Magyarország;lopás;Szlovákia;

2018-12-28 14:32:24

Magyar idősotthonokba tört be a szlovák bűnbanda

Kifejezetten a lopások miatt utaztak Magyarországra, összesen 50 helyszínen fosztogattak.

A Békéscsabai Járási Ügyészség összesen 84 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és 273 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat egy szlovák bűnbanda tagjai ellen, akik számlájára nagyszámú magyarországi betörés írható.

Az ügyészség közleménye szerint a bűnbanda tagjai (négy szlovák férfi és egy szlovák nő) 2017. márciusától 2017. november 27-ig összesen 50 különböző magyarországi helyszínre törtek be, amelyek zöme idősek otthona vagy szeretetotthon volt.

A banda vezetője interneten nézte ki a betörés célpontjait, majd kifejezetten a betörések miatt Magyarországra utaztak. Egy-egy éjszakai „látogatás” alkalmával több intézménybe is betörtek.

Betöréshez szükséges szerszámokat nem hoztak magukkal, azokat is a helyszínen vagy a helyszín közelében lopták. Békés megyében Békéscsabán, Kondoroson, Körösladányban, Csabacsűdön és Vésztőn törtek be egy gondozási központba, több idősek otthonába, illetve egy szociális és gyermekjóléti intézménybe. Ezeken kívül az ország egész területén garázdálkodtak.

A helyszínekről több százezer, néhol többmilliós fogással távoztak. A banda három tagját – köztük a vezetőjét is – 2017. november 27-én Komáromban, a Duna-hídnál fogták el, épp amikor nagy mennyiségű lopott pénzzel Szlovákiába akartak távozni. A bűnbanda két további tagját európai elfogatóparancs alapján Szlovákiában fogták el és a szlovák hatóságok adták ki a magyar hatóságoknak.

A Békéscsabai Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet mind az öt vádlottal szemben, tárgyalást nem tartott. A bíróság a bűnbanda vezetőjét 4 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, míg további három bűntársa 3 év 4 hónap, 2 év 4 hónap és 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott. Ezen kívül a bíróság mind a négyüket 6 évre kiutasította Magyarországról és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. A bűnbanda női tagja 2 év börtönbüntetést kapott, melynek végrehajtását 5 évre felfüggesztette a bíróság és őt is kiutasította 5 évre.