Rabszolgatörvény – Nem árulja el a szakértője nevét a közmédia

Publikálás dátuma
2018.12.21. 17:48

Fotó: Népszava
Szél Bernadett szerette volna megtudni, kire hivatkoznak az M1 Híradójában, de nem járt sikerrel.
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő megkereste a Duna Médiaszolgáltatót annak ügyében, pontosan ki volt a névtelen szakértő, amikor még december elején a túlóratörvényről beszéltek az M1 Híradójában – írja az Index. Az idézet így hangzott: 
„Szakértők szerint a módosítás életbe lépése után sem kötelezhetnének senkit túlórára az írásos beleegyezése nélkül. Az a feltételezése is alaptalan a szakszervezeteknek, hogy a túlórák után járó pénzt csak évekkel később kapnák meg, ugyanis ezt továbbra is minden hónapban ki kellene fizetni.”

Szél a médiatörvény egyik bekezdése alapján („A műsorszámban közzétett hírekhez fűzött véleményt, értékelő magyarázatot e minőségének megjelölésével és szerzőjének megnevezésével, a hírektől megkülönböztetve kell közzétenni”) arra kérte a Duna Médiaszolgáltatót, hogy nevezzék meg, ebben az esetben ki volt a szakértő. Szél a portálhoz eljuttatott levelek alapján 9 nappal később választ kapott, méghozzá azt, hogy az EU általános adatvédelmi rendeletben biztosított joga alapján a hivatkozott szakértő személyes adatainak kezelése ellen tiltakozott, és ezért a DM nem tudja kiadni az adatait. Dobos Menyhért, a DM vezérigazgatója azt is írta: 
„Tájékoztatom továbbá, hogy az újságírói munka során a napi gyakorlatban rendszeresen kérdezünk meg szakértőket ( jogász, közgazdász, orvos stb) akiktől egy-egy adat, tény pontosítását, magyarázatát stb kérjük. Ezek nem jelennek meg névvel, arccal mert egyrészt nem esnek akkora hangsúllyal egy-egy anyagban, másrészt a szakértők sem szeretnének megjelenni, azaz ragaszkodnak a személyes adataik védelméhez. Ezen túl azonban – akár a jelen téma kapcsán is – több szakértői megszólalást talál műsorfolyamunkban”

Szerző

Kicsit javult a helyzet, de sok városban még mindig problémás a levegő

Publikálás dátuma
2018.12.21. 17:15

Fotó: Népszava
Az érzékeny lakosságcsoportnál továbbra is légzőszervi tünetek jelentkezhetnek.
Az ország több pontján is kismértékben javult a levegő minősége csütörtökön – olvasható a Tisztifőorvos Facebook-oldalán. Putnokon viszont továbbra is egészségtelen a levegőminőség, míg 19 helyen – Budapesten, Dunaújvárosban, Egerben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Sajószentpéteren, Salgótarjánban, Szolnokon, Százhalombattán, Szegeden, Székesfehérváron, Szombathelyen, Tökölön, Vácon, Várpalotán és Veszprémben – kifogásolt. Mint írják, az érzékeny lakosságcsoportnál továbbra is légzőszervi tünetek (például köhögés és légúti irritáció) jelentkezhetnek. A kerékpárosok számára a megfelelő védőmaszkok használatát javasolják, hozzátéve: lehetőleg kerüljük a szabadban végzett intenzív testmozgást, és – tekintettel a hidegre – öltözködjünk rétegesen.
Szerző

Folytatódik az enyhülés: akár 11 fok is lehet az utolsó adventi hétvégén

Publikálás dátuma
2018.12.21. 16:51

Fotó: Shutterstock
Három megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ónos eső miatt.
Szinte országszerte több fokkal magasabb lesz a csúcshőmérséklet hétvégén az előző napokhoz képest, de többfelé eső, zápor is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből. Szombaton eleinte erősen felhős vagy borult idő várható, majd délután nyugat felől megkezdődik a felhőzet felszakadozása, csökkenése. Több helyen várható időszakosan kisebb eső, zápor. A délnyugati, nyugati szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 11 fok között várható, az alacsonyabb értékek északkeleten, a magasabbak nyugaton lesznek. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ónos eső miatt. Folytatódik a többfelé párás idő, de a látótávolság növekedése várható. 
Forrás: OMSZ
Vasárnap változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat felől megvastagszik a felhőzet. Napközben helyenként, késő délutántól, estétől többfelé várható eső, zápor. A nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között várható. 
Szerző