Románia;Ion Iliescu;

2018-12-21 20:08:42

Emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják Ion Iliescut

A katonai ügyészek két éve porolták le az 1989-es aktákat, miután az EJEB elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

Vádlottá minősítette a román katonai ügyészség Ion Iliescut, és bűnvádi eljárást indított a volt román államfő ellen, akit három feltételezett bűntársával emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítanak az 1989-es forradalom ügyében – közölte pénteken a vádhatóság.

Az ügyészek szerint szándékos katonai diverzió, tudatos rémhírkeltés miatt vesztette életét sok ember Romániában Nicolae Ceausescu kommunista diktátor 1989. december 22-i menekülési kísérlete után.

Megállapították, hogy a kommunista diktátor elűzése után az állam politikai és katonai vezetését a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) ragadta magához, amely hatalmának megőrzése és legitimálása érdekében 862 ember halálával, illetve 2150 ember sérülésével járó fegyveres diverziót szervezett, amely – emberiesség elleni bűntettként – elévülhetetlen.

A vádhatóság szerint 1989. december 22-e és 30-a között mintegy 12 millió 600 ezer töltényt lőttek ki Romániában.

Iliescut és Gelu Voican Voiculescut, a CFSN kormányfőhelyettesét – a televízió adásában és közleményeiken keresztül terjesztett – szándékos félretájékoztatással és rémhírkeltéssel, a Ceausescu házaspár kivégzéséhez vezető diverzió megszervezésével gyanúsítja az ügyészség.

Bűnvádi eljárás indult Iosif Rus, a légierő volt parancsnoka és Emil (Cico) Dumirescu, a CFSN tagja ellen is. Előbbit az otopeni-i repülőtéren egymás ellen vezényelt katonák által rendezett, 48 ember halálát okozó vérfürdő kiprovokálásával, utóbbit a televízió székházánál végrehajtott katonai diverzió megszervezésével gyanúsítják.

A katonai ügyészek két éve porolták le az 1989-es aktákat, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

Korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a Temesvárról induló, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket, és 3138-an sebesültek meg. Túlnyomó többségük a diktátor elűzése után, amikor a lakossággal elhitették, hogy „terrorista” mesterlövészek lövöldöznek az utcákon Ceausescu hatalmának helyreállítása érdekében.

Klaus Iohannis államfő a forradalom 29. évfordulója alkalmából írt Facebook-bejegyzésében megállapította: 1989 decemberében a románok súlyos véráldozatot fizettek szabadságukért és a demokráciáért, a maga részéről pedig továbbra is harcolni fog az igazság kiderítéséért, a bűnösök felelősségre vonásáért.

„A történelem arra tanít, hogy egyetlen, saját állampolgárait megvető és megalázó rendszer sem lehet tartós. A románok nem tűrnek el többé egy önkényes, hatalmi visszaélésen, korrupción és hozzá nem értésen alapuló, az állampolgárt mélyen megvető kormányzást. Csak úgy tudunk tisztelegni a forradalom áldozatainak emléke előtt, ha határozottan ellenállunk az igazságszolgáltatás és a demokratikus intézmények elleni támadásoknak” – írta közösségi oldalán a román államfő.