Nagy György arról írt, csak a vak nem látja, hogy rettenetes összecsapás készül Európában, és csak a vak nem látja, hogy ennek Magyarország áldozatává válhat. Mire kell tehát minden józan magyarnak törekednie? - tette fel a kérdést. S Kossuth nyomán válaszolt is rá: arra, hogy Magyarország képes legyen önállóan, saját érdekeit szem előtt tartva, de egyidejűleg önálló államisága »világtörténelmi« szükségességét is felismerve biztosítani függetlenségét a szláv és a germán törekvések kereszttüzében.”

Ady így írt róla: „Gyönyörűségem telik a Te bátorságodban. Bátor vagy s tarts ki, légy magyar, kultúrás és székely…”

Pártja volt, lapja volt, mindkettőt a Nagy Háború előtt még Tisza lehetetlenítette el, hogy aztán a Monarchia bukása utáni elkeseredett lelkesség mégis felemelje őt. A Tanácsköztársaságból már nem kér. Úgy hal meg 44 évesen, 1923-ban, hogy az még hír is alig lesz. Ma a fővárosban nincs jele annak, hogy ez az ember létezett, Hódmezővásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön odatartozás okán utca viseli a nevét. Az ő szobrát így legalább nem kellett kivezettetni a Kossuth térről, mint Károlyi Mihályét. Nem a sors önkényeskedik Nagy Györggyel. Feledése inkább azt jelzi, hogy milyen történelmi hátrányokkal vesz részt a politikai versenyben a magyar republikanizmus.

Kende Péter történész fogalmazott így még 2002-ben: „A mai Magyar Köztársaságot 1989-ben deklarálta a Parlament erkélyéről egy ma már teljesen elfeledett és jelentéktelen ember, aki még arra se vette a fáradságot, hogy ehhez a kikiáltáshoz meghívja a Nemzeti Kerekasztalnak azokat a képviselőit, akik voltaképpen a népköztársaságról a köztársaságra való áttérést szorgalmazták, vagyis az Ellenzéki Kerekasztal képviselőit. Ezen kívül választott egy olyan szimbolikus dátumot a kikiáltásnak, amely 1956-hoz fűződik…” – nem alkalmas tehát az új köztársaság ünneplésére.

Nem múlnak el nyom nélkül

E pillanatban ott tartunk, hogy 2012-től Magyarország nevében nem köztársaság, és nincs alkotmánya. Nemcsak azért nincs, mert alaptörvénynek hívják, hanem azért sem, mert nem biztosítja intézményes erőteljességgel a hatalmi ágak megosztását, a fékek és ellensúlyok rendszerét, a szociális biztonságot. Semmit, ami a köztársaságot köztársasággá teszi. Az ugyanis nem abban áll, hogy nincs király. Ez esetben a diktatúrákat sem érhetné kifogás.

Viszont: Mi az Európai Unió? Leginkább köztársaság. Ritkán vonulnak fel bármely eseményére királyok, még ha berken belül vannak is néhányan. Intézményei, működési módja azonban köztársasági.

Orbán Viktor kegyetlen egyszerűséggel fogalmazott 2006 márciusában, amikor azt mondta, a köztársaság csak ruha a nemzet testén.

Ebből az öltözetből kemény következetességgel bontja is ki magát a rendszer. Az állítás a nemzetnek biztosít mindenek – de főképp a köztársaság – felettiséget. A nemzetnek, amely egy test, egy lélek. S miként a testnek, a nemzetnek sem lehetnek egymás ellen forduló részei. A jó és a rossz kérdése kívülről nem tehető fel. A nemzet öncél. Rajta kívül nem tartozik senkinek elszámolással az, akit felhatalmaz arra, hogy irányítsa. Így tekintve lényegében kéri az autoriter kormányzást. Nem hiába.

Ebben az értelemben a karácsony igazán kivételes alkalom, mert a nemzet szinte magára hagyja vele családjait. Pedig a karácsony és a politika kapcsolata nem merő szépelgés. A nácik kiszorították ezt az ünnepet a szertartásrendből. A szovjet hatalom sem pártolta. Jóval korábban az angol puritánok ugyanúgy tiltották, ahogy a Nagy Francia Forradalom is radikális időszakaiban. A közkedvelt ünnepi tortákat is egyenlőség-süteményekkel váltották fel.

Aztán visszatért minden a szokott medrébe. A karácsony így a magánéletbe. De ekkora formátummal nem maradhat ott. Dickens Karácsonyi éneke óta aztán ez az ünnep a kapitalizmus világában is végképp összefonódik a jótékonysággal, annak intézményes és egyre inkább tartós elvárásával.

E tekintetben sem áll jól a köztársasági gondolat, melynek letéteményese a citoyen. A közösségért elvei alapján állásfoglalásra, munkára, áldozatokra is kész ember. Vesztésre áll az önérdeket istenítő burzsoá gondolkodással szemben. (A kis burzsoá is burzsoá, a lumpen burzsoá is burzsoá.) A citoyen lét pátosza, a patrióta köztársaság intézményei kiszorulóban vannak. De a citoyen is hívő. A közvetlen érdek vezérelte világ fölött meglátja és szolgálja mindazt, ami összetarthatja az emberi közösségeket. Ugyanúgy számíthat hite erejére, mint mások a sajátjukéra.

Ahogy a családok életében az egyik karácsony az emlékeken, az intim szertartásokon keresztül beépül a következőbe, úgy köztársaságaink sem múlnak el nyom nélkül. Hanyatlásukban is részeivé válnak annak a bizonyos, sokat hiányolt demokratikus hagyománynak. Meglehet, nem marad róluk élénk, élő emlék, ahogy például Nagy Györgyről sem, mégis lassan létrehoznak valamit. Talán nem oly fényeset, mint a betlehemi csillag lehetett, de mégis, akár már láthatjuk a körvonalait.