Szüdi János: Készítsünk számvetést!

Publikálás dátuma
2018.12.26 08:30
NEM LÁT, NEM BESZÉL, NEM HALL - Hazánkban kelendő a fülviasz és a szemellenző, de szájzárból több is fogyhatna
Fotó: Shutterstock
A Horthy-korszak propagandája Trianon revíziójára, az antiszemitizmusra és az antibolsevizmusra épült. Mindhárom kitartott huszonöt évig, széleskörű társadalmi támogatottságot élvezett, meghatározta a kül- és belpolitika irányát. Ebből a trojkából az ász Trianon volt, amely pártok fölötti nemzeti egységet hozott létre, s amelynek érezhető hatása van a mai kor közgondolkodására is. Jelszavak, jelképek, amelyek nem akarnak eltűnni a fejekből. Amelyek vad indulatokat gerjesztenek ma is.
Az Orbán-korszak propagandája a menekültellenességre, a másság elutasítására, az európai összefogás erősítésének aláásására épül. Mindhárom széleskörű társadalmi támogatottságot élvez, meghatározza a kül- és belpolitika irányát, ezért ennek a hatalomnak is jó esélye van a hosszútávú tervezésre. A menekültektől való félelem pártok fölötti nemzeti egységet kovácsolt össze, elhomályosítva a szegénység, az egészségügy, az oktatás minden gondját és problémáját, az egyre többször napvilágra kerülő, az ország legfelsőbb vezetését érintő korrupciós ügyeket.

A három majom

Úgy tűnik hazánkban igen kelendő a fülviasz és a szemellenző. A szájzárból viszont fogyhatna több is. A három majomból kettő elégedett lehet. A magyarok nem látnak, nem hallanak. Vakon és süketen szidják a kormány által kijelölt ellenséget. Valójában a harmadik majom is elégedett lehetne. Igaz, a magyarok sokat beszélnek, de keveset mondanak. A fejekben minden a régi: Mi magyarok vagyunk! Jobbak mindenkinél! Balsors által üldözött, ellenségeink által szétszakított nemzet. De, mi „Nem engedünk 48-ból, piros, fehér, zöld zászlóból,/Az aradi 13-mat, megbosszuljuk mindahányat,/Tűzzel, vassal sejehaj! Sírva vígad a Magyar!” (Kárpátia zenekar)
Sikerült! Ismét sikerült megtalálni a lehető legrosszabb megoldást. Megállítani, visszafordítani az idő kerekét. Ezt az eredményt demokratikus úton, szabad választások útján sikerült elérni. Korunk miniszterelnöke büszke lehet teljesítményére: egy ingatag demokráciát sikerült átalakítania biztos talajon álló diktatúrává.
Vajon mi az, ami összehozta, összetartja a tábort? A kiszolgáltatottság? A félelem? A tudatlanság? A tájékozatlanság? Az irigység? A vakhit? Mindez együtt és külön-külön. Létezik azonban egy mindennél szilárdabb kovász: a tisztességtelenség erénye. Azt mondják: ha a magyar utolsóként lép be a forgóajtón, akkor is elsőként jön ki. Ez az ügyeskedés jellemzi az országot, átitatva az itt élők lelkét. Kijátszani, kicselezni egymást, a hatalmat. Megkeresni, megtalálni a kiskaput. Csak az a fontos, ami nekem jó. Ezzel a mentalitással akadályozta meg hosszú időn keresztül a magyar nemesi osztály az ország fejlődését segítő reformok bevezetését, például a közös teherviselést, a jobbágyság felszabadítását, a nemzetiségi jogok érvényesítését. Ezzel a mentalitással alakították ki az itt élők az alámerülés taktikáját, a nem politizálás filozófiáját. Össznemzeti játék ez, amelynek szabályai egyre kifinomultabbá váltak, amelyben a tisztességtelen hatalom tudatosan rájátszik az alattvalók túlélés iránti igényére, szándékosan teremt olyan helyzeteket, amelyek csábítanak a normaszegésre, amelyek felett szemet lehet hunyni. Így válik mindenki a hatalom cinkosává, zsarolhatóvá, érdekeltté a változatlanságban. Annak a kisebbségnek kell félnie, amelyik nem akar részt venni az „aki nincs ellenünk, az velünk van” játékban.

A hagyomány kötelez

Talán még van, aki emlékszik a Trabantba gyömöszölt félhalott nagymamára, aki ötven dollárral növelte a család ausztriai vásárlási keretét? Talán még van, aki emlékszik a gazdasági munkaközösségekre, az állami tulajdonban lévő eszközökkel és nyersanyagokkal saját haszonra termelésre? Talán még van, aki emlékszik a presszós kisasszonynak csúsztatott „bélásra”, a jobb kávé reményében, a közértes kisasszony telefonjára: itt a banán! Talán még van, aki emlékszik a csempészett lemezekre, farmerokra? Nem baj, ha úrrá lesz rajtunk a nemzeti amnézia. Van élő gyakorlat: ki kér számlát a vízvezeték-szerelőtől; ki nem kéri - adott esetben - befolyásos rokona közbelépését; ki nem ad hálapénzt az orvosnak; ki nem „tejel” a jó üzlet összehozójának? Ezek a példák igazolják, beteg a társadalom. Hosszú ideje beteg és nem is kicsit. „Nálunk ritkán pattannak ki panamák. Mert mi regarddal vagyunk egymás iránt. Én panamázom, te panamázol, ő panamázik. Mind panamázunk.” - írta Ady 1903-ban Panama és anarchia című cikkében, a Nagyváradi Naplóban. Miért szólnak a máról a több mint száztíz éve leírtak? Azért, mert az eltelt idő, az államformák változásai, a kormányváltások ellenére megmaradtak a feudális viszonyok, az úr és szolga kapcsolatok.
Egy rövid ideig úgy tűnt, van remény a gyógyulásra. Egészen addig, ameddig a hatalomra került Fidesz baráti társaság fel nem ismerte, az szolgálja érdekeit, ha visszafordítja a felépülés folyamatát és konzerválja a kóros állapotokat. Meghirdette a Jó Állam felépítésének programját, amelynek végrehajtásakor lebontotta a jogállamot. Nem volt nehéz a dolga. Elég volt a még nyitott sebekbe - gyógyszer helyett - homokot szórni, a rövidlátóknak szemüveg helyett szemmaszkot adni.
A trükk bevált. Sajtószabadság, véleménynyilvánítás szabadsága, tanszabadság, gyülekezési jog, vallásszabadság, egyesülési jog, jogbiztonság, korlátozott és ellenőrzött hatalom. Üres szavak. Nem hiányozó jogok. Működő oktatási rendszer, működő egészségügyi rendszer, működő szociálpolitikai rendszer, működő közszolgáltatások. Felesleges kiadások. Nem hiányzó javak. Amíg szilárd a kerítés, hihető minden orbáni állítás: a szegény tehet arról, hogy szegény, gyermekének nem kell tanulnia, maradjon az is szegény, az ország jobban teljesít, soha nem épült ennyi aréna, kisvasút, kerékpárút, kilátó. Mint ahogy el kell hinni azt is, 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legjobb országa közé fog tartozni. Pedig nem kellene elhinni, amit mond, erre figyelmeztette is a hallgatóságot: „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.” Rodolfo is figyelmeztette nézőit: „Csak a kezemet figyeljék, mert csalok!”

Micsoda különbség

A bűvész trükkjei évtizedeken át szebbé tették sokunk gyermekkorát. Tátott szájjal csodáltuk, amint varázspálcája intésére eltűnnek a tárgyak, regenerálódnak a széttépett újságlapok, kiemelkednek a pakliból a közönségből kihívott gyermek által elrejtett kártyalapok. Orbán trükkjei tönkreteszik az országot. Hitetlenkedve „csodáljuk”, ahogy tíz és tízmilliárdokat reptet át az államkasszából a magánkasszákba, lefoglalja és újraosztja, vagy államosítja mások vagyonát, szétzilálja a működő rendszereket, nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánít ügyeket, kivonva ezáltal azokat minden jogszabály hatálya alól. Mégis, kiemelkedő produkciója a parlamentarizmus felszámolása. Az Országgyűlés munkája nyomon-követhetetlen. A sajtó jelenlétét a házelnök korlátozta. A folyamatos „élő” közvetítés az ülésteremből megszűnt. A házelnök és helyettesei megregulázzák az ellenzéki képviselőket, megvonva hozzászólási jogukat, súlyos bírsággal sújtva őket. Az ellenzék által benyújtott törvényjavaslatok nem kerülnek megvitatásra. A kijelölt bizottság vitára alkalmatlannak nyilvánítja őket. A kormány törvényjavaslatai nincsenek előkészítve, előzetes egyeztetésük elmarad, nem kapcsolódik hozzájuk hatástanulmány, megismerésükre sokszor nincs idő, a benyújtás, a tárgyalás és az elfogadás egyetlen nap alatt lezajlik. Nincs érdemi vita. Kormánypárti képviselő módosító indítványt csak kormányzati engedéllyel nyújthat be. Az ellenzéki képviselő módosító indítványát elutasítja a kormánytöbbség. Az Országgyűlés kormánypárti oldala nem kételkedik. Minden „rájuk bízott” törvényjavaslatot megszavaz, nem mérlegelve következményeit.
Érdemes kitérni az éves költségvetési törvény sajátosságaira. Olyan időpontban (májusban) készítik és fogadják el (június-július) amikor a megalapozott döntéshez szükséges makrogazdasági adatok nem állnak rendelkezésre. Nincs is szükség rájuk, mivel a benne foglaltak a kormányt nem kötik. A törvény szinte minden költségvetési előirányzat átcsoportosítására és tetszés szerinti elosztására felhatalmazást ad a kormánynak. A kormány milliárdok sorsáról dönthet, bármelyik belföldi vagy határon túli szervezetnek, személynek, bármilyen feladathoz, bármekkora összegben vissza nem térítendő támogatást adhat, azt megemelheti, a felhasználási határidőket meghosszabbíthatja.
Elkészült az idei karácsonyi ajándék-törvénycsomag. A kormánypárti képviselők bizonyíthatták lojalitásukat. Miről döntöttek? Többek között a különböző vallások és híveik rangsorolásáról, a másodrangúvá besorolt egyházak jogfosztásáról; a miniszterelnöki hatalom korlátlan kiterjesztéséről, a kormányzati feladatokban résztvevők politikai alávetettségéről; a munkavállalói terhek megnöveléséről; bárkinek, bármikor, bárhol történő megfigyelésének legalizálásáról; a zsidó és más vallásúak összeírásáról; a földtulajdon feletti rendelkezési jog korlátozásáról.
Az ajándékot illik illően megköszönni. Nemcsak a törvények ellen tüntető utcán fagyoskodóknak. Erre 2019-ben kétszer is lehetősége lesz a választóknak. Készítsen ehhez mindenki számvetést. 
P.S.: Ezt az ajándékot nem tudták lenyeletni a címzettekkel. Vajon megakad-e a szakácsok torkán?
Frissítve: 2018.12.26 08:30

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20