Bihari Tamás: Köztársaság harangszóra

Publikálás dátuma
2018.12.23 11:59
NÉVTÁBLACSERE ’89 NYARÁN - Krassó Nádorra keresztelte vissza a Münnich Ferenc nevét viselő utcát
Fotó: FORTEPAN/ PHILIPP TIBOR
Ünnepélyesen bejelentem, hogy az Országgyűlés által módosított Alkotmány kihirdetésével, a mai naptól, 1989. október 23-tól országunk államformája és neve: Magyar Köztársaság! Így tette közhírré Szűrös Mátyás (elvtárs, vagy akkor már úr?), hogy a Magyar Népköztársaság jobblétre szenderült és megszületett a Magyar Köztársaság. A néhány hónapig ideiglenes köztársasági elnökként funkcionáló funkcionárius korábban Kádár János moszkvai nagykövete, az MSZMP KB külügyi titkára is volt.
A magyar történelemben ritka pillanatként, békésen történt az államformaváltás. A Parlament erkélyéről körbepillantva talán maga Szűrös is meglepődött, hogy azon a hétfői napon a déli harangszóra a Kossuth tér és az Alkotmány utca is zsúfolásig megtelt lelkes, nemzeti színű zászlókat lengető emberekkel. Az interneten visszanézve fedeztem fel azt, amire akkor nem figyeltem. Néhányan már a koronás címeres lobogóval jöttek. Pedig nem voltam egyedül azzal az utópisztikusnak bizonyult gondolattal, hogy a Kossuth-címer lesz az állam jelképe, hiszen akkor már a csapból is ’48, meg ’56 öröksége folyt. Hát nekik lett igazuk, jobb szimatuk volt.
Próbáltam meghatódni a történelmi pillanat hatása alatt, de bevallom, nem sok sikerrel. Zavart, hogy az előző átkos egy prominense ideiglenes köztársasági elnökként jelentette be, hogy vége a „szocialista” vircsaftnak. Utólag látszik, hogy már a genezis is kisiklott némileg, de akkor ezekre senki sem figyelt. Tapsoltam én is, mert a tömeg lelkesedése mégiscsak magával ragadott.
Az 1989-es naptáramban október 23-ra lakonikusan csupán annyit jegyeztem be: 12 óra, a köztársaság kikiáltása. És még annyi: 1956. Emlékfelvonulás 13-18 óra. Se több, se kevesebb.
Valóban igaz lehet, hogy az ember, amikor benne él a történelemben, nem tudja, hogy éppen benne él a történelemben. Persze nyilván sejtettem, hogy ez nem mindennapi esemény, de valahogy természetesnek tűnt.
Jó volt ízlelgetni az új államformánkat. Türelmetlenül vártam, hogy az állami és egyéb közhivatalokon megjelenjenek az új szimbólumok. Csalódást okozott ugyan, hogy az első valóban szabadon választott Országgyűlés végül a koronás, úgynevezett történelmi címer mellett döntött, de beletörődtem. Igaz, ehhez a rezsimhez a szentkoronás cifra címer inkább illik, mint a köztársaság és két forradalom jelképe. Az élelmes korabeli kisvállalkozók természetesen mindkét változatból kereskedelmi mennyiségben gyártottak kitűzőket a tömegrendezvényekre.
Hogy mikor kezdtek eltünedezni a középületekről a vörös csillagok, meg nem mondom, de valahogy felszabadító érzés volt látni, hogy már nem látni őket. A legtovább talán a Parlament kupoláján terpeszkedő jelkép húzta, de végül 1990 elején neki is távoznia kellett.
Akadt anekdotikus csillagtalanítási kísérlet is.
A Magyar Október Párt (MOP) legendás alapítója, egy valódi ’56-os fegyveres felkelő, a forradalom szellemének haláláig hű őrzője, Krassó György és csapata elhatározta, hogy az Alagút előtti körforgalomban virágokból kialakított vörös csillagot átrendezi. Csakhogy Krassó környezetében is lehetett besúgó, mert mire borsot törtek volna a kétségtelenül rogyadozó, de még létező hatalom orra alá, a Fővárosi Kertészeti Vállalat, a Főkert meghiúsította a tervet. Na nem úgy, hogy biztonsági őrökkel letepertette és elhurcoltatta az utcai gerillákat. Abban az időben még a hivatalosságnak is volt némi humorérzéke, de legalábbis belátó bölcsessége. Mire Krassóék felszámolhatták volna a politizáló ágyást, a Főkert emberei depolitizálták a körforgalmat.
Sajnos ma már alig emlékszik valaki Krassó Györgyre, a megvesztegethetetlen forradalmár krakélerre, aki fityiszt mert mutatni a még ereje teljében lévő hatalomnak is. Soha nem árulta el ’56-ot, nem csinált belőle politikai árucikket és nem kérkedett azzal, hogy háromszor is kivégezték.
Még ’89 nyarán az egykori Nádor utcában szigetelőszalaggal átragasztották a hivatalos - Münnich Ferenc - nevet és alászögeztek egy Nádor utca feliratú kartontáblát. A hatóságok ugyan helyreállították az eredeti állapotot, amíg Krassóék Kádár temetésének idején megkoszorúzták a forradalom mártírjainak sírját, de Krassó újra akcióba lépett. A Világ című, sajnos rövid életű liberális hetilap tudósítójaként helyszíni riportot készítettem arról, ahogy Krassó vörös festékkel keni át a forradalom leverése utáni első belügyminiszter nevét. A göndör, ősz hajú kobold egy létra tetejéről nyilatkozott elszánt kérlelhetetlenséggel. Néhány hónap múlva a Nádor utca hivatalosan is visszakapta a nevét. Később a Néphadsereg téren (ma Honvéd tér) álló Münnich-szobrot is ledöntötte a MOP. Csak a két csizma árválkodott még egy ideig, amíg Krassóék azt is le nem fűrészelték.
A naptári bejegyzés szerint ezen a napon 56-ra emlékezve fel is vonultam. Na nem egyedül. Akkor még nem sajátította ki magának a hatalom a forradalmat, amit bajosan is tehetett volna, hiszen épp annak vérbefojtásával született. Spontán és önként, dalolva jöttünk össze ezerszám, de már feltűntek a véres szájú hőbörgők, főleg a Corvin közi megemlékezésen. Talán még 90-ben elmentem egy hasonló megemlékezésre, azután végleg elment a kedvem a gyűlölet-happeningektől.
És megszűnt a Munkásőrség, a Liszt Ferenc téren pedig a MÁV-iroda kirakatába tett tévé képernyőjén néztük a romániai forradalmat, egy másik diktatúra bukását. Ezek is voltak 89-ben. Na és természetesen Nagy Imre és társai újratemetése, de az megér egy külön misét.
És talán egyszer „lesz még Magyar Köztársaság”!

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20