Sürgősen, de nem úgy

Az Orbán kormány – az államosítást és a pénzkivonást nem számolva - lassan tíz éve nem tesz semmi mást az egészségügyben, mint időnként hangzatos lózung-léggömböket ereget. Nem szabadna szóra méltatni ezeket, azonban olyan butuska és ügyetlen álpróbálkozásokról van szó, hogy nem lehet nem leütni a magas labdát.

Most éppen a háziorvosi hálózat „megerősítése” van napirenden. Természetesen nem tudható, mi is az a „megerősítés”. Azt, hogy több pénzt fordítanak az alapellátásra, biztosan nem, mert egyidejűleg a háziorvosi praxisok visszaállamosításáról is harangoznak. Szakmai megerősítésben sem érdemes reménykedni, hiszen a háziorvosi státuszok fele nincs betöltve, és az aktív állomány kétharmada több mint hatvan éves. Orvos-migránsoknak pedig az illatát sem bírja a mi derék felcsúti illetőségű vezérünk.

Alighanem arról van szó, hogy újabb elláthatatlan feladatot címeznének rájuk, és hogy ne lógjon ki a lóláb, bemutatnak nekik és nekünk egy mázos madzagot, merthogy mézesre sem futja már. Alighanem a befagyott sürgősségi ellátás működésképtelen gépezetébe akarnak új lelket pumpálni, de szokásuk szerint a tehén „szarva közt keresik a tőgyét”.

Hogy mekkora ostobaság ez a megerősítés, csak akkor érthető, ha megmondjuk, mit kellene tenni a háziorvosi rendszerrel: nos, meg kellene szüntetni! Egyetlen kivétellel minden eddig rájuk mért feladat ellátására alkalmatlan a hálózat, később elmondom miért. Amire alkalmas, az a krónikus betegek gondozása, illetve – ha egyszer majd megvalósul - a prevenciót szolgáló szűrővizsgálatok megszervezése. Az is igaz viszont, hogy ezek nem szorosan vett gyógyító tevékenységek, ezért sokkal jobban (és olcsóbban) látná el ezeket a tennivalókat egy ilyesmire kiképzett (diplomás) nővér.

A sürgősségi ellátás sürgős kiépítése nagy, országosan megoldandó feladat, amelyben a jelenleg még többé-kevésbé létező háziorvosi hálózatra nem szabad számítani. Elsősorban azért, mert a megfelelő diagnosztikus készség így nem alakítható ki. Természetesen az sem várható el a háziorvosi hálózattól, hogy folyamatosan, ugyanazon a helyen, 0-24-ig rendelkezésre álljon, holott ez a sürgősségi ellátás elengedhetetlen feltétele.

Felelnem kell arra a kérdésre, hogy miért van szükség a bonyolult műszerezettségre, és milyen időtávon belül kell biztos diagnózishoz jutni. A sürgősségi ügyelethez fordulók túlnyomó többsége nem életveszélyes állapot miatt jelentkezik. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy ne lássuk el őket, és azt sem, hogy tolerálható várakozási időn belül ne kerüljenek sorra. Akik életveszély miatt szorulnak sürgősségi ellátásra, azoknak várakozási idő nélkül kell orvosi vizsgálatra kerülniük.

Két olyan kórforma van, amelynek késedelmes ellátása maradandó fogyatékossághoz, sőt halálhoz vezethet. Egyik a szívizom, a másik az agy vérellátási zavara. Vagyis a szívinfarktus és a sztrók. A szívizom maximum két órás keringési zavart visel el lényeges károsodás nélkül. Az agy ennél is sokkal kevesebbet. Ennyi idő áll rendelkezésre a beteg-szállításhoz, a diagnosztikához és a szükséges terápiás beavatkozásra együttvéve. Ezek az ismérvek határozzák meg a sürgős betegellátást végző egységek helyigényét, személyi állományának összetételét és létszámát.

Például Budapest vonatkozásában ez azt jelenti, hogy 50-100 ezres lakosságszámra, vagyis kerületenként kell létesíteni egy komplett diagnosztikával felszerelt sürgősségi részleget. Praktikus és szakmai szempontok miatt célszerű ezt a meglévő rendelő-intézetekbe, illetve intézetekhez telepíteni. Vagyis a jelenlegi elképzelés, a szuperkórházi sürgősségi osztályok kialakítása mellett, azok előszűrő egységeként decentralizálni kell a sürgősségi ellátást, és természetesen a mentést, illetve a betegszállítást is.