Emberáldozat

Kósa Lajos nem szereti a magyarokat - mondta a rabszolgatörvény elleni tüntetések egyikén, elrévedezőn, mégis dühösen egy fiatal nő. A körülötte állók egyetértően bólogattak, abban meggyőződésben, hogy érdemes minden olyan mondáshoz csatlakozni, amely a tömeges protestálást elindító jogszabály (állítólagos) kiagyalójának megbélyegzését egy újabb érvvel gazdagítja. 
A nő hozzátette, hogy a tizennegyedik dalai láma, Tendzin Gyaco bölcseletére gondolt: "Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét." Kórházi orvosként, ha szívbetegekkel találkozik, mindig megkérdezi - közben magára és a kollégáira is gondol -, páciense  túlhajszolta-e magát. Éppen a várbeli tüntetés napján olvasta ugyanis egy  szakfolyóiratban, hogy az átlagos, 40 órás munkahetet rendszeresen túlteljesítők az egészségükkel fizethetnek az igyekezetükért. Azoknál az embereknél, akik heti 61-70 órát dolgoznak rendszeresen, erősen megnő a szívkoszorúér-betegségek előfordulásának esélye.
Közhelyszámba megy: a multinacionális befektetőknek azért kedvenc "vadászterülete" Kelet-Európa (is), mert itt olcsóbb a munkaerő. Arról már kevesebb szó esik, hogy Németországban átlagosan csak 35,6 órát töltenek el az alkalmazottak a munkahelyükön, mert egy korábbi felmérés szerint a produktivitás a megszokott, nyolcórás időintervallum harmadik harmadában már rosszabb eredményt mutat, mintha kevesebbet dolgoztak volna. A német orvosok egyidejűleg propagálják: ha tudunk, mindennap, ugyanabban az időben aludjunk 7-8 órát!
A hazai munkáltatói érdekképviseletek képviselői is józanabbak Kósáéknál. Megesküsznek rá, hogy körükben legfeljebb egy szűk rétegnek jelenthet némi segítséget a 400 órás túlórakeret, mégpedig a munkaerőhiány kezelésében. Nem támogatták viszont ennek általános bevezetését, mert ez magas munkaterhelést jelent a dolgozóknak.
A munka világában járatlan egykori miniszter-polgármester egy szűk réteg érdekében mégis túlóra áldozatot hozott. Mások kárára cselekedett.
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2018.12.31. 11:29

Magyar nyelvtan

A magyar ember szereti a rövidítéseket (hajdanán: KÖZÉRT, TÜKER, TÜZÉP, IKV, KIK), manapság főleg LFS. 1956 után a magyarok reménykedtek, hogy 1957 tavaszán újra győz a forradalom, a jelszó ez volt: MÚK, Márciusban Újra Kezdjük. Nem sikerült. Most ugorgyunk egy nagyot. A szemérmes magyar sajtó csak G-napként emlegette azt a pillanatot, amikor Simics szembefordult Orbánnal. (Simicskát nem becézem, ahogy a kilencvenes években – az írói munkásságáról – elhíresült Csur urat sem.) Most éppen a Fidesz által a farkasok elé vetett Simonnak – őt sem becézem – a panamái miatt függesztették fel a képviselői mentelmi jogát, bár állítólag a botrányossá sikeredett rabszolgatorvény szavazásánál, jogszerűtlenül, aktivizálta magát.
Manapság egy új rövidítés dívik: O1G. A hóval borított autók szélvédőin mindenütt feltűnt már, de az interneten – különféle formákban – csúcsot döntött, még egy bristoli magyar tüntetésen is magasra tartott táblákon virított. Állítólag a miniszterelnök úr megkérdezte Gulyás Gergelyt, mit jelent ez a rövidítés, mire Gulyás kapásból rávágta – okos fiú, és szereti a miniszterségét – „Orbán egy géniusz”. 
Az O1G rövidítést – bár nem tud magyarul – egy a budapesti tüntetésekről szóló közvetítésből posztolta ki a volt belga miniszterelnök, az Európai Unió liberális parlamenti frakciójának vezetője, Guy Verhofstadt. A frakcióvezető mindezt így kommentálta: az embereknek elegük van Orbánból, és mindenekelőtt a szabad sajtó működését követelik. 
1848-ban szabad sajtót követeltek a forradalmárok a Landerer és Heckenast nyomdánál, helytartósági spiclikkel körülvéve, 1956-ban szabad rádiót a Bródy Sándor utcában, ávósokkal körülvéve, 2018-ban pedig szabad televíziót a Kunigunda útján, biztonsági őrökkel körülvéve. ’48-ban és ’56-ban sikerrel jártak, 2018-ban Szél Bernadettet kilökték, Hadházy Ákost leteperték a biztonsági emberek. Fejlődik az illiberális demokrácia. (Ilyen állat pedig nincs is.)
Lesz ez még máshogy is, csak ki kell várni. Vajda Albert, Angliában élő magyar humorista már régen megírta: ő minden diktátor bukását megérte, ehhez csak elég hosszú ideig kell élni. Vajda túlélte Hitlert, Sztálint, Rákosit és Kádárt is. Hallgassunk Vajda Albertre! Nem tudni, mennyit kell várni, de biztosan eljön az idő. 
Isten éltessen mindannyiunkat!
Frissítve: 2018.12.31. 11:29

Életem ételei

Tanácsos urat a megbeszélés szerint holnap várjuk ebédre – mondta a telefonban Lord Afterburner titkára, a magyar származású Selymes doktor. - Igen, köszönöm, hogy emlékeztet, egy órára ott leszek – feleltem. - Tudja a tanácsos úr, hogy őlordságánál különleges szabályok szerint történik majd az étkezés?– kérdezte a titkár a felsőbbosztályú angolokra jellemző negédes kiejtéssel. - Persze – mondtam, valójában azonban fogalmam sem volt arról, hogy mire gondolhat, és nem is érdekelt különösebben. Több lordnál ebédeltem már londoni kiküldetésem során, mindegyiknél voltak különleges szabályok. Másnap délben a lord komornyikja udvarias gesztusokkal kísért be az előszobába. - Kérem a kabátját, uram – mondta. Átadtam neki. - A zakóját is kérem, uram. Átadtam neki. - A nadrágját, a cipőjét és az alsóneműjét is kérem. - Alsóneműt? – kérdeztem. - Igen, uram – felelte a komornyik, miközben szeme sem rebbent. – Lord és Lady Afterburner ugyanis nudista, és minden vendégét is hasonlóképpen fogadja. Megértően bólogattam. Hát, ilyenek a lordok. Meg kell szokni. Levetkőztem, és minden ruhadarabomat átadtam a komornyiknak. - És ön? – kérdeztem szégyenérzettel vegyes kíváncsisággal. – Talán ön is mezítelenül szolgál majd fel? - Mi sem természetesebb – felelte mosolyogva. – Másképpen mi érdekes lenne ebben a munkában? De Csungcsing volt az igazi élmény. Hatalmas város, lakosainak száma húsz-harminc  millió, magyarázta a tolmácsom, miközben gépkocsink szokás szerint araszolt a csúcsforgalomban. Korszerű, óriási egyetem, ahol előadást kellett tartanom, rengeteg külföldi hallgató, sportközpont, színház, gondosan kiépített kerékpárutak. Az előadást követően a rektor adott ebédet a tiszteletemre a központi épület legfelső emeletén. - Lesz egy különleges fogás is, amit kifejezetten az ön kedvéért készítünk - mondta a tolmács útján, szívélyesen belém karolt, úgy vezetett az asztalhoz. Azt már tudtam, hogy „kínai konyha” nem létezik, minden tartomány, minden város a maga sajátosságairól híres, mindent meg kell enni, amit az ember elé tesznek. A tízfogásos étkezés hatodik fordulójában következett a különleges fogás, a rektor és a városi párttitkár is jelentőségteljesen kacsintott, hogy na, ez az, ez az igazi finomság, amivel külföldi vendégünket elkápráztatjuk. Zselésen löttyedt, takonyállagú étel érkezett, pálcikával csak nagy nehézségek árán szortyantottam be, íze kesernyés, de hát különleges. Még egy kis beszélgetés, teázás, azután kézrázások, megköszöntem a felejthetetlen ebédet, a különleges fogást, és indultunk tolmácsommal a repülőtérre.     - Azt azért elárulná, mi volt a különleges fogás? – kérdeztem a liftben.  - Természetesen – felelte a fiatalember, némi büszkeséggel a hangjában. – Ez csengdui kutya volt. Maga kapta a legjobb részét. 
Szerző
Odze György
Frissítve: 2018.12.31. 11:29