Bóta Gábor: Elmaradt Kossuth-díj

Publikálás dátuma
2018.12.26 13:00
MOHÁCSI JÁNOS - Minden rendszer számára rebellisnek számít a rendező
Fotó: Horváth Judit
Mohácsi János sok tekintetben partizán, kilóg a sorból, örök nyughatatlan, ha úgy tetszik, békétlen, ezt már első, igazán nagy port felvert rendezése, a Hogyan vagy partizán?, avagy Bánk bán is bizonyította. Tényleg partizán módra csinálta. Amatőr színházas múltja után Ascher Tamás invitálta Kaposvárra. Pöttömnyi szerepeket játszott. De a stúdióban hatalmas lendülettel, éjszakánként, főleg hozzá hasonló, fiatal segédszínészekkel próbálta a Bánk bán vad, elementáris, minden hősi pátosztól mentes változatát. Akkori átütő erejű rendezése már mutatta mostani munkáinak a stílusjegyeit. Erősen abszurdba hajlott, gyakran üvöltően hangos volt, tele elementáris tömegverekedéssel, szó szerint vett gyilkos humorral. Akkor is röhögtünk, ha éppen ledöftek valakit, mert rengeteget röhögtünk, de ez nem ritkán a torkunkra is fagyott, mert éppen a tragikus események kerültek előtérbe, vagy a komikum mesterien keveredett dermesztő szituációkkal. Teli volt vérrel a színpad, főleg sejtelmes félhomály uralta, a helyzetek már-már horrorra hasonlítottak, lidérces zenével megtámogatva.
Miután Gertrudist megölték, a sokadik emeletről, egy koporsó tetejéről lecsúsztatták a mélybe az igazi ablakon keresztül. A produkció olyan hőfokú volt, hogy a nézők közül többen iszonyú sikolyt hallattak, akkora volt a téboly, a felfokozott indulat, hogy hihető lett, a szereplők akár valódi gyilkosságot is elkövetnek. Valószínűleg az alsó emeleten elhelyeztek egy hálót, abba pottyanhatott szegény színésznő. Rimánkodtunk a szereplőknek, hogy árulják el a fortélyt, de a világért se nem tették. Azóta ezt nem is tartom fontosnak, mert az egész lelemény nem ért volna fabatkát se, ha nem teremtik meg a kiszolgáltatottságnak, a félelemnek, a totálisan eldurvult agressziónak azt a lúdbőröztetően lidérces légkörét, amiben csak egy pillanatra is megfordulhat bárki fejében, hogy a színésznő kidobása az ablakon valódi gyilkosság.
Mohácsi következő produkciója, a Tévedések végjátéka, avagy tévedések víg játéka, Shakespeare nyomán, sem volt könnyed móka, kacagás, ahogy oly sokszor játszani szokták, az ikerszereplők okozta helyzetkomikumok garmadájára alapozva. A tévedések elkerülése végett, Mohácsi elképesztően érti a helyzetkomikumokat is, remek példa rá mondjuk Feydeau Bolha a fülbe című bohózata, amit háromszor is pompásan megrendezett.
Mindez azért jutott eszembe, mert most mutatták be az Örkény Színházban Szép Ernő Patika című darabját az ő rendezésében. Hát ebben is olyan verekedést rittyent halál pontos koreográfiával, gyűlölködő tekintetekkel, végletesen elszabadult indulatokkal, hogy az egyszerre lúdbőröztető, miközben meg kell szakadni a nevetéstől. Kijátszat mindent rendesen, alaposan, tán ezért hosszabbak a megszokottnál a produkciói. A Patika is este háromnegyed 11-ig tart. Szokták is mondani, cukkolják vele, hogy egy-egy óra általában kihúzható az előadásaiból. Ilyenkor felfortyan, máskor csak néz és néz, enyhe mosollyal. Igen szelíd, halk szavú férfiúnak tűnik, aki pedig sokszor durván keményeket rendez. Megmutatja az ember sátánfattya jellegét, miközben temérdek humánum süt belőle és a produkcióiból ugyancsak. Gondolhatnánk, hogy vasmarokkal próbál, de épp ellenkezőleg, szívesen meghallgat mindenkit, boldogan használja a színészek ötleteit, igencsak épít az egyéniségükre. És öccsével, az Isó becenévre hallgató Istvánnal, a próbák utolsó szakaszában is írnak, ha új darabot, azt, ha régit mutatnak be, akkor átírnak, húznak, jeleneteket helyeznek ide-oda, betoldanak, szavakat változtatnak meg, nem ritkán gyilkos, ütős, maró poénokat ötölnek ki. Olyan színészek, akik még nem dolgoztak velük, megrémülhetnek, hogy mi lesz ebből, ez merő kuszaság, a bemutató előtt néhány nappal még azt sem tudják, mit mondanak a harmadik felvonásban. De a tapasztaltabbak már tudják, hogy amikorra kell, összeáll a dolgok zöme, ha netán a premierre nem, majd a tizedik előadásra.
Mohácsi rendezései általában nem szétesnek, hanem összeérnek. Többször láttam jóval a premier után újra az előadásait, és azt tapasztaltam, hogy még ütősebbek, sokrétegűbbek, kidolgozottabbak, árnyaltabbak lettek. Tény ami tény, nem egyszer kellett miatta premiert elhalasztani. Mondták is, hogy felborul a hibájából az évad. Amikor erre rákérdeztem egy interjúban, a maga lakonikus, ironikus módján azt válaszolta, hogy ő még soha nem látott felborult évadot. Mostanában már nincs ilyen, amióta kiebrudalták a kaposvári színházból, és becsapta maga mögött az ajtót, meg se hallgatva, hogy az akkori direktor, Rátóti Zoltán, miután az utolsó ottani rendezését agyba-főbe dicsérte, miért is gondolja úgy, hogy a következő szezonban ne a Csiky Gergely Színházban dolgozzon. Kénytelen jó néhány teátrum üzemmenetéhez igazodni. Nem késnek már miatta a premierek, akár négy produkciót is rendez egy szezonban, vagy ki tudja, tán volt az már öt is. Ez olykor meglátszik a színvonalon, nem érződik minden olyan nagy dobásnak, mint valaha, de hát meg kell élni. És, ha van is önismétlés, más társulat fazonjához igazított repríz, akkor is, a minőség jóval felette van a magyar átlagnak. Volt időszak, amikor a színikritikusok díjára szinte bérlete volt. Zsótér Sándorral versenyben őt díjazták a legtöbbször a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Szakmai felkészültsége, ihletettsége, a társulatokra gyakorolt rendkívül pozitív hatása, bárhol is dolgozik, vitathatatlan. És bár a napokban már a hatvanadik évébe lépett, és lefegyverző teljesítmény van mögötte, mégis elfelejtettek neki Kossuth-díjat adni.
Rebellisnek számít minden rendszer számára. Előszeretettel taglalja a puha, a közepes és a kemény diktatúra természetrajzát. Vissza-visszatér a fasizmus, az antiszemitizmus, rasszizmus kérdéséhez, és például olyan bámulatos előadást rendez belőle, mint a Dohány utcai seriff, ami szerencsére hosszú ideje műsoron van. A Csak egy szög a cigányok tarthatatlan helyzetét taglalta húsba vájó módon. Az Egyszer élünk több rendszeren keresztül is rávilágított a hatalom rút természetrajzára. Az 56 06/ őrült lélek vert hadak, amiben az 56-os eseményeket ábrázolta, ahogyan ő látta, politikai indulatokat is felkorbácsolt. Bizonyos nyilatkozataiból pedig elég egyértelműen kiderül, hogy nem túl nagy híve, annak, ami most van. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy illiberializmus helyett demokráciára, köztársaságra, kirekesztés helyett befogadásra vágyik. Szóval egy ideig még nyilvánvalóan várhat az amúgy rég kiérdemelt Kossuth-díjra. De ennél lényegesen fontosabb, hogy erőteljes, messze visszhangzó produkciókat rendez, melyekkel sokaknak okoz örömet.
Frissítve: 2018.12.26 15:58

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20