Életének 71. évében elhunyt Kun Erzsébet újságíró, a hajdani Népszabadság és az MTI újságírója.
Futnak az évtizedek, aztán egy nap arra ébredünk, több a halottunk, mint az élőnk. Hirtelen már csak magunk őrizzük az igaz vagy sem emlékeket a hajdani Blaha Lujza téri, belső udvarra néző hátsó folyosójáról, szemben külpol rovattal, ahol őszinte fiatalon álmokat álmodtunk az írógépek kattogása közepette.
Ott álmodott Kun Erzsi is, egy légies teremtés, egy szép és okos nő, aki végül a gépírást elhagyva újságíró lett, megmutathatta: mit gondol ő maga a világról, mit érez, amikor azoknak a sorsáról tudósít, akikről addig csak más sorait ütötte egymás alá flekkenként.
A végtelenségig precíz, gondosan fogalmazó tudósító volt, aki nem csak a szakma iránti alázatos eszével, hanem a szívével is tudta, kinek tartozik felelősséggel, amikor, akár holt fáradtan is, leírta, amit látott-hallott. Amikor a valósággal szembesítette olvasóit.
Halálával, megint kevesebben őrizzük azoknak a félhomályos hátsó folyosói szobáknak a kattogó hangjait, a félig valósággá lett álmokat. „Kunkám”, te megtetted, amit megtehettél, mi még maradunk kicsit. Úgy mentél el, hogy köztünk maradtál.
