Versenyben...

Állandó verseny tanúi vagyunk. A küzdelem értünk, a nézőkért folyik, akár akarjuk, akár nem. Először is, hogy kattintsunk a megfelelő csatornára. Aztán hogy ott is maradjunk. Nézzük végig a reklámokat is. Továbbá szavazzunk, amikor kell, az okostelefonunkkal, vagy a butával, mindegy, csak nőjön a bevétel, miközben milliárdokat költenek el ránk és értünk, legalábbis látszólag. A lényeg az, hogy győzzön a jobb, és az természetesen mindig a mi csatornánk, a mi műsorunk és a mi emberünk.
Karácsony előtt – hagyományosan – befejeződnek a nagy sorozatok. Azok, amelyekben versenyzők a Nagy Díjért küzdenek, de persze a nézők orra előtt is elhúzzák a mézesmadzagot: ha szavaznak, akkor nyerhetnek. Az RTL Klub most, az X-Faktor végén közzétette a szavazási adatokat. Kiderült, hogy az élő adások hat hete alatt több mint hárommillió voksot regisztráltak. Nem számoltam össze, de a szavazók közül– hetente, majd a végén – nyertek mondjuk összesen tízen. A bevételi oldal nyilván jelentős többletet mutat. Jól el lehet adni az ilyenkor persze gyakrabban jelentkező reklám-blokkok idejét is, abból is csurrant-cseppent. Nem is csoda, hogy csili-vili showt állítottak elő, volt miből.
Összesen négy program jutott el így az év vége előtt a fináléhoz, a győztesek kihirdetéséhez. A Fölszállott a páva ezúttal nem újdonságokkal szolgált, hanem – bevallottan –lehúztak róla még egy bőrt. Az eddigi győztesek szerepeltek a „döntők döntőjében” és közülük szavazták meg a nézők az abszolút nyerteseket. A Duna TV ezzel megoldotta a péntek esti főműsort, ráadásul hagyományt is ápolt, szolgálta a népi kincsek megőrzését, a magyar kultúra őrzői és védői is elégedettek lehettek a hatalom berkeiben.
Az RTL Klubon két viadal zárult. A már említett X-Faktorban az idén az újfajta szórakoztatás diadalmaskodott. Két együttes végzett ugyanis a két első helyen. Közülük a romániai gyökerű USNK nevű kéttagú formáció azzal büszkélkedhet, hogy a győzelemhez már énekelni sem kell tudni. A két fiatalember ugyanis rappel, azt viszont kétségkívül magas színvonalon, helyenként bravúrosan teszik. A második helyezett Stolen Beat nevű – szintén kéttagú – együttesből legalább az egyik fiú tud énekelni, a másik inkább hangszereken játszik. A döntőbe bejutott egyetlen valódi énekes bronzérmet szerzett. Tamáska Gabriella így az idei év legjobb női hangja lett, ami azért nem túl nagy dicséret, ráadásul tulajdonosa láthatóan súlyos önbizalom- és önismeret-hiánytól szenved. A legjobban éneklő Arany Tímeát a nézők voksaikkal már az elődöntőből kiejtették, ami ismét felveti azt a kérdést, hogy vajon valóban igazságos-e csak rájuk bízni a fontos döntéseket (erre még visszatérünk).
Előtte azonban még az RTL másik versenyéről, a Konyhafőnök VIP sorozatról. Ebben ezúttal két sztárséf – Sárközi Ákos és Rácz Jenő - állított össze csapatokat ismert (és kevésbé ismert) emberekből. A fináléra két olyan ember maradt, aki az előző hetekben nem bizonyult igazán szimpatikusnak. Risztov Éva olimpiai bajnok úszó és Király Péter, szappanopera-színész abban hasonlítottak egymásra, hogy mindenáron a győzelemre törtek. E cél érdekében mindenen és mindenkin készek voltak keresztülgázolni. Végül a színész nyert, de a nézők – akiknek itt nem kellett szavazniuk, hiszen hónapokkal ezelőtt rögzítették a műsort – nem igazán tudhatják, miért, hiszen nekik legfeljebb elmondták, mi a jó és a rossz. Már csak emiatt sem nagyon érthető, miért olyan népszerű – és nézett – ez a program.
A KONYHAFONÖK VIP GYŐZTESE - Mindenáron a sikerre tört
Fotó: RTL KLUB
Szavaztak viszont a nézők a Sztárban sztár újabb évadának győztesére. S bár a zsűri nagyon drukkolt, hogy ezúttal végre nő nyerjen – így is lett volna igazságos –, végül Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie lett az első. Ez egyébként már azért is sejthető volt, mert több adásban is az élen végzett, tehát látszott, a közönség – talán túlságosan is – kedveli. A Rising Star című tehetségkutatóban feltűnt fiatalember jól énekel és gyakran sikeresen hozta a megformált előadókat, de nem ő volt a legjobb. Völgyesi Gabi – aki a Unique együttes énekeseként vált ismertté – egyszerűen frenetikus produkciókkal állt elő, például amikor Honthy Hannát idézte meg. Hasonlóan remek volt a musical-énekesnőként ismert Sári Évi, aki meglepően sokoldalúnak bizonyult. Mindez a nézőknek mit sem számított, s emiatt kérdéses, igazságosak-e ezek a szavazások. (Nem.)
Mostantól egy darabig nem kell voksolni, bár a harc a közönség kegyeiért egy pillanatig sem szünetel. Ha sikerül kiheverni a karácsonyi és szilveszteri filmdömpinget, januártól újabb kihívások jönnek. A nagy kereskedelmi adók új műsorrenddel – és ehhez új sorozatokkal – igyekeznek magukhoz láncolni a nézőket. Az RTL Klubon már az újév első napján elindul a Drága örökösök című napi sorozat. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Híradó után következő három órában immár három szappanoperát lehet majd követni, ha ugyan el nem unták még. A TV2 – immár szokása szerint – saját gyártású vetélkedőkkel igyekszik felvenni a versenyt. Így ott a Tények után az Exatlon Hungary című extrémsport reality látható a közeli Dominikai Köztársaságból és Marsi Anikó férje, Palik László visszatérésével a képernyőre. Akinek pedig ez nem elég, az nézheti a Legyen ön is milliomost, de már nem Vágó Istvánnal, hanem Gundel Takács Gáborral.
Bár a főzőműsor véget ért, az etetés egy percig sem áll le.

A kocsisor állt, a karaván haladt

Kellemetlenül kezdődött 1963 a Vasas labdarúgói számára: a piros-kékek január elsején 3:1-re kikaptak az Alajuelense csapatától. Az újévi meccs kezdőrúgását Francisco Orlich, Costa Rica köztársasági elnöke végezte el a karibi ország fővárosában, San Joséban, de a vendéglátók közül mások is labdába rúgtak: Walter Pearson, Alvaro Murillo és Walter Elizondo például sorra helyezte el a lasztit az angyalföldiek hálójában.
A Vasas Antwerpenből utazott – Párizs és Lisszabon érintésével – Latin-Amerikába, ahol másfél hónapot töltött. Azért „csak” ennyit, mert az MLSZ nem engedélyezte a további kinn tartózkodást, noha a Costa Ricán kívül Kolumbiában, Guatemalában és Mexikóban is vendégeskedő piros-kékeket az eredeti programban nem szereplő fellépések is várták (volna). Keresettek voltak az idő tájt a magyar labdarúgók. Az angyalföldiek legjobbjai (Szentmihályi Antal, Mészöly Kálmán, Bundzsák Dezső, Machos Ferenc, Farkas János) már 1961-ben Dél-Amerikában jártak a válogatottal, akárcsak 1962 májusában-júniusában, a chilei világbajnokságon (a Mundialra Szentmihályi, Mészöly és Farkas mellett Ihász Kálmán és Sárosi László utazott), hogy aztán 1965 és 1967 elején a klubcsapatukkal, e két esztendő végén pedig a címeres mezes együttessel járják be az amilyen egzotikus, a világfutballban olyannyira emblematikus tájakat. Ekkorra már Bakos Sándor, Mathesz Imre, Fister Ferenc, Molnár Dezső, Puskás Lajos és Korsós István is bemutatkozott a nemzeti együttesben: ki nem?
A magyar csapat ázsióján a jelek szerint az sem rontott, hogy a Vasas hatvankettő decemberében – háromtételes párbajban – elbúcsúzott a BEK-től a Feyenoorddal szemben. Illovszky Rudolf nem számolt a kieséssel. A szigorú szakvezető előzetes hozzájárulásával a két Kálmán, Ihász és Mészöly a budapesti visszavágó után, november 29-én, illetve 30-án tarthatta esküvőjét – sőt, mindkét ceremónián a tréner volt a tanú –, s az edző nászéjszakát is engedélyezett az ifjú házasoknak a margitszigeti Nagyszállóban. Nászutat már nem, mert december 14-én menni kellett a tengeren túlra.
A nagymester azzal nem kalkulált, hogy még december 12-én is tart a küzdelem a hollandokkal. A rotterdami 1:1-et ugyanis csalódást keltő 2:2 követte idehaza, így – az akkori szabályoknak megfelelően – harmadik mérkőzés következett semleges pályán.
Elvben semlegesen.
A Vasas vezetősége ugyanis belement abba, hogy a továbbjutásról döntő találkozót a Rotterdamtól 97 kilométernyire lévő Antwerpenben rendezzék. Az angyalföldi elöljárók azért adták áldásukat e helyszínre, mert a piros-kékek népszerűek voltak Belgiumban, miután 1958-ban 6:3-ra, míg 1959-ben 3:2-re legyőzték a „vörös ördögök” válogatottját, 1960-ban pedig 1:1-et értek el ellene. A vezérkar azonban megfeledkezett Hollandia közelségéről, és nem értékelte eléggé az ellenfél eredményeit – ha egyáltalán tudomása volt azokról –, mert az 1962-es vb-selejtezőkön a válogatott simán 3:0-ra nyert Rotterdamban, majd a pesti 3:3-at „átmozgató edzésként” könyvelték el az elkényeztetett hazai futballkörök. Pedig a Feyenoordra illett volna figyelni: az együttes ugyanúgy bajnoki címet nyert 1961-ben és 1962-ben, akár a Vasas, és e két évadban 188 (100+88) gólt szerzett, miközben 9:5-re is nyert az örök rivális Ajax ellen. A De Kuip stadionban 44 986 néző tombolt, és hasonló volt a hangulat 1961 szeptemberében is, amikor a rotterdami együttes 8:2-vel intézte el a Göteborg csapatát. E diadalmas BEK-mérkőzésen nyolcan (Eddy Graafland, Gerard Kerkum, Cor Veldhoen, Hans Kraay, Jan Klaassens, Rinus Bennaars, Frans Bouwmeester, Coen Moulijn) szerepeltek azok közül, akik Antwerpenben, a Vasas ellen is pályára léptek.
Nem maradtak magukra a füvön.
A meccs napján harmincezer rotterdami szurkoló kelt útra, így már az országhatárnál több kilométeres kocsisor keletkezett, és a torlódás következtében sokan elkéstek az este fél nyolcra kitűzött találkozóról. Hogy a drukkerek minél kevesebbet mulasszanak a meccsből, az első félidő alatt befutókat közvetlenül a partvonal mentén, a pázsiton helyezték el a megértő rendezők, s e megejtő empátia alkalmat adott arra, hogy a holland siker után sok ezren a pályára tóduljanak azon melegében megünnepelni a győztes futballistákat.
Közülük a legboldogabb az egyetlen gól szerzője, Bennaars volt. Őt máig „Antwerpen hőseként” emlegetik hazájában, miután a tizenhatosnál passzolni akart, ám a közbelépő Mészölyről visszapattant hozzá a labda, így tíz méterről, ballal menthetetlenül a jobb sarokba lőtt. A napjainkban nyolcvanhét éves csatár ekképpen tekintett vissza a találkozóra: „Szurkolóink a holland himnuszt énekelték. Euforikus élmény volt, amely örökké velem marad.” Cor van der Gijpre pedig Moulijn tette a legnagyobb hatást: „Ő volt a legkiválóbb szélső a Feyenoord történetében” – mondta játszótársáról, akit utóbb a klubtörténet legjobbjának választottak a vb-ezüstérmes Willem van Hanegem, valamint Cor van der Gijp előtt. (Kiprich Józsefet tizenötödikként jegyezték e listán, de akadt olyan szurkolói szavazás – 2008-ban, a klub centenáriumán –, amelyen a magyar légiós a harmadik helyet érdemelte ki.) Azért kell kiírni a Cor keresztnevet, mert annak idején négy Van der Gijp testvér rúgta a labdát professzionális szinten. A családi kvartett Dordrechtben játszott együtt; ott, ahol 1964-től Bennaars is futballozott. Cor bélyegtervezőként ugyancsak nevet szerzett magának, bár arról nincs adat, hogy a Feyenoord–Vasas párharcot megörökítő darabbal lepte volna meg a szenvedélyes filatelistákat. A holland újságok annál inkább emléket állítottak a találkozónak: „A rotterdamiak minden dicséretet megérdemelnek – írták –, mert nem adtak mozgásteret a 4–2–4-et ragyogóan játszó, kombinatív, a Feyenoordnál többre becsült Vasasnak.” A Magyar Nemzet pedig az Ajaxtól igazolt, 47-szeres válogatott Graafland kapust emelte ki: „Az utolsó negyedórában a Vasas beszorította ellenfelét, csatárai pergőtűz alá vették a holland kaput, de Graafland óriási formában védett.” S amikor már ő sem háríthatott, akkor Bundzsák ollózásos lövését a kapufa mentette.
A Feyenoord abban a szezonban a BEK elődöntőjéig jutott. A legjobb négy között az 1961-ben és 1962-ben egyaránt győztes, majd 1963-ban szintén finalista, ám a Milannal szemben a döntőben alulmaradó Benfica ejtette ki 3:1-gyel és 0:0-lal. De Rotterdamban mindenki európai áttörésről beszélt, amelyet a „hármasugrásra” tíz válogatott játékossal felvonuló Vasas felülmúlása alapozott meg. A favorit angyalföldiek kiejtése olyan szenzációt keltett, hogy az amszterdami (!) városi tanács félbeszakította ülését, amint a polgármester értesült az antwerpeni eredményről. A beszámolók szerint „amikor Gijsbert van Hall bejelentette, hogy a Feyenoord 1:0-ra győzött, taps hangzott fel”. Ilyesmi többször aligha esett meg Amszterdamban, pláne a városházán...

FEYENOORD–VASAS 1:0 (0:0)

BEK-mérkőzés, 1962. december 12., Antwerpen, 44 617 néző. Jv.: Van Nuffel (belga).
Feyenoord: Graafland – Kerkum, Kraay, Veldhoen – Klaassens, Libregts – Bennaars, Kruiver, Van der Gijp, Bouwmeester, Moulijn.
Vasas: Szentmihályi – Ihász, Mészöly, Berendy, Sárosi – Bundzsák, Sas – Farkas, Kékesi, Machos, Pál II. Gól: Bennaars (55.).

Szerző

Bóta Gábor: Elmaradt Kossuth-díj

Publikálás dátuma
2018.12.26. 13:00
MOHÁCSI JÁNOS - Minden rendszer számára rebellisnek számít a rendező
Fotó: Horváth Judit
Mohácsi János sok tekintetben partizán, kilóg a sorból, örök nyughatatlan, ha úgy tetszik, békétlen, ezt már első, igazán nagy port felvert rendezése, a Hogyan vagy partizán?, avagy Bánk bán is bizonyította. Tényleg partizán módra csinálta. Amatőr színházas múltja után Ascher Tamás invitálta Kaposvárra. Pöttömnyi szerepeket játszott. De a stúdióban hatalmas lendülettel, éjszakánként, főleg hozzá hasonló, fiatal segédszínészekkel próbálta a Bánk bán vad, elementáris, minden hősi pátosztól mentes változatát. Akkori átütő erejű rendezése már mutatta mostani munkáinak a stílusjegyeit. Erősen abszurdba hajlott, gyakran üvöltően hangos volt, tele elementáris tömegverekedéssel, szó szerint vett gyilkos humorral. Akkor is röhögtünk, ha éppen ledöftek valakit, mert rengeteget röhögtünk, de ez nem ritkán a torkunkra is fagyott, mert éppen a tragikus események kerültek előtérbe, vagy a komikum mesterien keveredett dermesztő szituációkkal. Teli volt vérrel a színpad, főleg sejtelmes félhomály uralta, a helyzetek már-már horrorra hasonlítottak, lidérces zenével megtámogatva.
Miután Gertrudist megölték, a sokadik emeletről, egy koporsó tetejéről lecsúsztatták a mélybe az igazi ablakon keresztül. A produkció olyan hőfokú volt, hogy a nézők közül többen iszonyú sikolyt hallattak, akkora volt a téboly, a felfokozott indulat, hogy hihető lett, a szereplők akár valódi gyilkosságot is elkövetnek. Valószínűleg az alsó emeleten elhelyeztek egy hálót, abba pottyanhatott szegény színésznő. Rimánkodtunk a szereplőknek, hogy árulják el a fortélyt, de a világért se nem tették. Azóta ezt nem is tartom fontosnak, mert az egész lelemény nem ért volna fabatkát se, ha nem teremtik meg a kiszolgáltatottságnak, a félelemnek, a totálisan eldurvult agressziónak azt a lúdbőröztetően lidérces légkörét, amiben csak egy pillanatra is megfordulhat bárki fejében, hogy a színésznő kidobása az ablakon valódi gyilkosság.
Mohácsi következő produkciója, a Tévedések végjátéka, avagy tévedések víg játéka, Shakespeare nyomán, sem volt könnyed móka, kacagás, ahogy oly sokszor játszani szokták, az ikerszereplők okozta helyzetkomikumok garmadájára alapozva. A tévedések elkerülése végett, Mohácsi elképesztően érti a helyzetkomikumokat is, remek példa rá mondjuk Feydeau Bolha a fülbe című bohózata, amit háromszor is pompásan megrendezett.
Mindez azért jutott eszembe, mert most mutatták be az Örkény Színházban Szép Ernő Patika című darabját az ő rendezésében. Hát ebben is olyan verekedést rittyent halál pontos koreográfiával, gyűlölködő tekintetekkel, végletesen elszabadult indulatokkal, hogy az egyszerre lúdbőröztető, miközben meg kell szakadni a nevetéstől. Kijátszat mindent rendesen, alaposan, tán ezért hosszabbak a megszokottnál a produkciói. A Patika is este háromnegyed 11-ig tart. Szokták is mondani, cukkolják vele, hogy egy-egy óra általában kihúzható az előadásaiból. Ilyenkor felfortyan, máskor csak néz és néz, enyhe mosollyal. Igen szelíd, halk szavú férfiúnak tűnik, aki pedig sokszor durván keményeket rendez. Megmutatja az ember sátánfattya jellegét, miközben temérdek humánum süt belőle és a produkcióiból ugyancsak. Gondolhatnánk, hogy vasmarokkal próbál, de épp ellenkezőleg, szívesen meghallgat mindenkit, boldogan használja a színészek ötleteit, igencsak épít az egyéniségükre. És öccsével, az Isó becenévre hallgató Istvánnal, a próbák utolsó szakaszában is írnak, ha új darabot, azt, ha régit mutatnak be, akkor átírnak, húznak, jeleneteket helyeznek ide-oda, betoldanak, szavakat változtatnak meg, nem ritkán gyilkos, ütős, maró poénokat ötölnek ki. Olyan színészek, akik még nem dolgoztak velük, megrémülhetnek, hogy mi lesz ebből, ez merő kuszaság, a bemutató előtt néhány nappal még azt sem tudják, mit mondanak a harmadik felvonásban. De a tapasztaltabbak már tudják, hogy amikorra kell, összeáll a dolgok zöme, ha netán a premierre nem, majd a tizedik előadásra.
Mohácsi rendezései általában nem szétesnek, hanem összeérnek. Többször láttam jóval a premier után újra az előadásait, és azt tapasztaltam, hogy még ütősebbek, sokrétegűbbek, kidolgozottabbak, árnyaltabbak lettek. Tény ami tény, nem egyszer kellett miatta premiert elhalasztani. Mondták is, hogy felborul a hibájából az évad. Amikor erre rákérdeztem egy interjúban, a maga lakonikus, ironikus módján azt válaszolta, hogy ő még soha nem látott felborult évadot. Mostanában már nincs ilyen, amióta kiebrudalták a kaposvári színházból, és becsapta maga mögött az ajtót, meg se hallgatva, hogy az akkori direktor, Rátóti Zoltán, miután az utolsó ottani rendezését agyba-főbe dicsérte, miért is gondolja úgy, hogy a következő szezonban ne a Csiky Gergely Színházban dolgozzon. Kénytelen jó néhány teátrum üzemmenetéhez igazodni. Nem késnek már miatta a premierek, akár négy produkciót is rendez egy szezonban, vagy ki tudja, tán volt az már öt is. Ez olykor meglátszik a színvonalon, nem érződik minden olyan nagy dobásnak, mint valaha, de hát meg kell élni. És, ha van is önismétlés, más társulat fazonjához igazított repríz, akkor is, a minőség jóval felette van a magyar átlagnak. Volt időszak, amikor a színikritikusok díjára szinte bérlete volt. Zsótér Sándorral versenyben őt díjazták a legtöbbször a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Szakmai felkészültsége, ihletettsége, a társulatokra gyakorolt rendkívül pozitív hatása, bárhol is dolgozik, vitathatatlan. És bár a napokban már a hatvanadik évébe lépett, és lefegyverző teljesítmény van mögötte, mégis elfelejtettek neki Kossuth-díjat adni.
Rebellisnek számít minden rendszer számára. Előszeretettel taglalja a puha, a közepes és a kemény diktatúra természetrajzát. Vissza-visszatér a fasizmus, az antiszemitizmus, rasszizmus kérdéséhez, és például olyan bámulatos előadást rendez belőle, mint a Dohány utcai seriff, ami szerencsére hosszú ideje műsoron van. A Csak egy szög a cigányok tarthatatlan helyzetét taglalta húsba vájó módon. Az Egyszer élünk több rendszeren keresztül is rávilágított a hatalom rút természetrajzára. Az 56 06/ őrült lélek vert hadak, amiben az 56-os eseményeket ábrázolta, ahogyan ő látta, politikai indulatokat is felkorbácsolt. Bizonyos nyilatkozataiból pedig elég egyértelműen kiderül, hogy nem túl nagy híve, annak, ami most van. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy illiberializmus helyett demokráciára, köztársaságra, kirekesztés helyett befogadásra vágyik. Szóval egy ideig még nyilvánvalóan várhat az amúgy rég kiérdemelt Kossuth-díjra. De ennél lényegesen fontosabb, hogy erőteljes, messze visszhangzó produkciókat rendez, melyekkel sokaknak okoz örömet.
Szerző
Frissítve: 2018.12.26. 15:58