időjárás;előrejelzés;

2018-12-24 16:16:00

Az ünnepek alatt is marad az erős szél, néhol havazás lehet

Hétfőre tizenhárom megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Kedden már kisebb hóesés várható.

Az északnyugati, északi szél éjszakára kissé mérséklődik, de még éjjel és karácsony első napján is nagy területen kell erős szélre számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből.

Hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 9 fok között várható, késő estére -2 és +2 fok közé hűl le a levegő. Tizenhárom megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a szél miatt, erről itt írtunk bővebben.

Kedden az Alföldön kisüthet néhány órára a nap, majd ott is megnövekszik a felhőzet. Előbb a Dunántúlon, majd a nap második részében máshol is előfordulhat kisebb havazás, a Dunántúlon havas eső is lehet. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon és a főváros környékén ismét megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között várható.

Szerdán északkeleten közepesen, illetve erősen felhős lesz az ég, míg máshol kevesebb felhő ígérkezik. Főként északkeleten alakulhat ki helyenként kisebb eső, ónos eső vagy havazás. Az élénk északnyugati szelet erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

Csütörtökön a gyakran változó felhőzet mellett néhány órás napsütés is várható. Északkeleten helyenként gyenge eső, ónos eső is előfordulhat, az északnyugati szél pedig helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

Pénteken közepesen, illetve erősen felhős, borult lesz az ég. Leginkább északkeleten fordulhat elő néhol kisebb eső, esetleg ónos eső. Az északnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

Szombaton helyenként kisebb eső, zápor lehet, és az északnyugati szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Szórványosan várható eső, havas eső, és az északnyugati szél megerősödik, egyre többfelé viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között lesz.

A hét végére a Nap járása eléri azt a pontot, amikor legkésőbb kel föl az évben, ám a délutánok – ha csak lassan is – már napról-napra hosszabbodnak.