"Hónapokon belül színházak mehetnek csődbe" - kritikusok és művészek a 2018-as évről

Publikálás dátuma
2018.12.28 09:00
Alföldi Róbert és Kováts Adél a Radnóti Színház III. Richárd című előadásában
Fotó: Népszava/ Vajda József
Melyek voltak a legfontosabb produkciók, mit néztünk, hallgattunk, olvastunk 2018-ban? Szakmai és személyes élmények az összegzésben. A mai művészeti ág a színház.

Az év színházi forgószele

Bán Zsófia író Utas és holdvilág. Az érzékek ötórányi, akusztikus/vizuális kavalkádja; elvarázsol, elrepít, megérint, letaglóz és felemel. Ez az, amiért az ember színházba megy, ez az, amire mindig vágyunk, csak ritkán kapjuk meg; ez az, amitől újra csillogó szemű befogadók leszünk; ez az, aminek a végén azt mondjuk: még! A TÁP Színház kultelőadása, amelyben Szerb Antal kultregényét a régi, rádiószínházi előadását felhasználva, playbackről játsszák. Igazi színházi salto mortale. #“És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”    Karácsony Ágnes újságíró Ez a színházi forgószél nem tör, nem zúz, de van ereje és sebessége, úgyhogy átrendez, fölkavar, kimozdít, talán helyre is tesz. Epicentruma jelenleg a tatabányai Jászai Mari Színház. Sorolhatnám a színészeket egyenként, hozhatnám az előadásaikat egymás után, ám elég annyi: ez a színház, ez a csapat rendkívül gyorsan a legnagyobbak közé forgott, és mindjárt föléjük magasodik. Szüts Miklós festőművész Előrebocsájtanám, hogy – tekintettel arra, hogy kicsiny hányadát láttam az évad előadásainak, vidéken aztán végképp alig… – a válaszaim igazságtalanok, elfogultak lesznek. (A csapnivaló memóriámról ne tétessék említés!) Hát ha azt hívjuk forgószélnek, ami jól gyomron vág, akkor Fassbinder: A félelem megeszi a lelket (Átrium, Alföldi rendezése). Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna megrendítően mesélnek a szerelemről, gyarlóságainkról. Turbuly Lilla, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke A Budapesti Operettszínház viharai. Előbb Kerényi Miklós Gábornak, a színház művészeti vezetőjének napvilágra került bántalmazási ügyeiről, menesztéséről, később az igazgatói pályázat körüli eseményekről szóltak a hírek. Kerényi Miklós Gábor is pályázott, aztán visszavonta jelentkezését. Majd kiderült, hiába támogatja a társulat túlnyomó többsége Lőrinczy Györgyöt, a jelenlegi főigazgatót, Kiss B. Attila operaénekes a befutó, akivel együtt balettigazgatóként Apáti Bence balettművész, a Magyar Idők publicistája is megérkezik a Nagymező utcába.

Az év színházi tapsrendje

Bán Zsófia  Bognár Péter: Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó kombi; rendező Gothár Péter. Játsszák: Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Kocsis Gergely, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Pálmai Anna, Vajda Kristóf m. v., Botka Zoltán. Az abszurd kibírhatatlanul mulatságos tombolása. Ennyit rég röhögtünk színházban, viszont nagyon ránk fér. Amelyben a cirkókról is sokat megtudunk, és még versben is van. Rejtő Jenő él és köszöni jól van! Aki hallja, adja át.    Karácsony Ágnes Ők nem hősök, nem kerülnek ki plakátokra, nem készül velük interjú, nézők előtt észrevehetetlenek, bár függöny mögött gyakran tapsolják őket a színészek. Én most virtuális tapsrendbe hívom a színházi technikusokat, ügyelőket, kellékeseket, öltöztetőket, fodrászokat, sminkeseket, díszítőket, takarítókat, másokat, a kulisszák embereit, akik nélkül a színház nem működik. Szóljon hosszan nekik a taps. Szüts Miklós A tapsrend nem azt jelenti, hogy milyen sorrendben, és hogyan jönnek ki a színészek meghajolni? Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy számomra mi volt az elmúlt idők legmeghatóbb tapsos ünneplése, akkor kivételesen nem színházi esemény jut elsőre eszembe. A Prima Primissima díj átadásán L. Ritók Nóra olyan, hosszú percekig tartó – igencsak megérdemelt – ünneplésben részesült, hogy az sokáig emlékezetes marad. Turbuly Lilla A hiányzó tapsrend. A Diplomácia sajtóbemutatója után, a Rózsavölgyi Szalonban csak nem akartak kijönni a színészek, pedig élénk taps köszönte meg a jól sikerült bemutatkozást. Végül a rendező (és egyben az előadás egyik főszereplője), Sztarenki Pál bevallotta, hogy a véghajrában a tapsrend még nem készült el. De azért csak előjöttek meghajolni , volt, aki félig még jelmezben, félig már magára húzott pulóverben. Ez a sutácska, zavarral és mosollyal kevert meghajlás jobban megmaradt az emlékezetemben, mint a sok-sok profi tapsrend.

Az év színházi szállóigéje

Bán Zsófia “Nem dönthettem másként, mint hogy a rendezővel megszakítottam a munkakapcsolatot, és a bemutatót töröltem az intézet programjából.” Karácsony Ágnes Hernádi Judit hajlíthatatlan. Nem konok, csak nem megalkuvó. A gondolkodás és a bátorság a létformája. Ilyen a természete. Telefonon jó hosszan szoktunk beszélgetni. Egyszer azt mondta, szerinte mindig túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy rájöjjünk, mennyire messzire mentünk. Úgy reagáltam: de jó mondat ez! Mire ő: „De nem az a fontosabb, mit teszünk egy jó mondattal?” Szüts Miklós Hát nem? Hát de. Pionírszív. Az Örkény Stúdióban Daniela Kapitanová Könyv a temetőről című – egyébként remek – regényéből készült darab, Bíró Kriszta fergeteges, egyszemélyes előadásában. Aki még nem látta volna: KÖTELEZŐ! Turbuly Lilla Hagyjuk már a bulvárt, a gügye szempontokat és az anekdotákat! Ezek a minősítések a kolozsvári Rosmersholm című előadás szakmai vitáján hangzottak el a POSzT-on, amikor a beszélgetés moderátora, vagy valamelyik hozzászóló szóba hozta, hogy elfogadható-e a rendezői verbális és fizikai erőszak (a rendező a premier szünetében megrázta a főszereplőnőt) egy alkotói folyamatban. Az előadás elnyerte a POSzT legjobb előadásának díját, Imre Éva pedig a legjobb női főszereplő díját. (Valóban kimagasló teljesítményt nyújtott.) Sokakban, így bennem is nyugtalanító kérdések maradtak: Nem üzeni-e mindez azt, hogy legitimáljuk a színházban (is) az erőszakot? Hogy a művészet túlléphet a morálon? Hogy a létrejött művészi alkotás erényei súlytalanítják a létrejötte során történteket? 

Az év színházi közjátéka

Bán Zsófia Spiró György Csirkefej című darabjának letiltása a párizsi magyar intézetben. Miután a rendezőnő, Gerzsenyi Bea egy franciául írt magán e-mailben szidta a kormányt és Orbánt, valamint ugyanebben a levélben az előadásra szóló meghívót is csatolta, valamelyik címzett jelentette a Külügyminisztériumnak és az előadást máris letiltották. A privát szféra és a szabad véleménynyilvánítás levágott csirkefeje. Karácsony Ágnes Szörnyű közjátékosok. Figyelmeztetések ellenére sem kapcsolják ki, vagy rezgőre állítják, és hagyják, hogy a dráma csöndpillanataiban hangosan búgjon a mobiljuk. A sötét nézőtér gyakran „némán villog”, mert sokan – egyre többen – még előadás alatt is fogják a kezükben a telefont. Pár hete a Radnóti Színház harmadik sorában a pityegő jelzésre egy nő a füléhez emelte a telefont, és rezzenéstelenül közölte a hívóval: „Még tart az előadás, majd hívlak. De a kutyát engedd ki a kertbe!” Szüts Miklós Az amúgy mostanság igencsak nehéz sorsú Radnóti Színház (remek) előadása: Osztrovszkij: A művésznő és rajongói (rendezte: Valló Péter) Az egyik jelenetben Schneider Zoltán, a mindig pityókás Jeraszt Gromilov szerepében elindul kifelé a szobából, és a mostanság az építkezés miatt a színpadot lefelező falba ütközik, és elmélázva valami ilyesmit mond: „Jé, itt azelőtt át lehetett menni..!” (A jól értesült közönség persze hálásan röhög.) Turbuly Lilla A magyar vidék "Alföldi Róbert-telenítése". Kezdődött zalaegerszegi talkshow-jának lemondásával, folytatódott az Igenis, miniszterelnök úr! pécsi vendégjátékának visszamondásával, majd Szombathelyen is úgy találták, hogy már nem időszerű az a Székely Csaba-darab, amit Alföldi rendezett volna az ottani színházban. De ne feledjük azt sem, hogy két vidéki kisváros, Zalaszentgrót és Szigetvár a kiesők helyére lépve örömmel hívta és fogadta a művészt.

Az év színházi cunamija

Bán Zsófia A módosított és VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÚ TAO-törvény, amellyel a független, magán- és alternatív színházak és játszóhelyek működését ellehetetlenítik, azaz megfojtják. Ezt súlyosbítja, hogy a visszamenőleges hatálya miatt (ami jogi nonszensz), minden idei (2018-as) előadás eleve veszteséges. A következő évet tehát mínuszból kezdik – ha kezdik. Kellemes ünnepeket! Karácsony Ágnes Ez a színházi cunami viszont tör és zúz, károkat okoz. Egyes bennfentesek látták a színházi radarokon, hogy nagyon közeleg, de nem szóltak róla másoknak. A morális szeizmográf nem működött. Így hát a művészeti szférát érintő tao eltörlése hangos hullámmal érkezett, és kulturális apályt hagyhat maga után. Szüts Miklós Ha a cunamin itt azt értjük, hogy „mindent elsöprő”, akkor ezt bátran állíthatjuk Alföldi Róbert alakításáról Shakespeare III. Richárdjaként, ugyancsak a Radnótiban. Elképesztő színészi teljesítmény. (Rendező: Andrei Şerban). Vagy ezt még tavaly mutatták be? Mindegy, mostanában olyan ritkán látható, hogy csak biztatni tudom azokat, akik nem látták volna, próbálkozzanak! Az ilyen alakításokért muszáj színházba járni. Turbuly Lilla A tao eltörlése. Az előadó-művészetek tao-támogatásának váratlan és visszamenőleges eltörlése egyelőre beláthatatlan következményekkel jár. Ha a színházak nem kapják meg a 2018-as jegybevételük alapján őket megillető támogatást sem, az hónapokon belül akár csődbe is vihet több színházat. A legnehezebb helyzetben a független társulatok és a magánszínházak vannak, hiszen ők nem számíthatnak arra, hogy a fenntartójuk valamilyen módon pótolja a veszteségeiket. Bemutatók maradnak el, az alkotók elesnek olyan munkáktól, amelyekre régóta készültek. A nézők kevesebb előadást láthatnak, több pénzért, mert a színházjegyek drágulnak. És a folyamat tovább gyűrűzik, mindez kihathat a színházi lapokra (ha a színházaknak kevesebb pénzük lesz reklámra) és ránk, a Színházi Kritikusok Céhére is. (Ha eddigi támogatóink nem tudnak hozzájárulni a kritikusdíjak átadásának méltó megrendezéséhez.)

Új színekben

Borbély Alexandra színésznő  - Mindent vitt nekem az évben a Hattyú az Örkény Színházban, csodálatos rendezés, díszlet, alakítások, cunami az volt amikor Ficza Istvàn énekel,a legkeményebb mondat amit Für Anikó mond a végén Tenki Rékának (a hattyúról.…) Nagyon tetszett még Dankó István Holt lelkek című előadása főleg mert a kollégáit olyan színben mutatta amit még nem láttam tőlük. 

Témák
színház
Frissítve: 2018.12.28 15:43

Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20 13:05

Fotó: AFP/ ROBIN UTRECHT
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Frissítve: 2019.04.20 14:07

Elmosott határok - orosz képzőművészet a Mikve Galériában

Publikálás dátuma
2019.04.20 12:30
Katrin Nenasheva: 300. A művész munkáiban saját testét használja
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az orosz és magyar képzőművészet határátlépései, mindannyiunkat érintő provokatív kérdésfelvetései állnak a Mikve Galéria kiállításának középpontjában.
Szokatlan, meghökkentő és elgondolkodtató munkákat egyaránt láthatunk a Mikve Galéria időszaki kiállításán. A Nyomotokban - Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben című kiállításon huszonkilenc művész, művészcsoport és művészeti szervezet mutatkozik be maradandó nyomokat hagyva a nézők emlékezetében. A Budapest Art Week keretében megnyílt tárlat egyúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi tematikájához is kapcsolódik, az orosz művészetet fókuszába állítva. Teszi ezt olyan könnyed módon, párhuzamot képezve a magyar alkotók munkáival, hogy a tárlatot szemlélve nem kizárólag egy budapesti, hanem egy minden pontján európai kiállítótérben találjuk magunkat. Világszerte ismert alkotók munkásságába is betekintést nyerhetünk, mint Andrei Monastyrsky, Anatoly Osmolovsky, vagy az ő műveik által is inspirált AES+F, a ChtoDelat, Oleg Kulik és a Blue Noses Group. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedő magyar művészek alkotásai szerepelnek a tárlaton, mint Szűcs Attila, Szabó Dezső, vagy a nemrég elhunyt, páratlan életművet maga után hagyó Birkás Ákos, akiknek szemléletmódja szintén nagy hatást gyakorolt a következő generációkra. Galambos Áron, Tranker Kata, Kis Varsó, Mátyási Péter vagy Szabó Ádám alkotásai önmagukban is sajátos utakat és jelentéseket nyitnak meg a rendkívül izgalmas, labirintusszerű helyszínen.  
Míg időnként egyértelmű a kapcsolódás egyes alkotók között, máskor nekünk kell felfejtenünk az egyes művek között átívelő szálakat: Mátyási Péter miniatűr Rengetegétől az AES+F művészcsoport hősiességet tematizáló képeiig, a provokatív performanszairól elhíresült Blue Noses fotósorozatától Birkás Ákos Sérült képéig, vagy a Chto Delat (Mi a teendő?) művészcsoport politikai aktivizmust és művészetet összefogó projektjeitől az olyan hazai kezdeményezésekig, mint a Műtő vagy a Bartók-negyed. A provokáció, a társadalmi feszültségek és problémák megjelenítése, az állandó megkérdőjelezés, a dolgok sarkaiból való kifordítása szinte minden alkotásban jelen van, helyenként válaszlehetőségekkel, máskor a nézőnek szegezett kérdésekkel dolgozva. Egy-egy kép erejéig olyan egyéni és kollektív helyzetek villannak fel, amelyek nem ritkán a mindennapossá vált erőszakot, ambivalenciát és ellentmondásokat domborítják ki, elmosva valóság és művészet közti határokat. Egyes művek előtt állva könnyedén jöhetünk zavarba, esetleg érezhetjük magunkat egyre feszültebb, kényelmetlen helyzetben – ezek az érzetek azonban kivétel nélkül szükséges folyamatokat indíthatnak el bennünk. Olyan művészetkoncepció valósul meg a Mikve Galéria kiállításán, amely a kortárs alkotók munkái mentén nagyon aktuális létszemléletet tükröz. Nevezetesen azt, hogy valami nincs így rendben. Kérdés, hogy mit kezdünk ezzel.

Infó

Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben, látogatható április 23-ig a Mikve Galériában. A kiállítás a Budapest Art Week és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatának része. Kurátor: Vékony Délia 

Frissítve: 2019.04.20 12:30